Péntek 13.
Nem vagyok babonás, így a péntek 13-a sem érdekel (ma például kb. fél kettőig le sem esett, hogy az van), viszont mégiscsak valami égi játék részese lehettem azzal, hogy gyakorlatilag a megye más részeit szolid eső mosta, engem Kamut község határában brutális vihar (villámlással és dörgéssel) kapott el.
Már túl is mentem a falun (ami egyébként Index-falu, ha nem tudnád, ez a község nyerte meg ugyanis a portál versenyét, hamarosan bejegyzik az Index-parkot), amikor elkapott az égi áldás. A következő falu - Murony - még vagy öt kilométer, a fák nem védtek az eső ellen, ráadásul paráztam a villámlástól is, így irány vissza és egy helyi kocsmában kerestem menedéket. Bár nem szokásom, azért most alkoholt ittam bringázás közben, ráadásul délelőtt, de a bőrig ázást csak így tudtam ellensúlyozni.
Ezt láttam a kocsma teraszáról
Aztán kb. egyórás várakozás után mintha mi sem történt volna, ismét mosolygott a nap, ezért nem éltem a telefonos segítséggel (gyere már értem kocsival...), nem is fordultam vissza 20 kilométer után, hanem Békés felé indultam, a cél ugyanis az volt, hogy lássam/kipróbáljam a Békés-Békéscsaba kerékpárút új szakaszát. Nos, kellemesen csalódtam, mintha nem is az Alföldön tekertem volna.
Mintha nem is az Alföldön...
Összesen 56 kilométer volt a mai adag, a rövid időjárási fiaskót leszámítva teljesen ideális körülmények között. Hát igen, ilyenekre nem nagyon lesz módom, ha jövő héttől beindul a gyár.
Reggel még tervezek egy kb. 70 kilométerest oda-vissza, apámhoz megyünk látogatóba Csabacsűdre, a család autóval, én pedig - persze, ha az időjárás megengedi - keróval.
Ha az internet szagos lenne...
... most ijedten lecsapnád a laptopod tetejét, kilépnél a böngészőből vagy eldobnád a mobilod. De látványnak sem semmi ez a szennyvízáradat, melyet Csanádapáca és Gerendás között, egy mellékúton kaptam le a mobilommal tekerés közben egy állattartó telep mellett elhaladva. A dolog azon túl, hogy őrült gusztustalan, minden valószínűséggel törvénytelen is.
Egyébként szabadságom tizedik napján jutottam el végre egy hosszabb, 55 kilométeres tekerésre, persze ez nem önsajnáltatás volt, lett volna módom máskor is, viszont a dolgok úgy alakultak, hogy ez a szerda reggel tűnt a legideálisabbnak erre a célra. Az útvonal Dél-Békés irányába vezetett: Csabaszabadi, Pusztaottlaka, Csanádapáca, Gerendás, Csorvás volt.
Térkép itt (sajnos valamiért a Freeblog nem jeleníti meg a beágyazott térképet mostanában, ha valakinek van megoldása, szívesen veszem...)
Útközben néhány friss szerzeményemet hallgattam: 2010-es Chumbawamba, Főhajtás Cseh Tamás előtt, illetve egy 2006-ben kiadott Quimby-koncert. Egyik sem tipikusan bringás zene, most azonban a cél inkább ismerkedés volt azokkal a zenékkel, amiket még egyáltalán nem, vagy nagyon ritkán hallgattam eddig. (A főhajtásról egyébként még úgy tervezem, írok a héten, annál is inkább, mivel tegnap a Szigeten élőben is elhangzottak a dalok.)
Képek és videó mobillal
Sajnos jelenleg nincs fényképezőgépem, ezért két mobillal (5 MPx és 2 MPx) folyt a fotózás, meglehetősen ad hoc, ennek ellenére publikussá tettük a Picasán.
 |
| 2010 nyaralás |
Videó csak egy készült, egy nagyon rövid Lillafüreden, a bérelhető elektronikus gyermekjárművek parkjában.
A Cserépfalu-titok
Baráti puszival még soha nem köszönt el tőlünk szállásadó, mint ahogy mi sem éreztünk még soha késztetést ilyesmire, bármilyen jól is sikerült a nyaralás. Tegnap délelőtt azonban Ilonka nénivel egy afféle nagynénis puszival búcsúztunk el egymástól Cserépfalun, mint akiknél természetes: néhány hónap, esetleg egy év múlva ismét találkozunk.
Nos, Cserépfalunak eddig csak az online és offline legendáját ismertük: az online egyértelműen úgy jött, hogy amikor 2007-ben az a tisztesség ért, hogy zsűrizhettem a Goldenblog Helyiérték kategóriában, ekkor találkoztam először a Cserépfalu bloggal, ami nagyon megtetszett, aztán szövődtek a különböző social media kapcsolatok, rss-odavissza követés, kommentelgetés, twitter, lájk, ahogy ez manapság szokás; de természetesen voltak offline-nak mondható infók is, barátok, ismerős házaspárok, akik már jártak ott, csupa jót mondtak róla.
Valahogy 2010-ben alakult úgy, hogy három napot bevállaltunk és láss csodát: a kiszabott mennyiség (merthogy az a nyaralási szisztémánk, hogy ennél többet nem töltünk egy helyen, így ugyanis nem fordulhat elő a megúnás veszélye. Most azonban más a helyzet: hatalmas ürességgel távoztunk, ami azt jelenti, hogy egy csomó mindent nem néztünk meg szerdától szombatig, de nem csak a látványosságok érdekesek, hanem maga a klíma (északra már csak egy falu van, aztán csak a Bükk maga, a földrajzi fekvés (Eger, Miskolc 50 kilométeren belül van, Mezőkövesd pedig csak egy ugrás), az emberrek kedvessége és az a milliő, amit nagyon sokan próbálnak megfogalmazni, de valójában csak megtapasztalni lehet.
Egy békéscsabai család (merthogy a világ kicsi, ugye) volt a szomszédunk, ők már nyolc éve járnak ide, s az egyébként műszaki területen mozgó családfő valahogy így fejtette meg a Cserépfalu-titkot: mert itt lehet igazán feltöltődni.
Biztos vagyok benne, hogy mi sem utoljára jártunk ott.
Nyaralási napló
Egész jól bírom az offline életformát, ami két okból is jó: nem vagyok még kóros internetfüggő, illetve a munkaalkoholizmus sem kerített hatalmába, mi több, az adott probléma sem nagyon érdekel, ha telefonon érnek el. (Na jó, a lapunkon indult Facebook-Twitter okosság az igen, ennek viszont részt vettem az előkészületeiben és érdekelt a hatása, illetve a részletek.)
Szentendre a szigetről nézve, esős időben
Szóval az Alföldivé vált blog második posztja már nem az Alföldről szól, hanem Közép-, és Észak-Magyarországról, merthogy három napot Pomázon töltöttünk a Kara Hotelban, ami egyébként egy török tulajdonú hely, remek török kávézóval, ahol sikerült este bevágnom egy autentikus kebabot. A program a gyerekes családoktól elvárt: hétfőn Vidám Park és pónipark, kedden szentendrei skanzen, a belváros és a Szentendrei-sziget.
Az eredeti programnak megfelelően szerdán irány észak, egy kis egri kitérővel délután megérkeztünk Cserépfalura, ahová több éve készülünk, gyakorlatilag mióta először láttam a Cserépfalu blogot. Mindössze három napig leszünk itt is, ezért a hátralévő időt igyekszünk jól kihasználni - megyek is át a blogra látnivalókat keresni.
Cserépfalu, 48-as emlékmű
Korbely úr megkezdte éves szabadságát
Most akkor nagyon gyorsan leteszem a lantot itt a cégnél, a család már tűkön ül és éjszakai vezetés kezdődik Pomáz felé Itt töltünk három napot, aztán irány Cserépfalu, ahol négyet.
Talán hülyén néz ki, hogy éjszaka indulunk, viszont történelmileg alakult így: a szállásfoglalást benéztük, így már mára megvan a szállás. Nem is az elveszett pénz motivált, hanem az elveszett nap: ha reggel indulunk útnak, biztos odavan az egész nap, így pedig egy néhány órás, egyenletes vezetéssel jutunk el a célállomásra, későn fekszünk ugyan, de egy kicsit tovább alszunk legfeljebb és ott van egy teljes hétfői napunk - meg a többi.
Megszűnt a Kisvárosi blog, de van helyette Alföldi blog
Nem tévedtél el: tényleg nagy változás történt, egyszerrre változott meg a blog neve, illetve a fejléce is.
Nem azt mondom, hogy éppen most jött el az ideje, de mindenképpen lezárult egy korszak. Az indoklást nem ismételném meg, nagyjából az Oroscafé-nak elmondtam, amikor a múlt héten interjút készítettek velem:
Immár a Kisvárosi blog nevének első tagja is hibádzik, mert Békéscsabán töltöm napjaim nagyobb részét, ami azért mégsem nevezhető kisvárosnak, legalábbis alföldi léptékben semmiképpen. (...) Új otthonunk viszont az agglomerációban, Telekgerendáson van, ami ugyebár falu, így vicces továbbra is Kisvárosi blogot vezetnem. Erősen gondolkodom, hogy megváltoztatom a blog nevét, talán Alföldi blogra.
Nos, ennek most jött el az ideje, nem utolsó sorba azért, mert kitaláltam, mi legyen a fejléc, s ebben a Picasa volt segítségemre: abból a mappából készítettem (készíttettem) egy nagy, méretre szabott montázst, amelybe azokat a fotókat gyűjtögetem, amikkel dolgozom. Azaz tömény Békés megye, és persze minden más. S mivel elég lusta vagyok a rendszeres törlésre, így közel ezer kép, grafikon, banner és egyéb vizuális okosság gyűlt már ott össze, ezáltal egy rendkívül sűrű, kép született, ami lehet, hogy nem jó a szemnek és az agynak, de kedvez a mondanivalónak: igen, ilyen tömény és kaotikus az életünk.
De ha nagyon gáz, szóljatok, nem kértem ki sem vizuálügyekben jártas szakember véleményét, sem másét, úgyhogy könnyen lehet, én vagyok a hülye...
Lájkok, interjúbarter, bloggerinvázió
Interjú készült velem az Oroscafe.hu szerkesztője, Melega Krisztián jóvoltából a blog hétéves születésnapja alkalmából. Nem gondolnám, hogy egy ilyen évforduló akkora esemény lenne, mindenesetre szívesen válaszoltam Krisztián kérdéseire.
Akit esetleg érdekel, itt érheti el, alapvetően a kezdetekről, a Goldenblogról és a blog (illetve a korábban létezett fórum) közéleti hatásáról van szó benne, egyekeztem a legjobb tudásom szerint válaszolni, remélem, sikerrel, ma este már 23 lájk és 5-6 kedves komment van a cikk alatt.
Életem első komoly interjúja, legalábbis, ahol engem kérdeztek és érdekes érzés. Egyébként vicces szitu, olyan, mintha interjúbarterben lennénk az Oroscaféval: holnap 11-re jön be hozzánk Balogh Tsabeeka Csaba blogger, az Oroscafé szakértője, aki első helyezett lett az it-kategóriában az idei Goldenblogon és nagyinterjút ad - kapasztkodj - a Békés Megyei Hírlapnak, mégpedig a Hét embere rovatban (amit átvesz persze a Beol is kicsit átdolgozva). Mondjuk az igazsághoz tartozik, hogy a héten én szerkesztek, a főnökség szabin van, úgyhogy rockerek, bloggerek, bringások lepik el az újságot :)
Hegyalja-beszámoló, 2.
Bár vannak, akik teljeskörű beszámolót várnának a fesztiválról, nos ez fizikai képtelenság, még a twitterre küldött napi 5-6 bejegyzés sem fedi azt, amit látok és hallok.
Sajnos negatív hírből ezúttal sincs hiány, ugyanis megvolt az évi kötelező tragédia, bár kommunikációs szempontból ez most nem az én gondom volt, mint annak idején a sátorrobbanás/lobbanás.
Zeneileg viszont többet láttam/látok, mint tavaly, egyebek közt elbúcsúztattuk a Kispált, nagy valószínűséggel életem utoljára láttam őket így együtt, bár rossznyelvek szerint lesznek majd nagy visszatérések, én pedig azt gondololom, talán ebben is elütnek Lovasiék a nagy romlott poppiactól, hogy mégsem lesz így.
Aztán persze egy jó kis Motörhead, aztán Balaton (erről felemás érzéseim voltak, de talán majd máskor, most egy megbeszélésre rohanok), nagyon pici Paso, Besh O Drom volt tegnap, előző napokon pedig nagyon tetszett a Zuboly, a Csík Zenekar, a kötelező Tankcsapda, a Groove Armada, a Colorstar - volt amiből többet, volt, amiből kevesebbet láttam, de hát ilyen ez a fesztiválos sokszínűség.
Most még hátravan egy sűrű délután, aztán egy kulturált éjszaka, holnap pedig irány haza, aztán az újabb hétköznapok, amikor a céges emileket is meg kell nyitnom...
7, 7, 7
Ma reggel úgy érzem magam, mint egy vén rockzenész, aki már hosszú ideje nem nagyon újul meg, de ha a neve szóba kerül, akkor mindenkinek automatikusan beugrik, hogy igen, a hetvenes évek nagy bulijai, de azt, hogy manapság mit csinál, valójában nem tudja senki.
Igen, van itt ez a blog, ami éppen hét évvel ezelőtt, ráadásul hetedik hó hetedikén indult. Ezzel valójában ma reggel szembesültem, mégpedig twitteres meglepetéééés-parti keretében, Forgó Imi volt olyan kedves, hogy kitwitterelte, méghozzá egy régi fejléc társaságában.
Ez a kép egyébként 2003-ban készült, méghozzá akkori, Kölcsey utcai lakásunk erkélyéről, aztán a költözésekkel ez is változott.
Mára egyébként már a cím is elvesztette aktualitását, mert nem kisvárosban lakom, hanem faluban, illetve ahol az időm nagyobbik részét töltöm, Békéscsaba a korábbi értelemben nem nevezhető kisvárosnak. Töröm a fejem, hogy változtassak-e nevet, illetve ha igen, mi legyen az, valamint ez a hétéves évforduló arra is alkalom lehet, hogy egy jobb fejléc szülessen. Akár egy pályázatot is hirdethetnék rá, csak most hirtelen nem jut eszembe, mit tudnék adni a nyertesnek.
Szóval jó lenne, ha a korbely.hu nem csak a "Blog, Amely Az Első Közt Indult, De Mára Szürke Paca Az Infokommunikációs Tengerben" lenne, azonban a szürkülésnek természetesen több összetevője van azon túl, hogy időközben jóval kevesebb idő jut rá, hiszen minden fronton életmódot váltottam 2003 óta.
Közben ugyanis a maga a blogszféra is elvesztette korábbi jelentőségét, felgyorsult a világ és a net, olyan streaming szolgáltatások segítik a gyors önkifejezést, mint a Twitter, a Facebook. a Tumblr, a Posterous, a Buzz, egyre több site lehetővé teszi a közvetlen hozzászólásokat és még ezernyi dolog van, amit ki kell próbálni, használni kell és persze az sem árt, ha az ember nem szakad el teljesen az offine világtól, például családjára, hobbijaira is időt tud szakítani.
Szóval mindenkinek köszönöm a kedves megemlékezést, tényleg erőt adott a következő posztokhoz.
Magenta bosszúság
Kezdjük belakni a házunkat és persze a kis falut, gyakorlatilag minden rendben működik, leszámítva a magentás szolgáltató gsm-rendszerét, amiért én rendkívül mérges vagyok, mert elfogadhatatlannak tartom, hogy 2010-ben egy főútvonal mellett (47), a megyeszékhelytől (Békéscsaba) 10 kilométerre ne lehessen azt megcsinálni (telefonálni mobilon), amit már 15 éve is meg lehetett tenni.
Ha szerencsém van, az udvaron vagy az utcán csípem meg a hívást, s ha még nagyobb szerencsém, le is tudom beszélni. Ám többnyire olyan szaggatott a vétel, hogy vissza kell hívni a hívó felet. Ilyenkor vagy a hálózat foglalt, vagy csak segélyhívást engedélyez a rendszer, így visszahívom az illetőt saját telenoros mobilomról - amelynek hogy, hogy nem, teljes értékű térereje van kint is, bent is.
S mivel céges telefonról van szó, ami flottarendszerben működik, a váltásra esélyem sincs, csupán arra, hogy még számos bosszúsággal kell szembenéznem, mi több, kijelenthetem: a T-Mobile veszélyezteti egy cég működését, főleg, ha ügyeletben nem tudok megfelelően kommunikálni.
Ja igen: tegnap felszereltek a tetőre egy antennát, melyhez tartozik egy-egy beltéri izé, amire rá kell húzni a mobilokat. Ez működik is Erika Nokia 6500-as telefonjával, de az N97-esre meglehetőségen nehéz ráhúzni a hevederszerű adaptert, úgyhogy ugyanott tartunk jóformán: valóban a lakás egy pontján van térerő, ha sikerül összeilleszteni a kőkorszaki eszközt és az egyébként wifin minden más kommunikációs műveletet kiválóan elvégző okostelót.
Úgyhogy a korábban felépített többlépcsős fogyasztóvédelmi akciósorozat folytatódik, reklamáció és twitteres, blogos fikázás után jön a többi: Homár-panasz, fogyasztóvédelmi egyesület és hatóság, lakossági elégedetlenség szítása (merthogy vannak még egy páran tudtommal a faluban, mondjuk ők legalább válthatnak - én még azt sem).
Sikeres kutyaprojekt
Öröm a családban a kiskutyaáldás, még nagyobb öröm, ha sikerül is gazdát találni a kis dögöknek.
Jelentem, a webegyes, webkettes, illetve a hagyományos szájról-szájra kommunikációs sikeresnek bizonyult és az ötből négy kiskutya talált gazdit, illetve mind az öt, hiszen egyet megtartunk.
Tegnap egy kiskutya Mezőkovácsházára, egy pedig Szarvasra került. Úgy tűnik, ma délután Békésre visznek egyet, s arra is legalább nyolcvan százalékos esély van, hogy a negyedik szintén Mezőkovácsházára kerül: ezt saját tesója "ajánlotta be" azzal, hogy valaki meglátta, megszerette és ilyet akart.
Ő került Mezőkovácsházára....
Mostantól senki ne mondja, hogy a nem kívánt/meggondolatlanul megvásárolt, befogadott stb. kutyának nem lehet megtalálni a jó gazdáját. Nincs ehhez szükség semmiféle marketinges ismeretre, csupán jól elhelyezett hirdetésekre.
Azon túl, hogy csináltam egy Facebook-oldalt (ez közvetlen gazdát nem hozott ugyan, de 100 rajongót igen, illetve a linket tovább tudtam küldeni, ezzel megspróroltam az e-mailes képcsatolási hercehurcát), twittereztem, blogoltam, feltettem három helyre: e-dog.hu, jó, kutyaapro.hu és a jófogás.hu oldalakra. Ezáltal megtehettem azt is, hogy visszautasíthattam olyan érdeklődőt, aki nagyobb tételben vitt volna kiskutyát. Nem állítom, hogy ez volt a terve, de nem vettem volna a szívemre, ha bármelyik Bonnie-kölyök is egy laborban végzi a kozmetikai ipar nagyobb dicsőségére.
... ő pedig Szarvasra
Blogcsend
Költözés, sok munka és egyéb okok miatt van itten egy kis blogcsend, de majd lesz ez másként. Ráadásul elveszett egy félkész posztom, ami a költözésről meg az Arad-Békéscsaba-Arad bringás részvételről szólt.
Szó ami szó: nem vesztem el a Békéscsaba-Telekgerendás fekete lyukban, sőt a T-Mobile térerő kivételével minden kommunikációs eszköz működik, hellyel-közzel a Twitteren néha meg is nyilvánulok, de ezek most nagyon hülye hetek: szabadságok, ezért több print szerkesztés, no meg Hegyalja-előkészületek, új otthonunk belakása...
Visszatérek...
Balázs Pali falujában
Hadviselésünk lényege: körbekerítjük a várost, az agglomeráció felől közelítünk, s szinte naponta megrohamozzuk. Azaz: lakóhelyet váltunk, ezúttal tartósabb időszakra, de ugyanott dolgozunk és ugyanazt, mint eddig.
Tavaly év közepén vált nyilvánvalóvá, hogy nem működik a hármas ingázás rendszere, azaz Orosháza és Békéscsaba között mozogni két munkahelyre és egy óvodába, mindezt két autóval. Ezért megszületett a döntés: irány Békéscsaba.
Csakhogy ugye, válság van, válságban pang az ingatlanpiac, mi pedig úgy rendezkedtünk be, hogy a kiszemelt házat - elővásárlási joggal - bérelni kezdtük, majd amikor elkel az orosházi, Nefelejcs utcai ingatlanunk, megvásároljuk ezt.
A vevők még érdeklődés szintjén sem jöttek, s előreláthatóan ez még jó ideig így lesz, s mivel jelenlegi lakunkat nem igazán szerettük meg, ráadásul a kinn is vagyok, benn is vagyok helyzetben az ember nem szívesen kezd komolyabb fejlesztésekbe, de még füvet nyírni sem olyan - így gondoltunk egy merészet, akárcsak a Wall Street hiénái: recesszióban kell vásárolni. Ezért egyik agglomerációból (Mezőmegyer, igaz, ez közigazgatási része Békéscsabának) irány a másikba: baráti áron vásároltunk egy házat Telekgerendáson (ami önálló kisközség, mindössze 4-5 kilométerrel messzebb) - persze, az egyik pénzintézettel közösen :)
Telekgerendás egyébként arról híres, hogy itt nőtt fel Balázs Pali, más miatt nem nagyon, a Wikipedia is elég szűkszavú, viszont az adottságai kiválóak: főút mellett fekszik a város (Békéscsaba) keróval is kb. 20-25 perc, csend van, nyugalom és teljes infrakstruktúra (vagyis majdnem: a házban nincs T-Mobile térerő, ami azért bosszantó, mert Pannon-Telenor meg van, viszont nekem pont a cégesem 30-as - ajaj, lesz még ebből galiba, persze azért végig járom a szükséges fórumokat, hogy ez ne így legyen).
Lényegében néhány perc múlva alszom az utolsót Mezőmegyeren, cuccaink egy része már ott van, reggel lesz a tényleges költözködés. Remélhetőleg egy jó időre ez a tevékenység le van tudva...
Ha kéne egy kiskutya...
Gratula, nagymama lettél - így ébresztettem Erikát hétfő reggel félig röhögve, félig szorongva, hétéves törpe schnauzerünk ugyanis hat kiskutyának adott életet. Volt egy gyanús eltűnése a közelmúltban, amikor együtt lógott egy simaszőrű foxterrierrel, s úgy látszik, ennek most lett meg a gyümölcse.
Nos, a feladat adott: gazdit találni a hatból ötnek (egyet azért megtartunk, úgy döntöttünk), lehetőség szerint normális, állatbarát embereknek. Éppen ezért nem csak a hagyományos szájról-szájra csatornát vetjük be, ahogy az ilyenkor szokás és nem csak a már bejáratot hirdetési lehetőségekkel (beleértve ide mostmár az online apróhirdetési szolgáltatásokat) élünk, hanem a közösségi web adta csatornákkal.
Ennek jegyében ma este megszületett a kis dögök Facebook oldala, amelyen igyekszem minden fontosabb történésről beszámolni és persze ott a Twitter és itt van ez a blog, szóval bízom benne, hogy ezekkel elérjük azt az öt potenciális gazdit, akiknek jó szívvel adjuk oda hat hét múlva a kutyusokat.
Minden más tudnivaló ott, érdeklődés és előjegyzés: minden lehetséges csatornán...
Kampánycsendes hétvége
Itt az ideje lepasszolni az idei üdülési csekkek egy részét, sok minden van már a fejünkben, amit ki kell egy kicsit szellőztetni, munka, privát szféra, egyebek, így nem egészen 48 órára elhúztunk otthonról.
Nem túl messzire, Debrecenben vagyunk, a Hotel Nagyerdő kilencedik emeletén. Normális ember többnyire nem választ olyan rekreációs úticélt, ami egyrészt azonos tájegység a lakóhelyével (Alföld), viszonylag közel van, illetve munka és egyéb ügyekben viszonylag gyakran megfordul itt.
Látkép a 92-es szobából
Mi most ennek ellenkezőjét tettük, s nem csak azért, mert közel akarunk lenni a K. L.-sikersztorihoz (kampánycsend van, vagy mifene, ezért nem mondom ki az első fordulóban már régen bejutott helyi erős ember nevét), még csak nem is Tankcsapda, illetve P. G. Csoport-szimpátiánk okán, hanem mert közel van és kizárólag passzív pihenésre vágytunk, amiben a legbonyolultabb művelet a szaunázás mellett maximum a séta, esetleg egy mozi lehet.
Hosszú hétvége két lábon, két és négy keréken
Trabanttal indultam mai bringatúrámra, vagyishát bringával, de Trabant szólt (aztán Korai Öröm, Egyetleneim filmzene válogatás, Quimby Ajajaj, végül CSI soundrack).
Az úti cél Vésztő-Mágor volt, összekövetve egy családi kirándulásra, bár családom négy keréken tette meg az utat. Vésztő-Mágor egyébként nagyon kellemes hely, egyszer már voltunk ott, de akkor egy augusztus 20-ai népünnepély volt, most viszont csak néhány sonkát faló, piknikelő család (voltak, akik bográcsost főztek, de ez emelte a hely báját), ezért teljesen bensőséges volt a dolog, filléres árakkal, kedves parkolójegyes, tárlatvezető és büfés nénikkel.
A tekerés alapvetően jól esett, leszámítva a második részt, az ugyanis szinte végig szembe széllel történt, mint ahogy arról ki is ment egy kétségbeesett twit, de hát nem lehet mindig szélcsend. Mivel nincs meg a kilométerórám, újat venni pedig lusta voltam, a Google Mapsre hagyatkozhatom, ami szerint ez az út 92,3 kilométer volt, főbb állomások pedig: Murony, Békés, Tarhos, Vésztő, visszafelé pedig Doboz, Békéscsaba.
Tegnap egyébként szintén kirándultunk, akkor a Körös-Maros Nemzeti Park bemutatóházában néztünk meg egy kiállítást, egész pontosan a Predatorokat, de a kiskorút annyira nem lelkesítették a pókok, kígyók, tigrisek - valószínűleg nem volt túl jó napja, mert alapvetően lelkesedik az állatvilág nagy ragadozóiért.
Hiába, nagyon régen jött össze egy ilyen hosszú hétvége online ügyelet vagy print szerkesztés nélkül. A családnak van végre apukája.
A kutya vacsorája 2.
Jelentem, a kutya jóllakott, a csont megmaradt - hát ja, ez elég erőltetett, de ez a lényeg: remek volt a rádiófelvétel, olyan érzés, mintha a nappaliba cuccolna be egy remek zenekar - merthogy A kutya vacsorája szerintem az - és csak neked és a barátaidnak játszana.
Délelőtt Köles István Juniorral és nagyobbik fiával mentünk fel kocsival, a felvételig volt annyi időm, hogy meglátogassam végre Tóth Norbi barátomat, aki az elmúlt esztendőkben galériatulajdonos lett és meghatározója a kortárs képzőművészet fősodrának.
Nagyon jót beszélgettünk, szerencsére azon kevés, hosszú évek után történő találkozások egyike volt ez, amikor van miről beszélgetni. Simán felvettük a fonalat, pedig sok év (talán másfél évtized, ha nem több) kiesett: aktuális politika, kultúra, egy kis webmarketing (hiába, az ember e téren szerzett icipici rutinja immár hétköznapokon hasznosítható tudássá vált, jelesül azt kellett megfejtenünk, hogy a YouTube miért ad ki bizonyos keresőszavakra valamit és főként, hogy ha nem, akkor miért nem...)
Volt még egy kis séta a városban, egy kis pláza fíling, bámészkodás a Bel Ami című film forgatásánál, és végül maga a felvétel, amire mentem - erről egyébként hamarosan írok egy komplett cikket két verzióban. Addig is egy galéria, amit a zenekar fotósa készített én pedig a Posterousra töltöttem fel, mert oda a legegyszerűbb. Maga a koncert egyébként április 13-án megy le a Petőfin.
Végül hajnal háromkor lett lefekvés, fél hétkor meg kelés, nyolctól pedig munka, szóval nem vagyok valami fitt...
Szezonnyitó
A kerékpáros szezont a magam részéről megnyitottnak tekintem, az alábbi kört írtuk le Vozár kolleganővel ma délelőtt, az út első szakaszát meglehetősen brutális szembeszéllel fűszerezve. Ötven kilométer első szuszra nem is rossz...
Ha huszas vagyok...
Szolgálati közlemény következik: újra élnek a pannonos mobilszámaink, esetemben a 20/96-47-036.
Ősszel úgy gondoltuk, elég volt fejenként a három, illetve kettő telefonból, ugyanis hatalmas káosszal, logisztikai zűrzavarral járt ezek áttekintése, ezért profiltisztítást hajtottunk végre, azaz csak a fő telefonokat hagytuk meg. De aztán néhány félreértés miatt és a privát szféra megmentése érdekében úgy döntöttünk, visszaállítjuk az eredeti, több mint tíz éve élő és vélhetően nagyon sok helyre lementett számainkat.
Egymás szemében, aktuális
Közel háromszáz iWiW-ismerősöm nagyra értékeli tájékozottságomat és kreativitásomat, de jó ízlésemet és szépségemet még mindig nem veszik észre :)
Boldog húsztizet
Elérkezett 2010, vagyis twenty-ten, ahogy ezt trendiül mondani lesz szokás, mi pedig langyosan adtuk elő, akárcsak az időjárás.
A gyerek a nagyszülőknél, így gyakorlatilag otthonunkban élveztük egy kisebbfajta wellness hétvége élményeit, úgy mint: csend, nyugodt evés, kis ivás, nagyobb figyelem egymásra. Igaz, kirándulni nem mentünk, de valószínűleg máshol sem mentünk volna az időjárás miatt, este kilenc körül viszont úgy döntöttünk, teszünk egy városi sétát. Az első állomás a Republic-koncertje volt, a 44-es mellett, a gyulai úti körforgalom közelében felállított sátornak egyszerre volt fesztivál és lakodolom fílingje, amire Cipőék rá is játszottak, dalaikba simán beépítettek mulatós elemeket. Bár nem vagyok fan, sőt, én intelligensnek éreztem A szegedi csikós című műdal beemelését a Rázd meg című dalba. A helyszínen egyébként nyöszörgős beléptetés (pedig nem voltunk túl sokan), minimal ellátás (Heineken vagy Tiszai sör - húúú, én ittam egyet, ne tudd meg...)
Maga a koncert jobb volt, mint amit várni lehetett, például örültem, hogy volt katonatársamat, Boros Csaba basszusgitárost énekelni láttam, illetve tetszettek a rögtönzések. Akkor léptünk le, amikor jöttek a Slágerrádiós nagy slágerek: 67-es út, Szállj el kismadár meg ilyenek. (Egy kicsit "forgattam" is a helyszínen a telcsimmel, íme az eredmény)
A városi utcabálon sem sokan lézengtek, legalábbis 11 óra után, úgyhogy mi nem a közösségi, hanem a privát szférában mondtuk egymásnak, boldog húsztizet.
2010
Nem nagyon volt időm az ünnepi időszakban fejben évértékelni, illetve jövő évi kilátásokat latolgatni, talán jobb is. Annál is inkább, mivel ma esett le, hogy ezek a választási évek mindig hoztak valami fordulatot az életemben - persze nem feltétlenül összefüggésben azzal, hogy választás volt, hanem mert... fene tudja.
Szóval 1990: válás az első házasságból.
1994: A Békés Megyei Nap munkatársa lettem, ezáltal elkezdtem a médiából élni.
1998: Megkötöttem második házasságomat
2002: Megszűnt a Békés Megyei Nap (no, ez összefüggött a választásokkal)
2006: A Beol.hu munkatársa lettem
2010: Erre vagyok rohadt kíváncsi, pozitív és negatív dolgok váltogatták itt egymást, kérdés, mi következhet. Ha a ritmust nézzük, akkor egy negatív, két pozitív a trend, úgyhogy most egy pozitív következhet, viszont ahogy kinéz ez a 2010 úgy mindent egybevetve... Hát nem tudom.
De felesleges ezen morfondírozni, ahogy lesz, úgy lesz, csinálni kell, nem elemezni. Boldog új évet mindenkinek!
Hótúra Baranyán, Tolnán, Bács-Kiskunon és Csongrádon át
Lehet, hogy a koppenhágai eredménnyel lett elégedetlen az ég, mindenesetre szombaton délután Pécsett ért bennünket a később országossá váló havazás kezdete. Erika ugyanis letudott három vizsgát, én pedig elkísértem, pont az időjárás viszontagságait némileg enyhítendő.
A nap jól is indult: sima út oda, Erika hamar letudta a vizsgákat, én az Árkádban youppie-skodtam addig, majd jött a feketeleves. Én szerencsére ilyen időben tanultam vezetni néhány évtizede (hehe, érdekes, egy jó öreg Skoda 120-ason), türelmes sofőr is vagyok, így nem okozott gondot a 40-50-60-as tempóban történő csúszkálás Pécstől Békéscsabáig, viszont hazaérve rendkívül jólesett az a pohár pálinka, ami részben az én pálinkám is is, hiszen benne van az orosházi Nefelejcs utcai baracktermés java is.
A részletekkel nem fárasztanám sem magam, sem az olvasót, ugyanis azt már a 2009-es módi szerint Twitteren tudósítottuk, Erika (@nagyera) két mobillal nyomta a csiripeket a világba, az enyémen a fotók készültek, a sajátjáról pedig nyomta a 140 karakteres beszámolókat.
Konklúzió nincs, vagyis annyi, hogy a civilizált embernek ritkán adatik meg bármilyen teljesítménypróba (bringásnak télen), így egy kicsit elégedett lehetek magammal, mondjuk néhány órácskára...
Kelly északra megy
Most azt próbálom kitalálni, hogy rohadék vagyok-e vagy sem. Elajándékoztam ugyanis másfél éves basset hound kutyusunkat, de nem azért, mert meguntuk, vagy sokalljuk a tartás költségeit: egyszerűen nincs rá időnk, nem tudjuk számára biztosítani a minőségi kutyalét alapjait. Azaz: nem foglalkozunk vele eleget, nem tudjuk rááldozni azt a napi kötelező egy-két órát (sajnos, sokszor egymásra sem mindig jut ennyi, de azért senki ne ijedjen meg, egymást mégsem ajándékozzuk el).
Viszonylag hosszas kiválasztás után egy normális, szimpatikus füzesabonyi családra esett a választásunk a jelentkezők közül (ez lejött a beszélgetésekből és az emilekből), Kelly egy beagle mellett fog élni, remélhetőleg boldogan). Másfél év alatt talán nem alakult ki olyan kötődése, hogy ne bocsássa meg nekünk ezt a lépést, biztos vagyok benne, hogy az a bizonyos minőségi kutyalét az új helyen garantáltabb.
A "főkutyánk", Bonnie, a törpesnaci persze más, ő benti kutya, vele több időt töltünk, meg ő már mindent tud, amit tudnia kell, nincs szüksége tanításra, többletfigyelemre, neki a minőségi kutyalét az, hogy ül a gazdi lábánál, játszik a gyerekkel és bekapcsolódik napi dolgainkba.
Szívem szerint most megszavaztatnám, hogy helyesen cselekedtem-e, vannak érvek és ellenérvek (például ellenérvként fel lehet hozni a Kis Herceg-i felelősségvállalást), viszont mégis abből indulok ki, hogy a kutya érdeke mindenek előtt.
A kutya persze rövid távon biztosan csalódott - most egy Opelben zötyög Füzesabony elé, most kb. Körösladánynál járhatnak) - de bízzunk benne, hogy ez hamar elmúlik.
Ügyintézős nap(ok)
Normális ember nem szeret ügyintézni, több okból sem, ám ha összeszaladnak a dolgok, még borzasztóbb a dolog.
Valahogy 2009 olyan év, amikor szépen lassan megszűntem létezni a rendszerben, azaz lejárt a jogosítványom, a személyi igazolványom, mindezt tetézi, hogy a Fabia műszakijának érvényessége is megszűnt, mindezek év végére időzítve.
Mivel sem lelkesedéssel, sem szabadidővel nem állok valami jól, a prioritásokat mindig átrendeztem, hogy az utolsó pillanatra maradjon ez a feladat, nos, ez az utolsó pillanat a héten érkezett meg. Papírok elő, telefon, a folyamatok megismerése no és pénzek idecsoportosítása. (Persze mitagadás, működött az Úri muri is, azaz az ügyintézős közösségi háló, ismerősök és persze ismerősök ismerőseinek felkutatása).
Viszont kellemesen csalódtam, ki is twitteltem, hogy Magyarország mintha elkezdett volna működni, mert egy nap alatt négyféle dolgot intéztem el, mégpedig négy helyszínen, három városban, teljesen rugalmasan (és senki ne gondolja, hogy ebben a már említett kapcsolati háló volt a meghatározó...)
Ilyen úton mentem Tótkomlósra a Skodát vizsgáztatni, majd onnan Békéscsabára, igaz, Csanádapáca után már jó volt az út
Mondjuk az autószerelő-műhelyeket továbbra is gyűlölöm, ezek azok a helyek, ahol apró kis porszemnek, egy senkiházi buta alaknak, álcázott szőke nőnek érzem magam, merthogy bár rendszeresen vezetek, állítólag nem is rosszul (legalábbis balesetet még sosem okoztam), a mechanikai-technikai rész annyira, de annyira nem érdekel, ezáltal alapműveletek ismerete is gondot okoz, hogy azáltal a műhelyek császárai gyakorlatilag levegőnek néznek, s ez a jobbik eset, sokkal inkább egy megvetett, kártékony állatnak, aki ott lábatlankodik.
Én is ilyen lennék a netet úgy ahogy használó, ám ahhoz gyakorlatilag szénhülye felhasználókkal?...
Print, a katona
Egyre több blogbejegyzés kezdődik itt, az "anyablogon" úgy, hogy jaj, de régen írtam, hát most is ez van...
A magyarázat az időhiány, no meg az agyi és fizikai leterheltség. Print lapot szerkeszteni ugyanis nehéz, mi több szar. Főleg úgy, hogy nem hisz benne az ember, viszont még régivágású kötelességtudó arc, aki tudomásul veszi, hogy ez a feladat és végrehajtja. Más kérdés, hogy éppen az innovációra nem jut elegendő idő, könnyedség helyett pedig a stressz uralkodik el rajta, mert a netre kicsúszhat akár egy vagy több baromság is, az másodpercek alatt korrigálható, a nyomda nem nagyon ismeri a frissítés fogalmát. Ráadásul olyan több évtizedes tipográfiai dogmákra kell figyelni, amelyek tényleg meggyilkolják a kreativitást, arról már ne is beszéljünk, hogy milyen szárnyalás az, ahol karakterre be vannak lőve a szövegek és a címek...
No de vannak szépségek is, például az, hogy... öööö... mi is? Szóval az, hogy jól működik nálunk a csapatmunka, újratanult napilapos botladozásaimban sokat segít a csapat, vezetőtől újságírón át egyéb munkatársakig, én meg cserébe nem vagyok tahó szerkesztő, azaz mindent szépen kérek és nem is hisztizek semmiért, azaz demokratikus vezetői modell érvényesül, ami a Beolnál jól működik, de lehet, hogy csak azért mert kevés emberre szabottan alkalmazható csak a rendszer. Mostanában úgy látom, a szigor sokaknál tényleg növeli a kreativitást, én viszont nem nagyon vagyok túl alkalmas a szigorra és egy ekkora szervezet ki tudja, hogy elbírja-e a galamblelket.
Titkon azonban abban bízom, hogy hamarosan helyreáll a rend, mindenki azt fogja csinálni, amihez ért és amiben jó, én például az online szerkesztésben és kommunikációban talán sikeresebb vagyok...
Békés volt, heves lett
Csapatépítő este volt a tegnapi az ügyintézős nap után: napközben egy csomó orosházi ügyet intéztem, úgymint lejárt jogosítvány meghosszabbítása, téligumicsere, bt-nk bankügyei, amihez személyes jelenlét szükséges, merthogy én vónék a cégvezető; este pedig Varga Ottót búcsúztattuk.
Volt főszerkesztőnk ugyanis október elsejétől a Heves Megyei Hírlap főszerkesztője, úgyhogy három és fél év után továbbküldték - egyébként pedig kaposvári, a Somogyi Hírlapnál dolgozott korábban, Békésre helyezése előtt ő volt a főszerkesztő-helyettes.
Szolid este volt, legalábbis számomra, logisztikai okokból: kénytelen voltam autóval menni kedvenc békéscsabai kocsmánkba, az Elefántba és nem szeretem kockáztatni még meg sem kapott megújított jogsimat, meg különben is, alapvetően normakövető vónék.
Beolos szempontból ideális vezető volt Varga Ottó (a többi részét nem látom át), ugyanis maximális szakmai szabadságot kaptunk, nem akart printes elefántként dübörögni az online porcelánboltban, elsősorban a végeredmény érdekelte, ami - és ez nem önfényezés - általában rendben volt mind a számok, mind a minőség szempontjából, úgyhogy a mi kis online szabadcsapatunk egyfajta veszteségként éli meg Ottó távozását, természetesen bízva a további szakmai autonómiában.
Ez az én (papír)formám...
Ott voltam az online média születésénél, most ott kell lennem a print média haláltusájánál - körülbelül ez jár a fejemben a héten reggelente ébredés után, mióta kvázi print szerkesztőként is dolgozom.
Pontosabban nem lettem én hivatalosan print szerkesztő a Békés Megyei Hírlapnál, továbbra is a Beol.hu projektvezetőjeként dolgozom, azonban az integráció - és persze a válság - azzal is jár , hogy egy céges döntés értelmében online koordinátori megbízást kaptam, ami azt is jelenti, hogy oldalakat rakok össze a hagyományos újságba.
Természetesen nem idegen számomra a hagyományos újságírás, hiszen a kilencvenes évek eleje óta mégiscsak ezt csinálom, sőt, amit a szakmáról tudok, annak túlnyomó részét itt csipegettem össze. A szerkesztői munka sem idegen, mert bár a napi szerkesztésben a Békés Megyei Napnál sem vettem részt, de voltak tematikus oldalaim - köztük az Informánia, ami egy high-tech rovat volt kétheti megjelenéssel -, így tudom, mi az a laptükör meg ilyenek.
Egy szerkesztőségi hierarchiában talán komoly megtiszteltetés és előrelépés egy ilyen szerkesztői feladat, személy szerint pedig nagy kihívás másféle feladatot is ellátni, mi több, nagyobb megrázkódtatás nélkül meg is lehet csinálni. Viszont jut-e idő azokra a cikkekre, blogokra, amelyek elolvasása nélkül nem tudunk előrelépni? Jut-e idő azokra a tesztelésekre, amik gyakorlatilag az online szerkesztés sava-borsát jelentik a napi frissítési robot mellett. Követőkké válunk-e és beleszürkülünk a megyei online masszába, vagy továbbra innovatívak, húzóprojektek maradunk rövid és hosszú távon, mint eddig voltunk egy jól működő modellel és nagyon sok újdonsággal (seo, blogok, twitter, közösségi jelenlét stb.)
Nagy szerep vár most a csapatra, és természetesen én is kész vagyok a pluszterhekre éppen azért, hogy az eredeti feladatot maximálisan el tudjuk látni, azaz a Beol.hu ne váljon mostohagyerekké, maradékelven működő bohóckodássá, mert tudomásul kell venni - és a többség tisztában is van vele - hogy az integrált média ezen platformja igenis a papír nélküli korszak vezérhajója lesz - nem mindegy hát, milyen kondíciókkal száll be a jóval sokszínűbb versenybe.
Persze gondolkodjunk pozitívan és nézzük a jó oldalát
- Ha egy online szerkesztő kerül be a rendszerbe, az másféle hírérzékenységgel dolgozik, mint az, aki csak ritkán kap visszajelzést munkája hatásairól
- A (print)szerkesztői székből még jobban segíthető az online tagozat infókkal, szerzők instruálásával stb.
- Ha a printszerkesztés minősége jó, az eloszlatja a szerkesztőség tagjaiban élő esetleges előítéletet, hogy az online csak egy játékszer, nem kell komolyan venni. Bár ezzel szemtől szembe ritkán találkozunk, inkább a "nagyon fontos az online, de kezeljük a helyén, a print az igazán fontos" szemlélet jellemző..
Hogy még mozgalmasabb legyen az életünk
...újabb családtaggal bővültünk: egy cica érkezett otthonunkba ma délután, aki a Lili nevet kapta Héditől.
A helyzet az, hogy örököltünk mi az előző lakótól kb. öt macskát, akiket azonban a kutyáink szisztematikusan elüldöztek, hiába volt minden békítési kísérlet. Lili cica azonban alapból a házban kezdi és Obama elnök módjára megpróbálom majd az izraeli-palesztin béketárgyalásoknál hatékonyabban kibékíteni az újonnan felmerült antagonisztikus ellentéteket.
