Sikeres kutyaprojekt
Öröm a családban a kiskutyaáldás, még nagyobb öröm, ha sikerül is gazdát találni a kis dögöknek.
Jelentem, a webegyes, webkettes, illetve a hagyományos szájról-szájra kommunikációs sikeresnek bizonyult és az ötből négy kiskutya talált gazdit, illetve mind az öt, hiszen egyet megtartunk.
Tegnap egy kiskutya Mezőkovácsházára, egy pedig Szarvasra került. Úgy tűnik, ma délután Békésre visznek egyet, s arra is legalább nyolcvan százalékos esély van, hogy a negyedik szintén Mezőkovácsházára kerül: ezt saját tesója "ajánlotta be" azzal, hogy valaki meglátta, megszerette és ilyet akart.
Ő került Mezőkovácsházára....
Mostantól senki ne mondja, hogy a nem kívánt/meggondolatlanul megvásárolt, befogadott stb. kutyának nem lehet megtalálni a jó gazdáját. Nincs ehhez szükség semmiféle marketinges ismeretre, csupán jól elhelyezett hirdetésekre.
Azon túl, hogy csináltam egy Facebook-oldalt (ez közvetlen gazdát nem hozott ugyan, de 100 rajongót igen, illetve a linket tovább tudtam küldeni, ezzel megspróroltam az e-mailes képcsatolási hercehurcát), twittereztem, blogoltam, feltettem három helyre: e-dog.hu, jó, kutyaapro.hu és a jófogás.hu oldalakra. Ezáltal megtehettem azt is, hogy visszautasíthattam olyan érdeklődőt, aki nagyobb tételben vitt volna kiskutyát. Nem állítom, hogy ez volt a terve, de nem vettem volna a szívemre, ha bármelyik Bonnie-kölyök is egy laborban végzi a kozmetikai ipar nagyobb dicsőségére.
... ő pedig Szarvasra
Kelly északra megy
Most azt próbálom kitalálni, hogy rohadék vagyok-e vagy sem. Elajándékoztam ugyanis másfél éves basset hound kutyusunkat, de nem azért, mert meguntuk, vagy sokalljuk a tartás költségeit: egyszerűen nincs rá időnk, nem tudjuk számára biztosítani a minőségi kutyalét alapjait. Azaz: nem foglalkozunk vele eleget, nem tudjuk rááldozni azt a napi kötelező egy-két órát (sajnos, sokszor egymásra sem mindig jut ennyi, de azért senki ne ijedjen meg, egymást mégsem ajándékozzuk el).
Viszonylag hosszas kiválasztás után egy normális, szimpatikus füzesabonyi családra esett a választásunk a jelentkezők közül (ez lejött a beszélgetésekből és az emilekből), Kelly egy beagle mellett fog élni, remélhetőleg boldogan). Másfél év alatt talán nem alakult ki olyan kötődése, hogy ne bocsássa meg nekünk ezt a lépést, biztos vagyok benne, hogy az a bizonyos minőségi kutyalét az új helyen garantáltabb.
A "főkutyánk", Bonnie, a törpesnaci persze más, ő benti kutya, vele több időt töltünk, meg ő már mindent tud, amit tudnia kell, nincs szüksége tanításra, többletfigyelemre, neki a minőségi kutyalét az, hogy ül a gazdi lábánál, játszik a gyerekkel és bekapcsolódik napi dolgainkba.
Szívem szerint most megszavaztatnám, hogy helyesen cselekedtem-e, vannak érvek és ellenérvek (például ellenérvként fel lehet hozni a Kis Herceg-i felelősségvállalást), viszont mégis abből indulok ki, hogy a kutya érdeke mindenek előtt.
A kutya persze rövid távon biztosan csalódott - most egy Opelben zötyög Füzesabony elé, most kb. Körösladánynál járhatnak) - de bízzunk benne, hogy ez hamar elmúlik.
Kutyaszorító
S ha már idióta kutyák: ma délután Bonnie saját dugájába dőlt, ahogy ezt egy pongyolasági bajnok mondaná, szóval arra lettünk figyelmesek, hogy valami műanyag izé dübörög a fürdőszoba felől. Pánik, rohanás, aztán röhögés: hároméves törpe schnauzerünk kukázni indult a fürdőszobába, ám a zsákmány nem taknyos papírzsebkendő, kinyomott fogkrémes tubus vagy használt borotvafej volt, hanem maga a kukatető: a feje beszorult ugyanis, tekintete pedig pánikot és bizonytalanságot tükrözött: fennállt a veszélye, hogy egyrészről kap a pofájába, másrészt pedig szüksége volt az ő falkavezére (lásd még: a blog tulajdonosa) segítségére, mert a kukatetőt egymaga nem volt képes eltávolítani. A bünti persze elmaradt, a tanulság pedig talán rögzül az okos, ám öncélú schnauzeragyban.
