Átverős falusi honlap
Ügyet kellene intéznem egy kis békési községben, egy napja eldobtam egy emilt, semmi válasz. Ezért 24 óra elteltével itt az ideje a telefonálásnak, ismét csak a honlapra megyek, a kapcsolat menüben meg is találom, amit keresek.
Erre amint ütöm be mobilomba a jegyző számát, egyre gyanúsabb a dolog: 12345 és így tovább. Nézem a többit (és nézd meg te is) és lám, a többi telefonszám is fantomszám.
Fasza: ki és hány millát nyalt fel ezért a félmunkáért????
7, 7, 7
Ma reggel úgy érzem magam, mint egy vén rockzenész, aki már hosszú ideje nem nagyon újul meg, de ha a neve szóba kerül, akkor mindenkinek automatikusan beugrik, hogy igen, a hetvenes évek nagy bulijai, de azt, hogy manapság mit csinál, valójában nem tudja senki.
Igen, van itt ez a blog, ami éppen hét évvel ezelőtt, ráadásul hetedik hó hetedikén indult. Ezzel valójában ma reggel szembesültem, mégpedig twitteres meglepetéééés-parti keretében, Forgó Imi volt olyan kedves, hogy kitwitterelte, méghozzá egy régi fejléc társaságában.
Ez a kép egyébként 2003-ban készült, méghozzá akkori, Kölcsey utcai lakásunk erkélyéről, aztán a költözésekkel ez is változott.
Mára egyébként már a cím is elvesztette aktualitását, mert nem kisvárosban lakom, hanem faluban, illetve ahol az időm nagyobbik részét töltöm, Békéscsaba a korábbi értelemben nem nevezhető kisvárosnak. Töröm a fejem, hogy változtassak-e nevet, illetve ha igen, mi legyen az, valamint ez a hétéves évforduló arra is alkalom lehet, hogy egy jobb fejléc szülessen. Akár egy pályázatot is hirdethetnék rá, csak most hirtelen nem jut eszembe, mit tudnék adni a nyertesnek.
Szóval jó lenne, ha a korbely.hu nem csak a "Blog, Amely Az Első Közt Indult, De Mára Szürke Paca Az Infokommunikációs Tengerben" lenne, azonban a szürkülésnek természetesen több összetevője van azon túl, hogy időközben jóval kevesebb idő jut rá, hiszen minden fronton életmódot váltottam 2003 óta.
Közben ugyanis a maga a blogszféra is elvesztette korábbi jelentőségét, felgyorsult a világ és a net, olyan streaming szolgáltatások segítik a gyors önkifejezést, mint a Twitter, a Facebook. a Tumblr, a Posterous, a Buzz, egyre több site lehetővé teszi a közvetlen hozzászólásokat és még ezernyi dolog van, amit ki kell próbálni, használni kell és persze az sem árt, ha az ember nem szakad el teljesen az offine világtól, például családjára, hobbijaira is időt tud szakítani.
Szóval mindenkinek köszönöm a kedves megemlékezést, tényleg erőt adott a következő posztokhoz.
Magenta bosszúság
Kezdjük belakni a házunkat és persze a kis falut, gyakorlatilag minden rendben működik, leszámítva a magentás szolgáltató gsm-rendszerét, amiért én rendkívül mérges vagyok, mert elfogadhatatlannak tartom, hogy 2010-ben egy főútvonal mellett (47), a megyeszékhelytől (Békéscsaba) 10 kilométerre ne lehessen azt megcsinálni (telefonálni mobilon), amit már 15 éve is meg lehetett tenni.
Ha szerencsém van, az udvaron vagy az utcán csípem meg a hívást, s ha még nagyobb szerencsém, le is tudom beszélni. Ám többnyire olyan szaggatott a vétel, hogy vissza kell hívni a hívó felet. Ilyenkor vagy a hálózat foglalt, vagy csak segélyhívást engedélyez a rendszer, így visszahívom az illetőt saját telenoros mobilomról - amelynek hogy, hogy nem, teljes értékű térereje van kint is, bent is.
S mivel céges telefonról van szó, ami flottarendszerben működik, a váltásra esélyem sincs, csupán arra, hogy még számos bosszúsággal kell szembenéznem, mi több, kijelenthetem: a T-Mobile veszélyezteti egy cég működését, főleg, ha ügyeletben nem tudok megfelelően kommunikálni.
Ja igen: tegnap felszereltek a tetőre egy antennát, melyhez tartozik egy-egy beltéri izé, amire rá kell húzni a mobilokat. Ez működik is Erika Nokia 6500-as telefonjával, de az N97-esre meglehetőségen nehéz ráhúzni a hevederszerű adaptert, úgyhogy ugyanott tartunk jóformán: valóban a lakás egy pontján van térerő, ha sikerül összeilleszteni a kőkorszaki eszközt és az egyébként wifin minden más kommunikációs műveletet kiválóan elvégző okostelót.
Úgyhogy a korábban felépített többlépcsős fogyasztóvédelmi akciósorozat folytatódik, reklamáció és twitteres, blogos fikázás után jön a többi: Homár-panasz, fogyasztóvédelmi egyesület és hatóság, lakossági elégedetlenség szítása (merthogy vannak még egy páran tudtommal a faluban, mondjuk ők legalább válthatnak - én még azt sem).
Néhány új játékszer...
Az elmúlt hetet, heteket a munka-privát szféra kettős egysége töltötte ki, így a netes aktitivás frontján alacsonyak a mutatók blogon és Twitteren. A munka nem szorul magyarázatra, az mindig sok van, a privátot egyelőre nem kiabálnám el, babonából, illetve taktikai okokból sem.
Addig is néhány újdonság, mert azért az újdonságokra figyelni kell. (Ja igen, közben megalakult az új parlament, hamarosan a kormány is - de hiszen azt úgyis tudjátok :)).
- Készítettem egy nokiás mobil alkalmazást a bloghoz, az OVI-com nyilvánossá tett ugyanis egy alkalmazást, mely lehetővé teszi a házilagos barkácsot is. Alapvetően egyébként nem vagyok híve az ilyen mobilalkalmazásoknak, hiszen erre van a böngésző, például az Opera Mini jóformán minden mobilra, de ha a többségnek így könnyebb a tartalomfogyasztás, hát legyen (sajnos iPhone és Android cuccokkal még adós vagyok, de gondolom, ezek is hasonló szisztémával működnek. Letöltés innen.
- Ugyancsak mobilos újdonság (vagy csak nekem?), hogy hasonlóan a Posteroushoz és a Twitpic-hez immár a Facebookra is lehet mobilról - e-mail alkalmazás segítségével - tartalmat küldözgetni, fotót, videót és persze szöveget. Ami önmagában nem is túl nagy dolog, az azonban igaz, hogy az általunk létrehozott, illetve felügyelt oldalak is kapnak önálló e-mail címet, így bárhonnan, bármikor frissíthető akár egy frissen készített videóval is a Facebook-oldal. Részletek itt.
- Végül pedig egy nagyon jó slideshow-készítő, amit Kenyez kolléga fedezett fel a hétvégén, egy gyorsan összecsapott művel demonstrálom a Flixtime tudását.
Publikációs lánc 2010
Nem hinném, hogy bealkonyodott a blogvilágnak, azonban az bizonyos, hogy a "helyükre kerültek", azaz a felhasználói aktivitásnak már nem az első számú platformjai az egykor webnaplónak mondott felületek. Nem azt mondom, hogy a Twitter, a Posterous, a Tumblr és főleg a Facebook kiszorította őket, hanem ebben a sorban egyszerűen egy lánc végére kerültek, igaz, a blogokat ez esetben nevezhetjük a publikációs lánc csúcsának.
Egyszerű, saját példa, kicsit bulvárosba is hajlik: április végén született kiskutyáink elajándékozásának ösztönzésére egy-két éve nagy valószínűséggel blogot indítok mindjuk a blog.hu-n, ami nem túl bonyolult művelet, népszerúsítése azonban már egy kicsit nehézkesebb lett volna, sorsa pedig bizonytalan, főleg, miután a kutyusok megtalálják gazdájukat.
Ehelyett 2010-ben nem kérdés, hogy Facebook-oldalt kapjanak a kis jövevények. Ennek létrehozása még egyszerűbb, ráadásul tartalommal megtölteni sem tart annyi ideig, mint például egy posztot megírni. A népszerűsítés ugye adott, ráadásul nem csak néhány száz ismerősöm látja közvetlenül a frissítéseket, hanem rásegíthetek hálózati kapcsolataim más csatornáin, például ezen a blogon és természetesen a Twitteren.
S ami a legfontosabb: ha az új kutyatulajok ezen a csatornán találják meg leendő kedvencüket, a Bonnie és kölykei-oldal nem feltétlenül hal be, hiszen elképzelhető, hogy folyamatosan kerülnek fel új infók, lényegében virtuálisan együtt marad a kutyacsalád. (A vicces az, hogy eddig két offline előjegyzésünk van, egy régi ismerős és a szomszéd bácsiék, azaz jobban tesszük, ha nem becsüljük le a face to face kommunikáció hatékonyságát :))
Vissza a blogokhoz, illetve a kommunikációs lánchoz. Nálam személy szerint - és szerintem nagyon sok blogger van így - a gyors, hirtelen gondolatok, másnak is ajánlott linkek stb. a Twitterre kerülnek. Ha ezek túllépik a 140 karaktert, de még nem érnek meg egy blogbejegyzést, akkor a Posterousra, ami egyébként közvetlen kapcsolatban áll a Twitterel (kacérkodtam a Tumblr-rel is, de valahogy belterjesnek találtam az ottani közösséget), és ami kifejtést igényel, az jön a blogra. Ez van jelenleg, de minden képlékeny, hiszen éppen most fejtettem ki, hogy a Facebook jelentősége is egyre nagyobb, nem beszélve róla, hogy sokakkal együtt most kóstolgatom, hogy például a Buzz vagy a Google Reader megosztások és sok más létező vagy csak még tervezés alatt álló okosság hogy illeszkedik be ebbe a rendszerbe.
Közösségi média Békés megyében, laikusoknak
Elkészült egy viszonylag nagyobb lélegzetű cikk a Beol és a Békés Megyei Hírlap részére a közösségi médiáról, elsősorban laikusok részére, de igyekezve megtartani a szakszerűség látszatát.
A Facebookra és a Twitterre koncentráltam, két aktív Békés megyei netező szólal meg, a gazdasági szférát Kerekes Jani képviseli, a kulturálist pedig Koszecz Sanyi, aki a békési művelődési ház igazgatója, emellett több civil projekt motorja.
Az eredeti verzió, ami itt érhető el, több mint nyolcezer karakter, a holnapi megyei hírlapba kerülő változat 2500-ra lett meghúzva, ez a médium sajátosságainak megfelelően még inkább laikusoknak szóló, amin persze azt értem, hogy nem alapjaiban magyaráz meg mindent, azt feltételezi, hogy az olvasó nagyjából tudja, miről van szó, ám nem feltétlenül mélyedt el ezekben.
Videótoplista: Hoffer traktor, keleti éj, jégeső
Ha már friss tartalmat töltögettem, egy kicsit belemélyedtem YouTube-csatornám rejtett titkaiba, ugyanis viszonylag ritkán nézegetem belülről is mindenki kedvenc videómegosztóját, amit persze én is naponta használok, de csak a szokványos műveletekre, a szakmai részre pedig ott van a beolos account.
Rögtön dobtam egy hátast, amikor megnéztem a legnézettebbek toplistáját: hatezer találattal ez a traktoros vezet, amit csak úgy buliból tettem fel, miután két évvel ezelőtt rögzítettem egy vásárhelyi agrárkiállításon:
A második helyezett ugyancsak meglepetés számomra: közel 5600-an nézték meg a First zenekar egy április 30-ai koncertrészletét, ahol éppen a Karthágo egykori nagy slágerét, a Keleti éjt veszi le az orosházi zenekar.
A harmadik helyezett legalább nem okozott meglepetést, mert tudtam, hogy ezt sokan nézték, meg hát a téma is örök popularitás: időjárás. A Jégeső Békésben című tétova alkotást egyébként 4800 felhasználó látta, amint a Skodában dacolok az elemekkel.
Ami nagyon érdekes még, hogy a találatok többsége nem onnan érkezik, ahová beágyaztam őket (például ide a blogra, vagy a Beolra), hanem házon belülről, azaz egy másik YouTube-linkről (például kapcsolódó tartalom), vagy éppen a videómegosztó belső keresőjéről.
Tanulság: gyakorlatilag bármit érdemes lefilmezni, olykor a legbanálisabb dolgot is, mert soha nem tudhatjuk, mivel örvendeztetjük meg a netes közösséget. Sosem hittem volna, hogy nekem ez leginkább egy százéves Hoffer traktorral sikerül...
Frissítés: Bár nem toplistás a maga 400 találatával, de hadd szóljon a végén személyes kedvencem, ami szintén a hódmezővásárhelyi agrárbulin készült, s egy kis kozmopolita hip-hoppal turbóztam meg - szigorúan 18 éven felülieknek :)
Zümm
Este a szerkesztőségben volt néhány percem arra, hogy figyelemmel kísérjem a Webisztán beszámolóját a Google sajtótájékoztatójáról és úgy jártam, mint már sokszor: teljesen belelkesedtem és elhatároztam, hogy itthon neki is állok Buzz-t vagyishát Zümm-öt tesztelni, hogy abból ma este még szülessen néhány poszt.
Félre is toltam minden más estére tervezett ténykedést, vártam, hogy kóstolgathassam, próbálgathassam, ismerkedhessek vele, de ezidáig (pont éjfél) ez nem jött össze. Úgyhogy nyomom fejben, azaz olvasgatom a leírásokat, de ezek egyelőre magyar nyelven elsősorban blogposztokból, kommentekből állnak, például az általam rss-en kövezett techológiai szájtok még a Buzz bejelentéséről sem adtak hírt. (Próbáltam mobilra is, ide sem sikerült még letölteni az alkalmazást.)
Most akkor alszom egyet, miután nyomok még vagy három F5-öt a Gmailre, s ha nem, hátha holnapra már nekem is - és még jó néhány magyar felhasználónak - lesz Zümmünk és nem csalódunk akkorát, mint tettük azt a Google Wave-vel. (Az viszont nagyon vicces lesz, ha napközben élesedik a szolgáltatás, kíváncsi vagyok, mennyire fogja elvonni a figyelmem a napi munkától).
Amit eddig tudni lehet, közösségi és kommunikációs funkciókkal egészül ki a Gmail, illetve más Google szolgáltatások (Picasa, YouTube is beépülnek), a sikercég gyakorlatilag egy kicsit a Facebook és a twitter babérjaira tör. Egyelőre ennyit tudunk, holnap talán többet...
Nektek már van tapasztalatotok? Osszátok meg a kommentekben...
Nézzük együtt az Orbán-beszédet
No nem azért, hogy popcornt rágcsálva együtt rajongjunk, hanem hogy teszteljük a Virgo projektjét...
Lesz-e nekem iPad-em?
Amikor megláttam az első cikket róla még a bejelentés napján, gyorsan retwiteltem valaki miniposztját, hogy igen, nekem kell egy ilyen.
Az Apple új táblakütyüjéről van szó, amelyet fejben már elég jól ismerek, magyarán elolvastam szinte minden cikket, amit kedvenc tech-portáljaim írtak róla. Meg persze a blogokat is, sokan sokféleképpen közelítik, vannak elutasítók, távolságtartók és vannak persze rajongók, ők leginkább azok közül kerülnek ki, akik amúgy is lelkes használói Steve Jobs cége termékeinek.
Jómagam sajnos nem tartozom ezek közé, mi több, az iPhone-láz is elkerült, nem csak anyagi okok miatt, viszont egy ilyen 500 dolláros kis eszköz megfontolandó beruházás lehet.
Pontosabban nem elsősorban nekem, hiszen az én hálózati életemnek jelenleg megfelelő segítője a laptop (néha PC), illetve okostelefon, az utóbbi alkalmas arra, hogy folyamatosan figyeljem az információáramlatot (e-mail, twitter, web), adott esetben a kommunikáció kétoldalúvá is tud válni, azaz megválaszolom az emileket, twitterezek, rövid blogbejegyzéseket pötyögök, bár ezt mára kiváltja a mikroblogolás.
Viszont kevés szó esik a vállalati szféráról, esetünkben a médiáról, azaz nem biztos, hogy az iPad kizárólag, vagy főként a magánszórakoztatást szolgálja. Például el tudom képzelni, hogy közvélemény-kutatók pötyögik be a kérdezettek válaszait az utcán a vállalati rendszerbe, vagy éppen áruterítők ellenőrzik rajta az aktuális készleteket vagy éppen nagyarcú menedzserek előkapnak egy ilyet a borjúbőr tatyóból a kávéházban és ellenőrzik a vállalati levelezést, esetleg egy gyorsprezentációt mutatnak be a beszélgetőpartnernek.
És igen, itt vagyunk mi: az újságíró a hóna alá kap egy ilyet és bárhonnan online tudósítást tud küldeni, a fotósnak sem kell sokat tökölnie egy esemény helyszínén, vagy éppen végre az ügyeletes szerkesztőnek (háromhetente nekem) sem kell otthon rohadnia egész nap: bele a hátizsákba, bringára fel, aztán ha van valami, három perc alatt fel lehet lőni a webre aztán tekerés tovább a végtelenbe.
Egy év múlva meglátjuk, forradalomról vagy éppen múló szeszélyről van-e szó, az igazi áttörés az lehet, ha Android vagy más alapon is megjelennek hasonló kütyük a piacon és ezeket tényleg befogadja mind a privát, mind az üzleti szféra. Én mindenesetre úgy próbálom intézni, hogy beruházási döntéshozóink értesüljenek a felvázolt lehetőségről...
A betárcsázós nettől a twitterezés pszichológiájáig
Nagyon jó kis ingyenes kézikönyv jelent meg (vagy hogy is kell mondani, szóval került ki a netre), a Terepnapló blogról tölthető le Nagy Tamás munkája, de akár itt is el lehet olvasni. Tanulságos nem csak szakmabelieknek és az online kommunikáció iránt érdeklődőknek, sőt nem elsősorban nekik szól, hanem azoknak a vezetőknek, akik érintettek különböző marketingügyekben és főleg döntéseket is hoznak ezekben.
Tehát ne habozz, olvasd és juttasd el a főnökeidnek - is - mielőbb, én is ezt teszem.
Én már elkezdtem, bár leragad a szemem, még "lapozgatom" egy kicsit, jól esik újra kóstolgatni régen nem hallott kifejezéseket, úgy mint: icq, Mindenkinet, Internetto, Kiwi, Freestart, betárcsázós net...
YouTube-csatornám
Keresőszavak, 2009 december
Akkor egy mindig népszerű poszt: decemberben mely keresőszavakra jött a legtöbb találat a blogra? Még mindig a Trabant vezet, ami kétféleképpen is szerepel, egyrészt, mint kultikus (nekem az első) autó, másrészt a még kultikusabb magyar underground zenekar...
Nexus One
Nem vagyok telefonbuzi, bár azzal tisztában vagyok, hogy hatékony online életforma elképzelhetetlen megfelelő okostelefon nélkül. Ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a top készülékkel kell mindig rendelkezni, hiszen számos okos alkalmazással kiváltható az, amit a gyártók nem építettek bele, például az Opera Mini nevű böngésző csoda, vagy éppen a Snaptu, melyek bármely java-alapú, tehát gyakorlatilag minden forgalomban lévő mobilon elindulnak.
Az igazi forradalom azonban mégiscsak az okostelefonok piacán indult el néhány éve és most egy újabb fordulat történt azáltal, hogy megjelent a Google készüléke, a Nexus One. Az első áttörést az Apple követte el az iPhone-nal, mely kultikus készülékké vált az eltelt időszakban, nem csak az érintőképernyő miatt, mely mára már a PC-ipar innovációjának is része.
Az iPhone lendületet adott a többi gyártónak is, jobbnál jobb okostelefonok jelennek meg a piacon, sőt a válság erősítette ezt a frontot, például olyan márkák váltak meghatározóvá, mint a BlackBarry, de a Nokia, a Samsung és a Sony Ericsson sem akar lemaradni.
A Google Android nevű oprendszeréről már hosszú ideje lehet olvasni, hallani, s vannak, akik használják is, ám az igazi áttörés 2010-ben várható, vagyis részben már meg is történt a bejelentéssel. És nem is igazán a harver meg a szoftver az igazán figyelemre méltó, ennyiben talán nem übereli az iPhone-t vagy a Nokiát, hanem a konstrukció, ez ugyanis azzal van összhangban, amiért általában szeretjük a Google-t: nem a megszokott módon mohó és gátlástalan szolgáltatókon keresztül értékesít, hanem közvetlenül, kártyafüggetlenül, így a júzer maga választja ki a legszimpatikusabb lokális szolgáltatót, akár többet is egyszerre.
Az ár sem hangzik rosszul, legalábbis ebben a kategóriában, 530 dollár, azaz kb. százezer forint, bár sok kommentelő szerint mire az ideér, lesz a kétszáz is (ezt erősíteni látszik, hogy az iDealer 150 ezerért szállítja).
Szóval nem tudom, vágyom-e egy ilyen készülékre és hogy mennyivel jobb, mint a most használt Nokia N97-esem, de azért titkon remélem, hogy majd egyszer egy következő telcsim egy ilyen androidos Nexus One (Two, Three?) lesz.
SP, a twitterarc
SP nyerte meg a Yamm.hu twitterarcversenyét - no, ez olyan mondat, ami tavaly ilyenkor a nyerte és a twitter kivételével nem sokat mondott volna nekem és még nagyon sokaknak.
De a megfejtés mára világos: SP (Éder Krisztián) egy fiatal tinisztár, akinek a nevét én is csak néhány hete hallottam először, amikor fellépett valami helyi plázabulin és a célcsoport őrjöngött érte.
A Yamm.hu pedig egy szintén közelmúltban indult szolgáltatás, ami egész komoly célokkal vágott neki a Twitter népszerűsítésébe és mitagadás, ezt sikeresen is csinálja. Mindjárt itt van a misszió fő sodrása: bemutatja a twitterező hírességeket, akik közt van egyébként normális, szalonképes művész is és persze ott vannak a média által generált alkalmi senkik. A twitterarcverseny pedig egy néhány hete indított promóciós akció, amely egy kicsit megmozgatta a csiripelő közösséget, egyébként korrektül és színvonalasan.
Nem mondom, hogy SP a senkik közé tartozik, mindenesetre ő egy olyan területén lakozik a showbiznisznek, amit én még informálisan sem fogyasztok. Az tény, hogy a fiú már nem csak a színpad előtt tud mozgósítani tömegeket, hanem egy ilyen twitterversenyen is (igaz, itt csak 336 szavazatot gyűjtött, ami azonban ebben a szcénában már komoly számnak számít, különösen annak fényében, hogy Hírbehozó 227-et kapott).
Ez azt jelenti, hogy a Twitter elhagyta belterjes, úgynevezett geek jellegét, s ha még nem is intézményesült, de elindult a popularitás felé, akárcsak annak idején a blogok, melyeknél az áttörést szintén az jelentette, hogy a női portálok oldalvizein megjelentek az első ismert bestiák akkor még webnaplónak mondott irományai.
Ja igen, a versenyre én is regisztráltam magam, icicipicit kampányoltam is itt a blogon, játszásiból, s bár a top 50-ben nem szerepelek (ahová tíz ponttal már fel lehetett kerülni), kilenc szavazatom nekem is volt, legalábbis a múlt heti adatok szerint. Úgyhogy mindenkinek köszönöm a voksokat és a követést, szám szerint 185 júzernek a jelen állás szerint.
Búcsú a kommunikátortól
Két év után könnyes búcsút kellett mondanom kedvenc okostelefonomnak, ami persze lényegében meg sem történt, azaz a búcsú meghitt percei elmaradtak, mert vissza sem kaptam az E90-est, hanem javíthatatlannak bizonyult, s mivel garanciás volt, egy másikat választhattam - csak éppen ugyanilyen már nem volt készleten.
Pedig a felmérések szerint ez a típus az, amire a legkevesebb a panasz érkezik az üzleti szférából, tulajdonképpen az enyémnek is csak a mikrofonja ment tönkre, úgy látszik, végérvényesen. De hadd dicsérjem a T előnevű céget, mert rendkívül korrekten járt el: gyakorlatilag visszavásárolta a készüléket, én pedig választhattam egy másikat. Nem tudom, jól választottam-e, egy N97-es lett az utód.
Valójában nem az N-széria által kínált multimédiás lehetőségek vonzottak, ezek az én munkámban másodlagosak, inkább az irodai és az internetes szolgáltatások érdekesek számomra. Nos, e szempontból az E90-es jobb volt, elsősorban drabális méretének, ezáltal a rendkívül kényelmes qwerty-billentyűzetnek köszönhetően. Qwerty-je van az N97-esnek is, csak éppen jóval kisebb és szerintem logikátlanabb elrendezésben.
Ami újdonság az életemben, az az érintőképernyő. Nos, ez a része a high-technek nem igazán vonzott, néhány hetes tapasztalat alapján nem rossz dolog, de nem ez egy mobiltelefon (inkábbb pda) fő értékmérője.
Ha választanom lehetett volna, inkább még egy kommunikátor mellett maradok, de azért nem álszenteskedem: nagyon jó kis modern készülék a Nokia N97-es, lényegében egy sokoldalú okostelefon, amely minden fontos elvárásnak megfelel, különösen az én nem túl sokrétű igényeimnek: gyors e-mail ellenőrzés, gyors webes dolgok 3g-n és wifin, néha egy-egy fotó, videó, zenehallgatás, twitterezés, navigálás, ha úgy alakul. Szóval minden megvan, mégis mintha láthatatlan kezek hátrébb sorolták volna a nagyképűen menedzsernek nevezhető szolgáltatásokat, helyettük a szórakoztatás került előtérbe - de hát adódik ez az E-és az N-szériák jellegéből is.
Azért kíváncsian olvasom a friss híreket az Androidról és a Google saját mobiljáról, például néhány perce ezt - lehet, hogy már nem Nokia lesz a következő telcsim?
Megvan az első Twitter-áldozat
Elég vicces dolog történt ma a magyar telekommunikációs világban: a Vodafone kirúgta azt a munkatársát, aki a múlt pénteki mobilkommunikációs fekete napba egy kis életet vitt, részletek itt, a multik webkettőhöz való viszonyáról egy szellemes poszt pedig itt
Annak idején azt figyeltük a bimbózó blogszíntér hajnalán, hogy kiket rúgnak majd ki blogposztjaik miatt, akadt is egy-két névvel és név nélkül posztoló blogger, akitől megvált a vállalata, mert valamilyen érdekeket sértve publikált információt a cégről vagy éppen a kollégákról. Volt, akit igazságtalanul, volt, aki szerintem is túllépett egy határon, mert a blogok is csak olyan kocsmaasztalok, melyek mellett az ember meggondolja, mit beszél.
Például én is a szabadság egyfajta játszótereként használom 2003 óta a Kisvárosi blogot, írok is szakmai dilemmákról, céges ügyekről, de nem teszek fel mondjuk egy félkész kampánytervet vagy egy titkos belső dokumentumot (pedig a lifestream világban milyen egyszerű lenne fél perc alatt hülyét csinálni valakiből: e-mailt forwardolni a Posterousra, ami automatikusan kinyomja a twitterre és máris félszáz követő látja, s ha tetszene nekik - az ilyesmi mindig tetszik -, retwittelik és öt percen belül akár ezrek is olvashatják, innentől az utóélete egy információnak követhetetlen)
Nos, itt van Vodafone-os emberünk munka nélkül, a kirúgás után néhány órával gyakorlatilag mindenki értesült a szánalmas vezetői döntésről, lám, az Index is hírül adta, így megvolt a maga tizenöt perces dicsősége (a Twitter korában Andy Warhol legendás kijelentését nyugodtan harmadolhatjuk, tehát öt perc dicsősége). Én azokkal értek egyet (például Uj Péter), akik szerint az igazán vagány húzás az lenne - etikus verseny ide vagy oda - ha a twitterező marketingest felvennék pr-tanácsadónak.
Kérdés, hogy rá mernek-e csörögni.
UPDATE: HH interjúja a Webisztánon Müller Tamással, a kirúgott marketingessel.
UPDATE2: Konrád ugyenerről: A történet vége az lett, hogy a T-Mobile szerencsétlen technikai zűrjének a legnagyobb vesztese a Vodafone.
Egy kis móka
Hullámsír
A cím persze rossz, inkább csak hangzatos szójáték: nem, a Google Wave nem halt, hal meg, de tény, hogy a Google-marketingesek által beharangozott áttörés elmaradni látszik.
Mint sok más mindent, kezdetben csak elméletben ismertem az e-mail forradalmának beharangozott alkalmazást, s mivel a Google korábban már valóban forradalmasította az e-mailezést (lásd: Gmail), elhittem, hogy itt az újabb nagy korszak kezdete. Hülyeségemre jellemző, hogy még álmodtam is vele, azt már nem tudom, hogy mit, de keményen dolgozott az adrenalin.
A kezdetek hasonlóak voltak, mint a Gmailnél: meghívós rendszer, először csak a szuper nagymenők rendelkeztek egyáltalán hozzáféréssel, majd meghívási lehetőséggel. Aztán jött az első csalódás: kevés az ismerős, nincs kivel igazán kommunikálni. Majd a második csalódás: az ismerősök száma átlépte ugyan a kritikus tömeget, de mihez is kezdhetünk ezzel a mindenre és semmire egyszerre használható izével?
Igen, a csoportmunka, ezt hozza fel mindenki példaként. Nos, a mi kis team-ünk kezdettől használja a Google-okosságokat csoportmunkára, talán nincs is olyan, amit nem: alapértelmezett levelezőnk a Gmail, Gtalkon váltunk gyorsüzenetet, szükség esetén konferenciázunk ugyanitt, Docs-ban osztjuk meg a dokumentumokat, Forms-szal szervezzük a nyereményjátékokat, Calendar-ral osztjuk be egymás idejét, Maps-linket szúrunk be, ha illusztrálni akarunk valami helyszínt, Youtube-ra töltünk videót és így tovább...
Ezt lenne hivatott kiváltani a Wave, s bár mindannyian fenn vagyunk már, igazán nem találtuk még meg a hatékony formát a tökéletes együttműködésre. Reménykedjünk, hogy csak azért, mert bénák vagyunk, vagy nem eléggé motiváltak, esetleg még annyira béta a rendszer, hogy később jönnek az igazi megodások.
Mindenesetre mások is így vannak ezzel, például nekem jelenleg hét meghívóm van és hiába twittereztem ki, nem kell a kutyának sem, de mások is így vannak ezzel. (Ha neked még nincs, nyugodtan dobj egy mailt: korbely_kukac_gmail.com)
Pedig szükség van valamire, ami segít kordában tartani a kommunikációs zűrzavart, talán a Firefox Raindropja ennél barátibb megoldást ad egyszer, bár erről álmodni már nemigen fogok.
Egy fekete fehéren - elindult az Oroscafé
Tegnap végre megtörtént az, aminek kábé tíz évvel ezelőtt már meg kellett volna már történnie Orosházán: elindult egy hírszájt, mely bőségesen bír közösségi funkciókkal is. Az elnevezés is ezt tükrözi: Oroscafé (hírek zacc nélkül), azaz egy virtuális kávézó nyílt, igaz, majd később derül ki, hogy szeretünk-e majd itt ücsörögni, találkozgatni, beszélgetni, időt tölteni.
Maradva a hasonlatnál: a kávé jónak ígérkezik, hiszen nem is akárkik állnak a pult mögött. Tanácsadóként Balogh Tsabeeka Csaba bábáskodott az indulásnál, Melega Krisztián felelős szerkesztőt nem kell bemutatni, ő Mr. Sokoldalú Orosházán: poprockzenekari frontember, fúvószenekari tag és pr-felelős, vállalkozó, vezérszurkoló, görkorcsolyás életmódguru és így tovább. A többiek többségét az impresszumból nem nagyon ismerem, legalábbis szakmailag, beleértve Poór Csaba főszerkesztőt, de gondolom, Tsabeeka és Krisztián irányítása mellett elsajátítják az online kommunikáció finomságait.
Nézzük a berendezést: a belsőépítészethez nem értek, így nem tudom, milyen egy jó kávézó belülről (nyilván, ahol jól érzem magam), viszont napi hosszú órakat a neten töltő hálópolgárként a minimáldizájn híve vagyok: csak semmi sallang, áttekinthetőség, navigálhatóság. Ezt kiválóan szolgálja az oroscafé által használt Wordpress motor, így nem értek egyet azokkal a kommentelőkkel, akik szerint színek és egyéb bizbaszok kellenek. Nem, ez így jó.
Annak is örülök, hogy Orosháza népe végre médiailag nincs kiskorúsítva, ezért a szájt gazdái belecsaptak a közepébe és "geek" alkalmazásokkal is nyomulnak, azaz ott vannak a Twitteren, a Facebookon, s gondolom, előbb-utóbb blogolnak is. Kérdés, hogy a helyi közönség mennyire lesz vevő ezekre a dolgokra (legalábbis a kritikus tömeget mikor érik el), de ezzel szerintem nem szabad foglalkozni, mint ahogy a Beolnak sincs még sok Twitter-követője és Facebook klubtagja, de ott kell lenni, még ha olykor hiábavalónak tűnik ötven-hatvan követőnek kiküldeni a friss csiripeket. De milyen jó lesz, hogy mire mindez már a mainstream részévé válik, nem kell már építkeznünk, hanem magabiztos Twitter-guruként nyomjuk ki a linkeket ami bizony azonnal komoly találati visszaigazolást jelent majd.
Anélkül, hogy különösebb média- vagy netes szakértőként tetszelegnék, inkább fogyasztóként elmondom, hogy szerintem mi a de...
Az apróságokkal most hadd ne foglalkozzak (a galéria indexképén, az egyházi témánál hiányzik szegény blogger lelkész feje; a nyugdíjasklubos cikket én másképp írattam volna meg vagy más címet adok, mert ez hatásvadász és csalódást kelt az olvasóban; a hivatali hírek menüpontcím elüt a café jellegtől, 24 órával az esemény után ott vigyorog még egy beharangozó a főoldalon stb. - azért nem fokozom, mert a Beolon, Indexen stb. is simán talál hibát, aki keres)
A gondom egyben aggódás is: hiába a szaktudás (ezt már kifejtettem) és a pénz, a legfontosabb bizalom, azok bizalma, akik nap mint nap egyszer vagy többször odakattintanak akár a főlapra a kedvencekből, vagy rss-csatornán, illetve más lapról érkeznek. A pénz is adott, hiszen a kiadó az Orosházi Média Kft., amely a városi tévét és az Orosházi Élet című kalandos múltú és sokak által nem komolyan vett lapot is jegyzi. Azt, hogy mindezt a költségvetési év közepén miként, minek a rovására gründolták, majd megkérdezi az ellenzék, viszont a tulajdonost (a mindenkori városvezetést) ismerve a bizalmat lesz a legnehezebb megszerezni és megtartani napról napra.
Mert a politikus veszélyes állatfajta, szereti kézben tartani a kommunikációt, amit néhány megélhetési újságíróval meg is lehet csinálni. Viszont a szellem tegnap kijött a palackból és immár közösségi a kommunikáció, a cikkekhez hozzá lehet szólni, ami új minőséget ad a helyi demokráciának. Nem akarok egy régi projektemmel előjönni, de e blog akkori fórumán bizony olykor durván zajlott az élet, a városházi tanácsadók reggeli feladata ezek szemlézése volt (utáltak is érte rendesen, igaz, egyikük azóta egy másik városban egy másik párt érdekében vitrioloz lelkesen). Mi több, a multi tulajdonban lévő Beol munkáját is egyre inkább megpróbálják befolyásolni politikai tényezők, legutóbb éppen Tótkomlósról érkezett egy díszes társaság kikérni magának egy kiszivárgott dokumentum publikálását, mely éppen arról szólt volna, hogy az ilyen ellenőrizhatatlen beszólásokat rendszabályoznák meg jogilag.
Szóval jó, hogy van ez a lap, de jobb lett volna, ha nem közpénzből jön létre, mert az veszélyeztetheti a függetlenségét. Mert jobban szeretjük a finom, frissen darált, eredeti kávét, mint az instantot, a zaccosat pedig kifejezetten utáljuk.
(Szolgálati megjegyzés: a Beol.hu nem tekinti konkurenciának az Oroscafét, ezért is mertem megírni ezt a posztot, mi több, ha van rá igény, megkereshetjük az együttműködés lehetőségeit, például egy jó fekete mellett :))
Küldj instant üzenetet
Minden sablonváltáskor - azaz formai megújuláskor - megfogadom, hogy ez aztán egy ténylegesen minimál dizájn lesz, amit egy darabig be is tartok, aztán mégsem: egy kis ez, egy kis az és máris megint zsúfolt, portálszerű lesz a jobb hasáb.
Most megint így jártam, bár igyekeztem kizárólag hasznos dolgokkal megtölteni az oldalt, amik egyrészt a blogszerző és az olvasó interaktivitását segíti, másrészt pedig különböző közösségi megoldásokat szolgálnak (Google Reader megosztások, Twitter-csiripek és persze a linkek, stb.).
A legfrissebb egy kitűnő webes chatszolgáltatás, a Meebo widgetje, ami egyébként rendkívül könnyen telepíthető bárhová, csak rá kell kattintani a linkre. A Meebo.com-ot bizonyára sokan ismerik, a lényege, hogy webes felületen elérhetők a legfontosabb instrant üzenetküldők (Gtalk, msn, AIM stb.), így olyan helyeken is használhatók, ahol a vállalati rendszerek nem teszik lehetővé a programtelepítést.
A widget azt teszi lehetővé, hogy ha nyitva van az oldal, online statuszt jelez a Meebo és bárki küldhet azonnali üzenetet, illetve beszélgetést kezdeményezhet. Igaz, ennek ezer más formája van, nekem például egyszerre három is fut a gépemen (gtalk, msn, skype), ami persze nem öröm, de nehéz lenne mindenkit ugyanarra a platformra terelni, így marad ez a megoldás - hátha majd az általam még nem átlátható Google Wave erre is nyújt valamilyen megoldást...)
Szóval egy újabb kicsi lépés az online kommunikáció bővítésére, gondolom, elsősorban azok veszik/vehetik igénybe, akiknek akár privát, akár valamelyik poszttal kapcsolatos mondandójuk van, de nem akarnak bajlódni az akár percekig is tartó kommenteléssel, hanem csak odavetik: hülye vagy, jobb esetben valami mást.
Használjátok egészséggel!
A többség nem fizetne az online tartalomért
Lezártam a két hete közzétett privát közvélemény-kutatásomat a fizetős online tartalomról. Az a helyzet, hogy eszemben sem volt a guruk játszóterére bekéredzkedni, hiszen e témakörben kiváló posztok születtek, ráadásul a téma néhány évente vissza-visszatér, minden komolyabb változás nélkül.
A lavinát a neves médiamogul, Rupert Murdoch indította el, amikor bejelentette, hogy fizetőssé teszi lapjainak egy részét, mert a minőségi tartalomért bizony fizetni kell. A jó öreg ausztrál kapott hideget-meleget, volt aki szerint valós igényt fogalmazott meg, mások szerint Murdoch a hagyományos médiamodellt próbálja meg kiterjeszteni a sok tekintetben más logikával működő webre, de hajlamos vagyok Pollner elméletét elfogadni, miszerint a News Corp. tulajdonosa csupán blöfföl, amit gazdasági szükségszerűségből tesz.
A felvázolt modellt igyekeztek magyar viszonyokra is értelmezni, ám kiderült, a legfontosabbb tartalomszolgáltatók - például az Index főszerkesztője, Uj Péter - az ingyenes modell mellett álltak ki. S bár csak a hirdetési bevételekre építeni hiba (amire éppen a jelenlegi válság mutat rá), egyéb szolgáltatásokkal, tevékenységekkel megvalósítható a több lábon állás.
Novák Péter ezzel szemben úgy véli, hogy a magyar online médiumoknak máshol szükséges próbálkozniuk, ha növelni szeretnék bevételeiket: "Komplex szolgáltatásokat nyújtó oldalakká kell fejlődniük, ahogy erre már akad is példa (mfor.hu és portfolio.hu – a szerk.) Ide tartozhat a konferenciaszervezéstől kezdve a könyvkiadáson át az online brókerkedés."
Ennek a modellnek az előnye, hogy az adott médium több lábon áll – tehát akkor sem kell lehúznia a rolót, ha a krízisben nadrágszíjmeghúzásra kényszerülő hirdetők elmaradozása miatt megcsappannak a tartalomszolgáltatásból származó reklámbevételek. Ráadásul címek, témák tekintetében sem kell feltétlenül lemenniük kutyába (a válság miatti pénzszűke nyomán itthon egyre több online újság teszi ezt - a szerk.), hiszen már nem létszükséglet a unique-szám (az oldalra látogatók száma) folyamatos növelése – elég, ha a törzsközönségről sikerül minél "több bőrt lehúzni." - olvasható az mfor.hu cikkében.
Hangsúlyozom, nem kívántam a témában elmélyedni egészen addig, amíg saját "gazdámról", a német Axel Springerről nem olvastam, hogy követni kívánja a fizetős modellt, első körben a mobil tartalom esetén. S ha Németországban ez megtörténik, a trend begyűrűzhet Magyarországra is, így mindenképpen esetünkben is fel kell készülni valamilyen szinten, első körben arra, hogy érvelni tudjunk, másodsorban pedig felkészülni az esetleges végrehajtásra, bár ezt a Beol.hu esetében rendkívül nehezen tudom elképzelni, a portfólió egyik zászlóshajójánál, a Világgazdaságnál pedig jelenleg is működik a fizetési modell valamilyen szinten.
Úgyhogy várjuk a fejleményeket, amelyek mind földrajzi, mind más értelemben igen távoliak egyelőre, mindenesetre nem árt tudni, hogy te, kedves blogolvasó hogyan vélekedsz erről a fizetéses témáról, egyelőre azt hiszem, a képlet elég egyértelmű:
További olvasnivalók a témában:
Fizetős, nem fizetős?
Az elmúlt napokban, hetekben ismét napirendre került a fizetős-nemfizetős online tartalom ügye, egész idáig úgy látszott, hogy az ingyenesség válik alapértelmezéssé, ám alaposan felkavarta az állóvizet a híres médiamágnás, Rupert Murdoch, majd az Axel Springer konszern bejelentése. Itthon Doransky írt a napokban egy figyelemre méltó posztot a fizetős tartalom mellett, egészen újszerű megközelítésben. A témát később részletesen kifejtem terveim szerint, azonban ehhez szükség lenne egy kis olvasói visszaigazolásra.
Szóval te hogy vagy ezzel?
Nyírő András, Dögös Robi és a wifi falu
Kellemes vasárnap reggeli ténykedés az ügyelet nélküli Google Reader-böngészgetés, elsősorban az elmúlt egy hétben elmaradt kötelezők átfutása - így akadtam a Webisztánon HH Nyírő András-interjújára, amit a ifjabb korosztályoknak történelmi célzattal ajánlok, mindenki másnak pedig a tanulságok miatt.
Nyírő az abszolút hőskor emblematikus figurája volt, még az internet előtti időszakban multimédiás kiadványt készített többedmagával, majd az első magyar nyelvű online újság, az Internetto főszerkesztője volt, majd éppen tíz éve csapatával együtt megalapította az Indexet, miután az Internetto akkori tulajdonosával nézeteltérésük támadt. Az indexes korszak viszonylag rövid volt, jött a mobil tartalomszolgáltatás, majd tanácsadó céget alapított, dolgozott a Ringiernek, most pedig a Wifi Falu projekten dolgozik.
Az elmúlt közel másfél évized alatt több alkalommal sikerült Andrással találkoznom, illetve érintőlegesen dolgoznom is vele, például a Békés Megyei Nap részére több interjú is készült, kétszer vendégem volt a Hegyalja Fesztivál Zöld Sátrában (télleg, jövőre meg lehetne hívni újra wififalu-ügyben), és megtisztetetés volt számomra, hogy annak idején, kb. tíz éve bedolgozhattam az akkori internetes állapotokat felmérő Fehér Könyvbe, már nem is emlékszem, milyen részfeladatom volt, talán az országosnál még csapnivalóbb viharsarki helyzet elemzése.
A Nyírő-interjú sok aktuális problémát felvet, leginkább azt, hogy bár sok minden változott az elmúlt tíz évben számszakilag, a trend sajnos nem: továbbra is veszélyt jelent a digitális megosztottság. Igaz, időközben a mobil világ hatalmasat fejlődött abból a szempontból, hogy az ellátottság meghaladja a 100 százalékot, a neten ez csak ötven százalék. Éppen ezért a netes biznisz erősen a felső és középosztályokra koncentrál, míg a mobilcégek számára adva van a "mélyszegények" piaca is. Ezt Békésben különösen fontos figyelembe venni, hiszen ebben az öregedő, kihalófélben lévő megyében is elég speciális a szociológiai összetétel, s a mélyszegénység kifejezés pedig nem automatikusan jelent cigányságot.
Tehát az állam és a civil szféra (és ne feledjük el: a gazdasági szereplők) feladata a megfelelő infrastruktúra kiépítése, a miénk, tartalomszolgáltatóké pedig az, hogy még több motivációt teremtsünk azok részére, akiknek nem hogy pénzük, de kedvük sincs az egész internetes világhoz.
Bár ez így nagyon durván hangzik, de ha Dögös Robival, akkor vele, bár én már így is ki vagyok bukva a csomó Uhrin Benedektől, Lolától, Dinától, Balázs Palitól, de még Szabó Esztertől is ekkora dózisban, de lehet, hogy tényleg ez a jövő - no ezt még lejátsszuk egy párszor szerkesztőségen belül és kívül...
Ustream: élőben bárhonnan
Úgy tűnik, ez most a progresszív kísérletezések hete: tegnap mindenféle twitteres okosságokra cuppantam rá, most pedig az Ustreamet tesztelgetem.
Erről a magyar-amerikai fejlesztésről már sokan írtak, legtöbbet talán a Webisztán, ma pedig Dunder Krisztián (az ő közreműködésével fejlesztettük a Beol harmadik, jelenleg is aktuális dizájnját) blogján olvastam róla. Persze túl nagy újdonságról nincs szó, viszont mint korábban írtam egy posztban, a webes okosságokkal manapság fáziskésésben vagyok, így kihasználtam a viszonylag nyugodalmas július végi napot, hogy ismerkedjek vele.
Szerencsére a technikai feltételek adottak, és itt ne tessék nagy dolgokra gondolni: webkamera, internet, regisztráció a Ustream.tv lapra, ahol könnyen használható felület vár, még darabos angoltudással is el lehet igazodni rajta.
Sokkal izgalmasabb a mobilos streamelési lehetőség: egyelőre csak iPhone-ra és Symbian 60-as okostelefonokra tölthető le a kliens (ami főként a Nokia smartphone-jainak oprendszere), ami hihetetlen módon egyszerű és praktikus. Első kísérletem ez a kis butuska utcai videó volt, a helyszín a cég előtti utcafront és cigizés közben rögzítettem - miközben természetesen ment ki élőben is.
Live Streaming by Ustream.TV
Mondanom sem kell, hogy megfelelő platformokon elhelyezve komoly lehetőségek rejlenek a technológiában, egy darabig még a vidéki online médiában is. Ez utóbbit úgy értve, hogy most még, az újdonság ereje miatt belefér némi kézremegés, bizonytalan kameramozgás, szóval az amatőr báj, a lényeg egyébként is maga az esemény lesz: ha unalmas a téma, lehet az bármilyen profi felvétel, ha pedig érdekes, akkor belefér egy kis össze-vissza kaszálás.
Azért is tetszik a Ustream, mert a közvetítések, illetve a rögzített videók azonnal megoszthatók a Facebookon, a Twitteren és a fontosabb közösségi helyeken, amit persze én még nem tettem meg, mert csak kísérletezgetek és a felvételeim tök cikik, de hátha nem így lesz ez később...
Egy lokálpatrióta poszt
Megújult egy csomó minden a Twitteren, például megoldódott így utólag a Hegyalja Fesztivál előtti problémám is: mostmár minden nehézség nélkül kilistázható és beágyazható egy hashtag tartalma. Ezúttal nézzük az #oroshaza címkével ellátott csiripeket...
Játsszon harminc napos ingyenes online gépírástanfolyamért!
Most jön, ami még nem volt: nyereményjáték a Kisvárosi blogon. Félre ne értsen senki: a blog nem portálosodik, nincs szó nézettségjavító akcióról, de még üzleti megfontolásról sem, csupán egy ajándékról, amit most megosztok az ide valamilyen megfontolásból betévedőkkel, azok közül is csak eggyel - olyannal, aki kettő, négy vagy hat (esetleg öt) ujjal gépel, de szeretne vakon tíz ujjal zsonglőrködni a klaviatúrán.
Korábbi posztomnak ugyanis elég nagy sikere volt, úgy látszik, akaratlanul is sikerült olyan témát szóba hozni, ami überel sok más témát: ki hogy gépel?
Aztán még aznap este jött egy levél a kiindulópontul szolgáló cég marketing vezetőjétől, aki megköszönte a posztot és felajánlott egy 30 napon ingyenes online gépírástanfolyamat, amit belátásom szerint sorsolhatok ki.
Hát ez sült ki belőle, három olyan általános kérdés, ami valamilyen módon kapcsolódik a blog témáihoz: kultúra (zene, irodalom) és közélet. Nem nehéz kérdések, sőt (online médiás tapasztalatok alapján: inkább könnyűek).
Szóval aki helyesen válaszol, sorsoláson vesz részt és megtanulhat tíz ujjal gépelni, amivel ha titkárnővé nem is, de hatékonyabbá válik a számítógépes munka és szórakozás és még sok minden terén. A játék most indul és hétfő reggel nyolcig tart, egy személy csak egy e-mail címmel játszhat egy alkalommal.
Tíz ujjal gépelni
Tegnap követőm lett a Gépírástanítás a Twitteren, és azt mondtam: végre, ugyanis már régen vártam valami hasonlót. Belelkesedtem annak ellenére, hogy már vagy tíz éve meg akartam csinálni valami hasonlót, igaz, offline keretek közt, a hagyományos iskolai rendszerben, együttműködve az orosházi gyors- és gépíró iskolával.
Jómagam ugyanis hatalmas előnnyel vágtam bele annak idején a számítógépes világba, akkor még internet nélkül: még a nyolcvanas évek közepén megtanultam tíz ujjal gépelni. Nem is akárhol, hanem életem legsötétebb helyén, a kényszerkatonaságnál, egész pontosan a BM Határőrség adyligeti kiképzőbázisán.
A módszer meglehetősen spártai volt: leragasztott billentyűzetes telexgépek (Zbrojovka, ha jól emlékszem), éjjel-nappal ment a kopácsolás először csak értelmetlen betűkombinációkkal (ASDFJKL), majd egyre értelmesebb szavak jöttek ki a papírra, végül három hónap múlva azon kaptuk magunkat, hogy maguktól jönnek a szavak és a mondatok. A gépírás készséggé vált, mint a biciklizés vagy az úszás, hosszú kihagyás után is könnyedén siklott az ujjam bármilyen klaviatúrán (már azért mechanikus írógépen nem volt valami élvezetes az írás).
Akkor még nem nagyon sejtettük, hogy a jövő kommunikációja miről fog szólni, sokkal komolyabb motivációnk völt: kimaradás és eltávozás, illetve az, hogy fehérgalléros géptávírászok lehetünk járőrözés helyett. Aztán néhány év múlva jött a PC, majd az internet, ahol az alapvető kommunikációs forma az írásbeliség lett és ez a jelek szerint így marad, hiába ismerjük már a különböző multimédiás lehetőségeket, én pedig mind az újságírásban, mint a netpolgári létben hatalmas előnnyel indultam, hiszen nem okoz gondot a művelet fizikai része (mondjuk ezért utálok mobilon írni, mert ott ugyebár ez a képességem még a qwerty-billentyűzetenn sem hasznosítható).
Szóval hiába vagy profi gépelő kettő, négy vagy hat ujjal, tanulmányozd a klasszikus gépírás alapjait, mert igazából csak tíz ujjal hódítható meg a klaviatúra, végülis úszni is csak úgy lehet igazán, ha mindened, kezed és lábad összahangolva siklik a vízen - én csak tudom, elég béna az úszástudásom :)
Miért lett nekem is minimálblogom?
2009-ben ismét elkapott a webes forradalom heve, ami egyrészt munkaköri kötelesség is, de még inkább a jövő megfejtésének igénye - bár egyre lassúbb vagyok, mitagadás.
Nem értettem az elején például, hogy mi a poén abban, ha az emberek 140 karakterben irkálnak mindenféléket, sőt sok esetben még okos emberek is csupa bugyutaságot, míg rá nem jöttem, hogy a Twitter bizony egy forradalmi találmány, aminek az előnyeiről (és hátulütőiről) most nem írnék hosszú litániákat, megtették azt már mások. Mindenesetre tény: alaposan rákaptam és mostmár nem csak privátban használom, hanem igyekszem médiamunkásként és fesztiválosként is kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.
Most pedig egy újabb alkalmazásba szerettem bele, amit korábban gyanakodva szemléltem. Nem is csak szimplán egy alkalmazásba, hanem magába a lifestreamingnek nevezett jelenségbe. Jelesül a két vezéralkalmazásról, a Tumblr-ről és a Posterous-ról van szó, amelyek közül én az előbbit választottam, de regisztráltam az utóbbira is, igaz, itt csak tesztelgettem.
A téma két alapcikke magyarul a Médiablogon és a Webisztánon olvasható. Nagyjából azt fejtegeti Pollner és Hírbehozó is, hogy vajon a blogok halálát jelenti-e ezen jóval könnyebben kezelhető, így gyorsabb mini- vagy mikroblogok használata, vagy pedig egy kiegészítőjük. Én személy szerint az utóbbit tartom valószínűbbnek, lám, most is itt fejtem ki, hogy mit találtam, mert erre a témára több időt szánok, alaposabban átgondoltam, hozzáolvastam - tehát blogban a helye. De ha csak egy szimpla videót/linket/fotót akarok megosztani vagy egy twittercsiripnél hosszabb információt leírni/bekopizni, arra ott a minimálblog. Aminek, tegyük hozzá, nagy előnye, hogy további megoszthatósgot tesz lehetővé, például csak egy gombnyomás és megy ki a Twitterre és az infó, de például a Posterousnál szinte minden közösségi megosztóhelyre igaz ugyanez. Ja és nagyon fontos: mobilról könnyedén publikálhatsz ezekre az alkalmazásokra szöveget, képet, hangot, gyakorlatilag csak egy e-mailt kell küldeni a megadott címekre és máris ott van minden a saját közösségi színtereden.
Néhány érv, idézve Pollnert és Hírbehozót:
Évek óta arról beszélünk hogy a (hivatásos) média nem várhat többé úgy közönségére, mint a hálója közepén gubbasztó pók a legyekre. Oda kell menni, ahol ahol a potenciális közönség van. Az ambiciózus, rugalmasabb kiadványok tehát kapcsolatba kerültek a legaktívabb bloggerekkel, önálló oldalt nyitottak a Facebookon, ott vannak a Twitteren, videókat osztanak meg a YouTube-on. Ha ügyesen csinálják, bővíthetik közönségüket,közben új dolgokat tudhatnak meg az online média működéséről.
Nem a szövegformázással, css-vakargatással akarnak naphosszat bíbelődni, hanem gyorsan, egyszerűen akarnak tartalmakat ide-oda kötögetni, újramegosztani, kommentelni, publikálni. Blogjaikkal pedig már nem online újságok címlapjaira akarnak legelsősorban kikerülni, hanem jelen akarnak lenni a tartalomújraelosztás hálózataiban: Twitteren, Facebookon, Tumblr-repostokban.
Lezárult a blogszolgáltató-szavazás
Az egyéb kategóriában a Posterous, a Tumblr és a 
Bloblo kapott szavazatot.
