Kedvenc mondásom, hogy ha egy forradalmat nem tudsz legyőzni, állj az élére. Nagy bölcsesség és sok mindenre igaz. Nem tudni, hogy a Belgát ez motiválta, vagy csupán tisztában vannak vele, hogy elsősorban az internetnek köszönhetik a népszerűségüket, mindenesetre a Belga tavasz projekt jegyében négy albumot adnak ki havi rendszerességgel, melyek közül az Arany már ingyen letölthető a zenekar honlapjáról.
Engem hosszú évek óta idegesít egyébként, amikor azt mondják, hogy aki letölt, az meglopja kedvenceit. Ez baromság, ugyanis a multikiadót lopja meg, ha lopás egyáltalán jogilag az, hogy maga a tárgy ott marad, tehát nem negyven deka párizsiról (bocs az aktuális utalásért, később kiderül, hogy ennek van jelentősége) vagy egy autóról van szó, hanem olyan virtuális dologról, ami megmarad a helyén.
De nem is erről akarok én elmélkedni, felesleges is: forradalom van, a kiadóknak mintegy másfél évtizede volt, hogy újragondolják stratégiájukat, ha még mindig ragaszkodnak a CD-formátumhoz, hát lelkük rajta. A zenésznek, művésznek az a fontos, hogy számait ismerjék, ezáltal elmenjenek a koncertjeire, minél jobb színpadon lépjen fel a fesztiválokon, játsszák a rádiók, ezáltal dőljön a jogdíj.
Szóval a Belga amúgy sem az a társulat, mely besuvasztható a magyar popbiznisz sablonjai közé, ennek most is tanújelét adta. Összesen négy album jelenik meg tavasszal, mind más tematikával. Az első a közélet. Erre felkapjuk a fejünket, hiszen manapság normális ember nem nagyon foglalkozik politikával.
Vagyis dehogynem, csak nem lelkesedik már az izmusokért, az eszmékért és különösen nem azokért, akik ezt megjelenítik napjainkban. A Belga viszont a maga eszközeivel teszi ezt: ironizálva, beszólva, odabaszva, hülyét csinálva mindenkiből. Nevek nélkül persze, de 2010 elejének így is pontos korrajzát kapjuk, azok is, akik nem lógnak naponta a közéleti híreken és Török Gábor blogján.
S hogy mi lesz akkor az örökkévalósággal, ami a művészet egyik ismerve lenne? Hát semmi, a hip-hop eleve egy aktualitásokra épülő irányzat, a mának szól itt és most, tehát nem feladata, hogy harminc év múlva is érvényes legyen. De e tétel azzal cáfolható azonnal, hogy a közéleti témájú Magyar nemzeti hip-hop bizony ma is aktuális, pedig az már van egy évtizedes is.
Szóval ez egy nagyon jó kis album, igaz, csak másodszor hallgatom, de nem tudok betelni vele. Úgy veszem észre, nem csak a nemszeretem politikai elit és a demokrácia vadhajtásai kapnak a pofájukba (vigyázat, szalonképtelen szövegek, gyerek ne legyen a közelben, ha hallgatod!), hanem olyan irányzatok is, amelyek általában kedvesek egy átlagembernek, például békeaktivisták, zöldek stb., de nem csak a politikusok, hanem mi, átlagemberek is kapunk rendesen,
Elveszítettem a munkámat
Szar érzés
A legjobb voltam abban amit csináltam érzés na
A haverom is elveszítette az állását
Ez már jobb érzés
A szomszéd nôje viszont talált állást megint szar érzés
Nyaralni mennek szar érzés na
Ha bárki a környezetemben autót vesz Szar érzés
De ha csak az órájába vesz új gombelemet
Az is kurva szar érzés na
A haveromat dobta a csaja
Tudom szar érzés, igen azért ez legalább mégiscsak jó érzés na
Én vagyok a normális
Akárcsak a majális itt leszednek, ott átvernek
Én nem tudom, hogy mi lesz itt
A kristálygömb szerint ébredjek fel
A múltat még ma temessem el
És ezrek dalolják mindenfelé
Lesz nemulass emberiség
Nem merek majd kimenni az utcára
Otthon fogok befosni a gatyámba
Ez a bánat elnyom lassan mindenkit
Ahogy precízen megmondta a Bauxit
Elveszítettem a munkámat
Szar érzés
A legjobb voltam abban amit csináltam szar érzés na
A haverom is elveszítette az állását
Ez már jobb érzés
A szomszéd nôje viszont talált állást megint szar érzés
Nyaralni mennek szar érzés na
Ha bárki a környezetemben autót vesz szar érzés
De ha csak az órájába vesz új gombelemet
Az is kurva szar érzés na
A haveromat dobta a csaja
Tudom szar érzés, igen azért ez legalább mégiscsak jó érzés na
Mint az alábbi poszt jól mutatja, kissé előretolódott a fesztiválkommunikáció, mi se maradjunk má' le a szeretetmarketingről :)
S ha már fesztivál, nézzük, mit csinálnak a stúdióban fesztiválos kedvenceink. Az utóbbi hetekben-honapokban sikerült néhány friss magyar albumot meghallgatnom, s bár recenzióra sem időm, sem erőm, sem eszem, azért egy gyorsértékelés belefér. Nézzük, mi történt 2008-ban?(Később talán meg is indokolom).
A Caféból jelentkezik a Hegyalja-blogger,
lecsapva gyorsan az egyik szabad munkaállomásra. A szinpadon (bocsesz,
nincs meg a hosszú i ezen az angol billentyűzeten, az ASCI-kódok pedig
már nem mennek...) Barabás Lőrinc és az ő Eklektric Bandja. Mondanom
sem kell, a hatás frenetikus, bár nincsenek túl sokan, rendkívül
(megvaaaan, a hosszú í: alt 161) felforrósodott a hangulat, nem téved,
aki szerint Barabásék előtt nagy jövő áll.
A Pepsin a Belga
játszik, néhány számot ott is elcsíptünk, többek közt a híres Boros
című immár klasszikust, persze, hogy beindult a jónép, amikor ezt
hallotta:
Tokaj a tőkekirály
a magyar bor hírét mindenhova vidd oda
Tokaj a tőkekirály
ha külföldi vagy gyere igyál, ne légy má' toha!
Meg aztán:
piros Marlbit szívva csinálja a borát
Tokajon a 100 pontos Áts Karcsi, a király
A nagyszínpadon IrigyMirigy, a Jim Beamben pedig Gangstáék nyomják. Folytatnánk a portyát, de hát ez a Barabás Lőrinc...
Nem véletlenül énekli a Belga legújabb, Boros című slágerében: "... ha te azt mondod, az Alföldön csak pancsolt bor van mondok valamit, hülyegyerek, ott van a Frittmann..." Hát, igen. Ott van a Frittmann. A dobogó tetején. (Teljes cikk)
Talán szociológusok, zenekutatók vagy más tudósok meg tudják mondani az okát, hogy mi az ördögöt esznek az egészen kis gyerekek a Belgán, de bizony ez tény, mostmár saját tapasztalatból is elmondhatom. Most például ez a sláger... Végülis csak egy csúnya kifejezés (...baszod el a pénzed), illetve egy vitatható kifejezés (hülyegyerek) szerepel benne...
A hosszú hétvége nagyobb része munkával telt - ennek okairól majd csak néhány óra múlva beszélhetek -, de azért jutott idő egy kis kultúrára is: sikerült alaposabban meghallgatnom Manu Chao új albumát, ami bizonyítja: zseniális ez a spanyol fickó.
És persze az új Belga is szuper, sokan persze fanyalognak, de engem a második, Jön a Gólem című lemezre emlékeztet, amin olyan örökbecsű nóták találhatók, mint az Az a baj, a Gyere, kislány gyere vagy a Politikus Boogie. Erről a lemezről még nem találtam videót, ezért egy klasszikust szedtem elő, amit igen nehéz überelni, de talán lehetséges.
Meg aztán Hír tévét is néztünk ám 22-én este. Az a helyzet, hogy nem nagyon szoktam nézni ezt a csatornát, de ha elindulnak az utcakövek, ők az autentikus forrás. Hát, no comment ez a zavargásos izé, nem akarok rá sok szót vesztegetni, mert csak közhelyes dolgok sülnének ki és még azon kapnám magam, hogy álláspontom egyezik az MSZP központi bizottságának véleményével... Szóval kedves idióták, ez nem forradalom, amit csináltok, sokkal inkább köztörvényes bűnözés, és ha már ennyire útáljátok Fletót és bandáját, megmutathatnátok nekik, hogy ti mások vagytok, nem pedig ócska autógyújtogatók, mint anno a vörös és barnainges fiúk.