Dr. Rock két fesztivál közt is rendel

Tegnap éjjel már ki is twittereztem, illetve beszúrtam a Posterouson lévő instant blogomra öreg barátom, Dr. Rock, alias Plesi, polgári nevén Pleskonics András körlevelét, amelyben az ötven feletti rocker remek csemegét kínál vállalkozó kedvű klubosoknak.

Nem tudom, a tüctücre beállt szervezők felfigyelnek-e a dologra, hál Istennek a fesztiválosok (külön érdem a Delta Festé, újabban a Borsodié) idejekorán felfedezték és futtatják az egyébként Békés megyében született Plesit, aki több nyári fesztiválon rocktörténeti előadásokat tart, meg úgy tudom, több dél-alföld helyszínen, például a Szegedi Egyetemen műveli ezt. (Nem mellesleg egy ideig, több mint húsz éve dolgozott itt, ennél a cégnél, ahol most én is dolgozom,  újságíróként)

Valamelyik nyáron, a Balaton Fesztiválon elkaptam egy jó kis show-t, ahol a Dunántúl hasonszőrű öreg rockerével, Dj. Zölddel nyomják közösen - nem túl jó felvétel, de a hangulatot visszaadja és most látom büszkén, közel ezren megnézték az Indavideón.

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: korbely, 2010. február 3. 13:58 - címkék: dr rock, fesztival, plesi és kategóriák: Kultúr - még nincsenek kommentek
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Ismét sztárok a Hegyalja Fesztiválon


Az első visszaigazolt fellépők színes kínálatot jeleznek Hegyalján: a thrash metal évtizedes ikonjai, a drum and bass mai legjobbjai, az európai városi roma zene jelesei egyaránt fellépnek az idei Hegyalja Fesztiválon. Többek közt: a brazil-amerikai Sepultura, a brit Banco de Gaia, az ausztrál-brit Pendulum & Mc Verse, a holland Noisia és az osztrák Deladap. Ők az első biztosan fellépő külföldi sztárok, természetesen mellettük a hazai élvonal is képviselteti magát, mint ahogy a fiatal tehetségek is fellépési lehetőséghez jutnak.



Tokaj tőszomszédságában, a rakamazi Tisza Kempingben immár nyolcadik alkalommal rendezik július 11-e és 15-e között kelet Magyarország legnagyobb fesztiválját. A rendezvény fellépőinek listája még nem végleges, április 15-én zárul le az online előadói jelentkezés határideje: a fellépni kívánó zenekarok, illetve dj.-k még regisztrálhatnak a www.hegyaljafestival.hu webcímen, illetve a Delta Fest másik nagyrendezvényére, a BalaTONE Fesztiválra (www.balatonefestival.hu) sem zárultak le a jelentkezések. A közel ezer, eddig jelentkezett diákmunkás kiválasztása a másfélszáz lehetőségre május végéig történik meg.

Jó hír a fesztivállátogatóknak, hogy az idén akár olcsóbbak is lehetnek egyes belépők: a tavalyi 4700 helyett 4500 forintba kerül például az elővételben megváltott napijegy. Valamint a bérletek sem emelkednek számottevően tavalyhoz képest. Ugyanakkor a szolgáltatások köre tovább bővül. Immár kilenc zenei színpadon, és több mint 30 egyéb programhelyszínek zajlanak majd az események. Négy napon keresztül összesen kb. 200 előadó - zenekarok és dj.-k - produkcióit tekinthetik meg az érdeklődők. A kísérő programok sem maradnak el: lesz filmvetítés, civil utca, sportolási és kirándulási lehetőségek, több "beszélgetős" sátor stb. Természetesen a világörökség részeként jegyzett Tokaj-Hegyalja első számú vonzereje, a Himnuszban is megénekelt bor is várja a fiatalokat és mindazokat, akik szívesen töltenek el feledhetetlen napokat egy jókedvű, boldog közösségben.


Ezzel párhuzamosan haladnak a zánkai BalaTONE fesztivál előkészületei. A július 18-a és 22-e között megrendezendő esemény Magyarország egy másik vonzó pontjára invitálja a jó zenék és a jó bulik kedvelőit, a Balaton északi partjára, az egykori úttörőváros területére. Ide még azoknak is érdemes elmerészkedniük, akik egyébként óvakodnak a fesztiválozással járó "nomád" életmódtól, eltérően ugyanis a legtöbb fesztiváltól, a helyszínen rendkívül kényelmes és olcsó szálláslehetőségek is állnak rendelkezésre sok más kulturális, turisztikai és gasztronómiai szolgáltatás mellett.
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: korbely, 2007. április 2. 20:01 - címkék: fesztival és kategóriák: Kultúr - 1 komment
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Egy kis mentegetőzés

Amilyen termékeny blogger voltam a kezdet kezdetén, most annyira visszafogtam magam. Ennek nem elsősorban a sok munka az oka - bár visszavezethető oda. Azok az impulzusok ugyanis, melyek naponta érnek, nagyrészt munkahelyiek, így tehát vagy érdektelenek, vagy nem tartoznak a nyilvánosságra, lásd még munkahelyi bloggerek eseteit. Az pedig igénytelenség lenne, illetve méltatlan az olvasókhoz, ha minden második post tulajdonképpen a Beol-blog lenne, azaz nem szólna másról, mint annak bújtatott vagy nyílt népszerűsítéséről.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: korbely, 2007. február 22. 22:08 - címkék: 15, beol, fesztival, marcius és kategóriák: Köz, Kultúr, Privát szféra - 1 komment
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Friss fesztiválközlemény - jelentkezz online!

A tavalyi sikeren felbuzdulva 2007-ben is elektronikusan jelentkezhetnek az előadók a DELTA FEST fesztiváljaira. Ugyancsak az interneten keresztül várják diákmunkások jelentkezését a nyolcadik Hegyalja, illetve az idén debütáló BalaTONE Fesztiválra.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: korbely, 2007. február 14. 21:50 - címkék: balatone, fesztival, hegyalja és kategóriák: Kultúr - 1 komment
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Mostmár publikus

Személyes hozzáfűznivalók később, most csak a hivatalos közlemény.

 

Nem lesz többé Wan2 Fesztivál, de jön a BalaTONE


Véget ér egy másfél évtizedes legenda: 2007-ben nem lesz Wan2 Fesztivál Mezőtúron. Ám az új évben új legenda születik: Zánkán, az egykori úttörőváros területén július közepén rendezik meg első alkalommal a BalaTONE fesztivált - adta hírül a szervező szarvasi Delta Fest Kft., melynek nevéhez fűződik sok más mellett a tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztivál is.

A mezőtúri fesztivált rendkívül nehéz szívvel búcsúztatják a szervezők, hiszen hosszú távú terveik voltak a főként rockzenei profilú rendezvénnyel. Ám immár a harmadik helyszínt kénytelenek feladni, újabbat pedig nem találtak. Mint emlékezetes, korábban a piactéren rendezték meg a Wan2 jogelődjét, majd miután ezt kinőtték, az egykori honvéd laktanya következett, ami életveszélyesnek bizonyult. Egy kis kitérő után találtak rá a minden szempontból bevált strandra, ahol tavasszal nagyszabású fejlesztések kezdődnek: hotel és gyógyfürdőkomplexum épül a területen, ami lehetetlenné teszi a 2007-es, illetve a további lebonyolítást. Bár a helyi önkormányzat - mely mindvégig támogatta a rendezvényt - most is segítőkésznek mutatkozott, újabb alkalmas helyszínt nem találtak, így 14 év után a rajongók, a fellépők és a szervezők búcsút intenek a hangulatos észak-alföldi városnak.
A BalaTONE fesztivál előkészületei már korábban elkezdődtek, ám 2007-re érett meg minden feltétele annak, hogy megvalósuljon a nyitóesemény július 18-a és 22-e között. A helyszín sokak számára ismerős, hiszen kisdiákként gyermekek százezrei töltöttek itt feledhetetlen napokat, heteket. A fesztivál jó alkalom a helyszín újrafelfedezésére, természetesen a szabadság jegyében, hiszen ezúttal a játszva tanulás helyett a zenéé, a bulizásé a főszerep. Az északi parton található Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum mintegy 209 hektáros területén számos világsztár teszi majd tiszteletét július közepén, és természetesen jelen lesznek a hazai élvonal reprezentánsai is. A zenei kínálat rendkívül gazdag lesz - ígérik a szervezők -, az igényes popzenétől a rockon keresztül az underground elektronikus tánczenéig minden műfaj legjobbjai fellépnek a BalaTONE fesztiválon. Természetesen a "játszva tanulásról" sem kell lemondani, hiszen a négy nap során pódiumbeszélgetések, közönségtalálkozók, különböző bemutatók várják a fesztivál vendégeit.
Az idén debütáló rendezvény másik erőssége éppen a helyszín: a közelmúltban újrafelfedezett Balaton és környéke rendkívül gazdag turisztikai, kulturális és sportlehetőséget kínál a fesztiválozóknak is. Nem véletlen, hogy a rendezvény szlogenje éppen erre utal: Nyaralás megzenésítve.
Az ugyancsak Delta Fest által szervezett Hegyalja Fesztivált immár nyolcadik alkalommal rendezik meg 2007-ben, július 11-e és 15-e között.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: korbely, 2007. január 4. 0:14 - címkék: fesztival és kategóriák: Kultúr - 3 komment
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Woodstock

A Woodstock című dokumentumfilmet nézem a Dunán. Újra és újra le vagyok nyűgözve. Minden későbbi fesztivál Woodstock köpönyegéből bújt elő, mégis pokol lett volna ott lenni nézőként. No nem Jimi Hendrix, Santana vagy Janis Joplin miatt, hanem a háttérszolgáltatások hiánya, illetve alacsony szintje miatt (nem számítottak a szervezők a brutális tömegre). Mára már azt sem tudom elképzelni, hogy sátrasként nyomjak le néhány napot egy feszkón - vagy öregszem, vagy nagyon megszoktam a tutit, vagy mind a kettő...

 

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: korbely, 2006. augusztus 6. 8:38 - címkék: fesztival és kategóriák: Kultúr - 3 komment
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
 
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz