Ha huszas vagyok...
Szolgálati közlemény következik: újra élnek a pannonos mobilszámaink, esetemben a 20/96-47-036.
Ősszel úgy gondoltuk, elég volt fejenként a három, illetve kettő telefonból, ugyanis hatalmas káosszal, logisztikai zűrzavarral járt ezek áttekintése, ezért profiltisztítást hajtottunk végre, azaz csak a fő telefonokat hagytuk meg. De aztán néhány félreértés miatt és a privát szféra megmentése érdekében úgy döntöttünk, visszaállítjuk az eredeti, több mint tíz éve élő és vélhetően nagyon sok helyre lementett számainkat.
Egymás szemében, aktuális
Közel háromszáz iWiW-ismerősöm nagyra értékeli tájékozottságomat és kreativitásomat, de jó ízlésemet és szépségemet még mindig nem veszik észre :)
Boldog húsztizet
Elérkezett 2010, vagyis twenty-ten, ahogy ezt trendiül mondani lesz szokás, mi pedig langyosan adtuk elő, akárcsak az időjárás.
A gyerek a nagyszülőknél, így gyakorlatilag otthonunkban élveztük egy kisebbfajta wellness hétvége élményeit, úgy mint: csend, nyugodt evés, kis ivás, nagyobb figyelem egymásra. Igaz, kirándulni nem mentünk, de valószínűleg máshol sem mentünk volna az időjárás miatt, este kilenc körül viszont úgy döntöttünk, teszünk egy városi sétát. Az első állomás a Republic-koncertje volt, a 44-es mellett, a gyulai úti körforgalom közelében felállított sátornak egyszerre volt fesztivál és lakodolom fílingje, amire Cipőék rá is játszottak, dalaikba simán beépítettek mulatós elemeket. Bár nem vagyok fan, sőt, én intelligensnek éreztem A szegedi csikós című műdal beemelését a Rázd meg című dalba. A helyszínen egyébként nyöszörgős beléptetés (pedig nem voltunk túl sokan), minimal ellátás (Heineken vagy Tiszai sör - húúú, én ittam egyet, ne tudd meg...)
Maga a koncert jobb volt, mint amit várni lehetett, például örültem, hogy volt katonatársamat, Boros Csaba basszusgitárost énekelni láttam, illetve tetszettek a rögtönzések. Akkor léptünk le, amikor jöttek a Slágerrádiós nagy slágerek: 67-es út, Szállj el kismadár meg ilyenek. (Egy kicsit "forgattam" is a helyszínen a telcsimmel, íme az eredmény)
A városi utcabálon sem sokan lézengtek, legalábbis 11 óra után, úgyhogy mi nem a közösségi, hanem a privát szférában mondtuk egymásnak, boldog húsztizet.
2010
Nem nagyon volt időm az ünnepi időszakban fejben évértékelni, illetve jövő évi kilátásokat latolgatni, talán jobb is. Annál is inkább, mivel ma esett le, hogy ezek a választási évek mindig hoztak valami fordulatot az életemben - persze nem feltétlenül összefüggésben azzal, hogy választás volt, hanem mert... fene tudja.
Szóval 1990: válás az első házasságból.
1994: A Békés Megyei Nap munkatársa lettem, ezáltal elkezdtem a médiából élni.
1998: Megkötöttem második házasságomat
2002: Megszűnt a Békés Megyei Nap (no, ez összefüggött a választásokkal)
2006: A Beol.hu munkatársa lettem
2010: Erre vagyok rohadt kíváncsi, pozitív és negatív dolgok váltogatták itt egymást, kérdés, mi következhet. Ha a ritmust nézzük, akkor egy negatív, két pozitív a trend, úgyhogy most egy pozitív következhet, viszont ahogy kinéz ez a 2010 úgy mindent egybevetve... Hát nem tudom.
De felesleges ezen morfondírozni, ahogy lesz, úgy lesz, csinálni kell, nem elemezni. Boldog új évet mindenkinek!
Hótúra Baranyán, Tolnán, Bács-Kiskunon és Csongrádon át
Lehet, hogy a koppenhágai eredménnyel lett elégedetlen az ég, mindenesetre szombaton délután Pécsett ért bennünket a később országossá váló havazás kezdete. Erika ugyanis letudott három vizsgát, én pedig elkísértem, pont az időjárás viszontagságait némileg enyhítendő.
A nap jól is indult: sima út oda, Erika hamar letudta a vizsgákat, én az Árkádban youppie-skodtam addig, majd jött a feketeleves. Én szerencsére ilyen időben tanultam vezetni néhány évtizede (hehe, érdekes, egy jó öreg Skoda 120-ason), türelmes sofőr is vagyok, így nem okozott gondot a 40-50-60-as tempóban történő csúszkálás Pécstől Békéscsabáig, viszont hazaérve rendkívül jólesett az a pohár pálinka, ami részben az én pálinkám is is, hiszen benne van az orosházi Nefelejcs utcai baracktermés java is.
A részletekkel nem fárasztanám sem magam, sem az olvasót, ugyanis azt már a 2009-es módi szerint Twitteren tudósítottuk, Erika (@nagyera) két mobillal nyomta a csiripeket a világba, az enyémen a fotók készültek, a sajátjáról pedig nyomta a 140 karakteres beszámolókat.
Konklúzió nincs, vagyis annyi, hogy a civilizált embernek ritkán adatik meg bármilyen teljesítménypróba (bringásnak télen), így egy kicsit elégedett lehetek magammal, mondjuk néhány órácskára...
Kelly északra megy
Most azt próbálom kitalálni, hogy rohadék vagyok-e vagy sem. Elajándékoztam ugyanis másfél éves basset hound kutyusunkat, de nem azért, mert meguntuk, vagy sokalljuk a tartás költségeit: egyszerűen nincs rá időnk, nem tudjuk számára biztosítani a minőségi kutyalét alapjait. Azaz: nem foglalkozunk vele eleget, nem tudjuk rááldozni azt a napi kötelező egy-két órát (sajnos, sokszor egymásra sem mindig jut ennyi, de azért senki ne ijedjen meg, egymást mégsem ajándékozzuk el).
Viszonylag hosszas kiválasztás után egy normális, szimpatikus füzesabonyi családra esett a választásunk a jelentkezők közül (ez lejött a beszélgetésekből és az emilekből), Kelly egy beagle mellett fog élni, remélhetőleg boldogan). Másfél év alatt talán nem alakult ki olyan kötődése, hogy ne bocsássa meg nekünk ezt a lépést, biztos vagyok benne, hogy az a bizonyos minőségi kutyalét az új helyen garantáltabb.
A "főkutyánk", Bonnie, a törpesnaci persze más, ő benti kutya, vele több időt töltünk, meg ő már mindent tud, amit tudnia kell, nincs szüksége tanításra, többletfigyelemre, neki a minőségi kutyalét az, hogy ül a gazdi lábánál, játszik a gyerekkel és bekapcsolódik napi dolgainkba.
Szívem szerint most megszavaztatnám, hogy helyesen cselekedtem-e, vannak érvek és ellenérvek (például ellenérvként fel lehet hozni a Kis Herceg-i felelősségvállalást), viszont mégis abből indulok ki, hogy a kutya érdeke mindenek előtt.
A kutya persze rövid távon biztosan csalódott - most egy Opelben zötyög Füzesabony elé, most kb. Körösladánynál járhatnak) - de bízzunk benne, hogy ez hamar elmúlik.
Ügyintézős nap(ok)
Normális ember nem szeret ügyintézni, több okból sem, ám ha összeszaladnak a dolgok, még borzasztóbb a dolog.
Valahogy 2009 olyan év, amikor szépen lassan megszűntem létezni a rendszerben, azaz lejárt a jogosítványom, a személyi igazolványom, mindezt tetézi, hogy a Fabia műszakijának érvényessége is megszűnt, mindezek év végére időzítve.
Mivel sem lelkesedéssel, sem szabadidővel nem állok valami jól, a prioritásokat mindig átrendeztem, hogy az utolsó pillanatra maradjon ez a feladat, nos, ez az utolsó pillanat a héten érkezett meg. Papírok elő, telefon, a folyamatok megismerése no és pénzek idecsoportosítása. (Persze mitagadás, működött az Úri muri is, azaz az ügyintézős közösségi háló, ismerősök és persze ismerősök ismerőseinek felkutatása).
Viszont kellemesen csalódtam, ki is twitteltem, hogy Magyarország mintha elkezdett volna működni, mert egy nap alatt négyféle dolgot intéztem el, mégpedig négy helyszínen, három városban, teljesen rugalmasan (és senki ne gondolja, hogy ebben a már említett kapcsolati háló volt a meghatározó...)
Ilyen úton mentem Tótkomlósra a Skodát vizsgáztatni, majd onnan Békéscsabára, igaz, Csanádapáca után már jó volt az út
Mondjuk az autószerelő-műhelyeket továbbra is gyűlölöm, ezek azok a helyek, ahol apró kis porszemnek, egy senkiházi buta alaknak, álcázott szőke nőnek érzem magam, merthogy bár rendszeresen vezetek, állítólag nem is rosszul (legalábbis balesetet még sosem okoztam), a mechanikai-technikai rész annyira, de annyira nem érdekel, ezáltal alapműveletek ismerete is gondot okoz, hogy azáltal a műhelyek császárai gyakorlatilag levegőnek néznek, s ez a jobbik eset, sokkal inkább egy megvetett, kártékony állatnak, aki ott lábatlankodik.
Én is ilyen lennék a netet úgy ahogy használó, ám ahhoz gyakorlatilag szénhülye felhasználókkal?...
Print, a katona
Egyre több blogbejegyzés kezdődik itt, az "anyablogon" úgy, hogy jaj, de régen írtam, hát most is ez van...
A magyarázat az időhiány, no meg az agyi és fizikai leterheltség. Print lapot szerkeszteni ugyanis nehéz, mi több szar. Főleg úgy, hogy nem hisz benne az ember, viszont még régivágású kötelességtudó arc, aki tudomásul veszi, hogy ez a feladat és végrehajtja. Más kérdés, hogy éppen az innovációra nem jut elegendő idő, könnyedség helyett pedig a stressz uralkodik el rajta, mert a netre kicsúszhat akár egy vagy több baromság is, az másodpercek alatt korrigálható, a nyomda nem nagyon ismeri a frissítés fogalmát. Ráadásul olyan több évtizedes tipográfiai dogmákra kell figyelni, amelyek tényleg meggyilkolják a kreativitást, arról már ne is beszéljünk, hogy milyen szárnyalás az, ahol karakterre be vannak lőve a szövegek és a címek...
No de vannak szépségek is, például az, hogy... öööö... mi is? Szóval az, hogy jól működik nálunk a csapatmunka, újratanult napilapos botladozásaimban sokat segít a csapat, vezetőtől újságírón át egyéb munkatársakig, én meg cserébe nem vagyok tahó szerkesztő, azaz mindent szépen kérek és nem is hisztizek semmiért, azaz demokratikus vezetői modell érvényesül, ami a Beolnál jól működik, de lehet, hogy csak azért mert kevés emberre szabottan alkalmazható csak a rendszer. Mostanában úgy látom, a szigor sokaknál tényleg növeli a kreativitást, én viszont nem nagyon vagyok túl alkalmas a szigorra és egy ekkora szervezet ki tudja, hogy elbírja-e a galamblelket.
Titkon azonban abban bízom, hogy hamarosan helyreáll a rend, mindenki azt fogja csinálni, amihez ért és amiben jó, én például az online szerkesztésben és kommunikációban talán sikeresebb vagyok...
Békés volt, heves lett
Csapatépítő este volt a tegnapi az ügyintézős nap után: napközben egy csomó orosházi ügyet intéztem, úgymint lejárt jogosítvány meghosszabbítása, téligumicsere, bt-nk bankügyei, amihez személyes jelenlét szükséges, merthogy én vónék a cégvezető; este pedig Varga Ottót búcsúztattuk.
Volt főszerkesztőnk ugyanis október elsejétől a Heves Megyei Hírlap főszerkesztője, úgyhogy három és fél év után továbbküldték - egyébként pedig kaposvári, a Somogyi Hírlapnál dolgozott korábban, Békésre helyezése előtt ő volt a főszerkesztő-helyettes.
Szolid este volt, legalábbis számomra, logisztikai okokból: kénytelen voltam autóval menni kedvenc békéscsabai kocsmánkba, az Elefántba és nem szeretem kockáztatni még meg sem kapott megújított jogsimat, meg különben is, alapvetően normakövető vónék.
Beolos szempontból ideális vezető volt Varga Ottó (a többi részét nem látom át), ugyanis maximális szakmai szabadságot kaptunk, nem akart printes elefántként dübörögni az online porcelánboltban, elsősorban a végeredmény érdekelte, ami - és ez nem önfényezés - általában rendben volt mind a számok, mind a minőség szempontjából, úgyhogy a mi kis online szabadcsapatunk egyfajta veszteségként éli meg Ottó távozását, természetesen bízva a további szakmai autonómiában.
Ez az én (papír)formám...
Ott voltam az online média születésénél, most ott kell lennem a print média haláltusájánál - körülbelül ez jár a fejemben a héten reggelente ébredés után, mióta kvázi print szerkesztőként is dolgozom.
Pontosabban nem lettem én hivatalosan print szerkesztő a Békés Megyei Hírlapnál, továbbra is a Beol.hu projektvezetőjeként dolgozom, azonban az integráció - és persze a válság - azzal is jár , hogy egy céges döntés értelmében online koordinátori megbízást kaptam, ami azt is jelenti, hogy oldalakat rakok össze a hagyományos újságba.
Természetesen nem idegen számomra a hagyományos újságírás, hiszen a kilencvenes évek eleje óta mégiscsak ezt csinálom, sőt, amit a szakmáról tudok, annak túlnyomó részét itt csipegettem össze. A szerkesztői munka sem idegen, mert bár a napi szerkesztésben a Békés Megyei Napnál sem vettem részt, de voltak tematikus oldalaim - köztük az Informánia, ami egy high-tech rovat volt kétheti megjelenéssel -, így tudom, mi az a laptükör meg ilyenek.
Egy szerkesztőségi hierarchiában talán komoly megtiszteltetés és előrelépés egy ilyen szerkesztői feladat, személy szerint pedig nagy kihívás másféle feladatot is ellátni, mi több, nagyobb megrázkódtatás nélkül meg is lehet csinálni. Viszont jut-e idő azokra a cikkekre, blogokra, amelyek elolvasása nélkül nem tudunk előrelépni? Jut-e idő azokra a tesztelésekre, amik gyakorlatilag az online szerkesztés sava-borsát jelentik a napi frissítési robot mellett. Követőkké válunk-e és beleszürkülünk a megyei online masszába, vagy továbbra innovatívak, húzóprojektek maradunk rövid és hosszú távon, mint eddig voltunk egy jól működő modellel és nagyon sok újdonsággal (seo, blogok, twitter, közösségi jelenlét stb.)
Nagy szerep vár most a csapatra, és természetesen én is kész vagyok a pluszterhekre éppen azért, hogy az eredeti feladatot maximálisan el tudjuk látni, azaz a Beol.hu ne váljon mostohagyerekké, maradékelven működő bohóckodássá, mert tudomásul kell venni - és a többség tisztában is van vele - hogy az integrált média ezen platformja igenis a papír nélküli korszak vezérhajója lesz - nem mindegy hát, milyen kondíciókkal száll be a jóval sokszínűbb versenybe.
Persze gondolkodjunk pozitívan és nézzük a jó oldalát
- Ha egy online szerkesztő kerül be a rendszerbe, az másféle hírérzékenységgel dolgozik, mint az, aki csak ritkán kap visszajelzést munkája hatásairól
- A (print)szerkesztői székből még jobban segíthető az online tagozat infókkal, szerzők instruálásával stb.
- Ha a printszerkesztés minősége jó, az eloszlatja a szerkesztőség tagjaiban élő esetleges előítéletet, hogy az online csak egy játékszer, nem kell komolyan venni. Bár ezzel szemtől szembe ritkán találkozunk, inkább a "nagyon fontos az online, de kezeljük a helyén, a print az igazán fontos" szemlélet jellemző..
Hogy még mozgalmasabb legyen az életünk
...újabb családtaggal bővültünk: egy cica érkezett otthonunkba ma délután, aki a Lili nevet kapta Héditől.
A helyzet az, hogy örököltünk mi az előző lakótól kb. öt macskát, akiket azonban a kutyáink szisztematikusan elüldöztek, hiába volt minden békítési kísérlet. Lili cica azonban alapból a házban kezdi és Obama elnök módjára megpróbálom majd az izraeli-palesztin béketárgyalásoknál hatékonyabban kibékíteni az újonnan felmerült antagonisztikus ellentéteket.
3 nap 330 kilométer
A Tisza-tó ezidáig nekem kimaradt, így a kellemest a hasznossal kötöttük össze a hétvégén: egy igazi baráti tekerés volt oda és vissza és természetesen ott a helyszínen, összesen 330 kilométert sikerült letekerni, ami rekordnak is tekinthető az én nem túl régi kerékpáros pályafutásomban, talán egész nyári tekerésmennyiségemet übereli.
Az út és a kirándulás főbb mozzanatairól Twitter-üzeneteket gyártottam, amik persze csak az itt és most elvárásainak felelnek meg, de talán élethűen adták vissza a legfontosabb pillanatokat - persze, csak akit érdekelnek az ilyen kalandok. Szóval első nap utaztunk, természetesen bringával, mégpedig nagyon durva szembeszéllel, szinte végig.
A második nap már könnyebben telt, ekkor végigtekertünk a Tisza-tó gátján, ami egyben kerékpárút is. Ez egyáltalán nem volt megerőltető, a cél nem is az volt, hogy a 70 egynéhány kilométert vad hajszával tegyük meg, hanem a nézelődés, például a poroszlói tanösvényt is meglátogattuk.
A hazaút jóval simábban ment, mint, jutalmul a szélirány nem változott, így javarészt hátszéllel nyomtuk le a kilométereket. Itthon már persze a megszokott életem várt, annak minden pozitívumával és negatívumával, például át kéne több száz e-mailt bogarásznom, de az valószínűleg reggelre marad, mint ahogy a határidős elszámolás utómunkálatai is.
Úgy vettem észre, senki nem bánta meg a tisza-tói kirándulást, úgyhogy lehet agyalni a következőn - főleg, ha lesz rá idő. Szóba került a Fertő-tó, hasonló módszerrel (monduk az odaút talán mégsem lenne kétkerekes), talán majd jövőre az is összejön.
Bringás hét
Bringás hét Most fordul velem elő első alkalommal, hogy autómentes napon autóval megyek az OKÉ kerékpáros felvonulására. Az ok rendkívül prózai: bringáim is itt vannak Békéscsabán, idő pedig nincs áttekerni (nem beszélve az esti visszaútról), így inkább maradok háttérembernek, egész pontosan "színpadmesternek" a téren, míg a többiek vonulnak. Két nappal később lesz módom bepótolni a bringázást, indul ugyanis a Tisza-tó túra, ami spontán kis tekerésnek indult volna, ám egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott iránta, végül visszalépőkkel és új csatlakozókkal nyolc-kilencen vágunk neki pénteken hajnalban az útnak, ami innentől nézve nagyjából így fog kinézni.Nagyobb térképre váltás
A második nap a tó körbekerülésével telik, majd vasárnap go haza.
Ágy, asztal, tévé, mobilnet
Van ágy, van asztal, van tévé, hogy klasszikusokat idézve csapjunk bele az első békéscsabai (mezőmegyeri) posztba, azaz belaktuk új otthonunkat, az alapfunkciók működnek, csak még hallatlan a káosz, az elkövetkező napok feladata lesz a végleges forma elnyerése.
Mondjuk az utóbbi, a tévé egyelőre csak "hardverként" funkcionál, azaz tévécsatornákat fogni nem lehet (mivel a tányéros UPC csak később költözik), csak DVD-zni, ráadásul a lemezek nagy rész még dobozban van, így már a harmadik Poirot-epizódot nézem - van egy marékkal,
ugyanis néhány éve egy bulvárlap mellékleteként lehetett hozzájutni. Egyelőre net sincs klasszikus értelemben, a éges mobilnetet használom addig, amíg az Invitel át nem köti az adsl-t
A gyerek jól viseli a változást, Bonnie kutya még bizonytalan, bár macskafronton megpróbál a helyzet urává válni (öt macskát örököltünk, nagy dilemmánk, hogy mi legyen velük, nagy valószínűséggel a természet törvényeire bízzuk a dolgot, még ha ez nem is hangzik valami humánusan - tegyük hozzá, kutyáink nem fenevadak, idővel megszülethetnek a szükséges kutya-macska kompromisszumok). A felnőttek viszont némileg nyűgösek, de ezt fáradságnak hívják és idővel kialudható.
Délután még a régi bringámat is beüzemeltem, úgy döntöttem, ez lesz a városi biciklim, legalábbis a munkába járós, a Gepidáért nagyobb kár lenne, ha ellopnák az új szerkesztőség elől. Azt hiszem, az őszi Bringázz munkába akció többszörösen teljesítve lesz...
Elhagyom a várost...
... persze nem patakyattilás morcos hangvételben, szó sincs arról hogy a város nem fogadott magába, nagyon is ezt tette huszonegynéhány évvel ezelőtt. Sőt, ez nem is egy blues, mint az Edda első lemezéről ismert Elhagyom a várost, sokkal inkább rock and roll, de lehet sanzon is, vagy egy kellemes reggae... Tehát: szeptember második felében Békéscsabára költözünk, egész pontosan Mezőmegyerre, ami alig egy kőhajításnyira található a várostól.
Egyszerűen gyakorlati oka van a továbblépésnek: három és fél éve naponta nyolcvan percet vesz el az életemből az hogy eljutok A pontból (Orosháza) B pontba (Békéscsaba), majd vissza. Napi nyolcvan perc alatt nagyon sok mindent lehet csinálni (két blogposztot, egy cikket, tíz twittet megírni, ezen kívül biciklizni, kutyát sétáltatni, beszélgetni, olvasni, tanulni....). Ráadásul ez csak egyszer nyolcvan perc, ott van még Erika (aki öt munkanapből négyet a megyeszékhelyen tölt) nyolcvan perce és Hédi nyolcvan perce, aki már közel egy éve Békéscsabára jár óvodába. Az már napi 240 perc autóban, s ez már indokolja a változtatást.
Orosházával természetesen nem szakad meg a kapcsolat, hiszen Erika tősgyökeres, az ő famíliája itt él és persze családi cégünk orosházi irodája, illetve az ügyvédi iroda alirodája továbbra is itt működik. Nem beszélve a barátainkról, akikre az utóbbi időben kevesebb idő jutott - és persze OKÉ tagságom is megmarad, egy kicsit az én gyermekem is a szervezet, talán nem rúgják ki a vidékieket :) Egyébként a történeti hűség kedvéért:1985 vége, 22 éves korom óta élek Orosházán (kisebb-nagyobb megszakításokkal, volt benne néhány év Budapest is), az ideköltözés oka első házasságom volt, ami viszonylag hamar véget ért, ennek ellenére maradtam, testközelből kísértem végig a helyi rendszerváltást, rengeteg ismerőst, barátot szereztem, sőt nyolc év napilapos helyi tudósítói és lokális rádiós szerkesztői munka révén alaposan megismertem azon dimenzióit is, amik sokak számára talán láthatatlanok.
Ezek a napok átmeneti állapot jegyében telnek, itt is vagyunk, ott is vagyunk, de a dolgok jól haladnak, két hét múlva már ott ébredünk. Bár Mezőmegyer nem kisváros, hanem falu (előváros), Békéscsaba pedig már talán nem az, ennek ellenére nem gondolok arra, hogy meg kéne változtatni a blog nevét valaha is. A domain pedig tuti, hogy ez marad.
Emlékeztető: 10-éig lehet jelentkezni a Tisza-tavi túrára
... mert aztán csoportos szállásfoglalás és egyéb adminisztrácis teendők, egyéb bonyoldalmak, például nem tudjuk, addigra jár-e majd a komp Szarvas és Mezőtúr között...
Irány a Tisza-tó
Régi-új munkahely
Ma dolgoztam utoljára a Munkácsy utca 4. szám alatt - hoppá, ez drámai felütés, holott nem arról van szó, amire elsőre gondolsz.
Nem váltok sem munkahelyet, sem beosztást, hanem költözik a szerkesztőség és a kiadó, mégpedig ide:
Békéscsaba, Kiss Ernő u. 3. nagyobb térképen való megjelenítése
Gyakorlatilag a megyei könyvtár, újkeletű nevén a Békés Megyei Tudásház ráépített emeletén lesz a szerkesztőség, ami immár a 21. századi igényeket elégíti ki. Nem azért, mert egy puccos, egyterű üvegmonstrumban dolgozunk, hanem mert végre az integrált szerkesztőség logisztikai felételei is adottak lesznek (hadd ne soroljak most ilyen csúnya szavakat, hogy newsroom, newsdesk...), kiegészítve a megfelelő szociális helyiségekkel.
Persze a váltás nem mindenki számára lesz zökkenőmentes, itt ugyanis bizonyos szerzett jogok elvesznek, nem beszélve róla, hogy az utóbbi időben a nyugati munkakultúrákban elterjedt egyterű munkahelyeknek számos kritikája akad, most mégis legyek egy kicsit stréber: maga a produktum ilyen feltételek mellett csak jobb lehet, legyen az print vagy online termék, úgyhogy én személy szerint úgy vagyok vele, mint egy izgatott általános iskolás, aki hétfőtől átkerül a felső tagozatra.
Reszkess, Viharsarok!
Hosszú évek óta megfigyelhető jelenség - már napilapos tudósító koromban is így volt -, hogy ha elhúzok szabadságra, valami mindig történik szűkebb hazámban, vagyis abban a körzetben, ahol működöm. Néhány éve pedig - mióta az online médiavilágban működöm - az it világa rukkol elő valami érdekességgel, csak hogy ne legyen unalmas az élet nélkülem.
Most ahogy elnézem, ismét akad lokális médiaérdekesség: lezuhant egy néni a békéscsabai kórház ablakából, elfogták a békésszentandrási bankautomata-robbantókat, szatír borzolja a kedélyeket Békéscsabán, ma este pedig egy durvának tűnő baleset - mindez csak egy rövid lapszemle alatt.
Tavaly szeptember elejének nagy szenzációja a Chrome böngésző megjelenése volt, ami valójában nem lett akkora forradalom, aminek kinézett, mindenesetre én kedvelem és Firefox-szal kombinálva rendszeresen használom is. A bejelentés napjaiban éppen a Velencei-tónál nyaraltunk, esténként nem túl gyors mobilneten tesztelgettem a Google "csodafegyverét". Most ekkora jelentőségű fejlemény nincs, viszont én fontosnak tartom, hogy a Google Reader feedek mostmár megoszhatók a legfontosabb közösségi helyeken, így a Facebookon, Twitteren, Tumblr-en, Del.icio.us-on. Erre korábban is volt lehetőség, az úgynevezett Greasemonkey kiegészítő segítségével, de ez csak a Firefoxban működött.
Meg hát van egy személyes it-szenzáció is: szegény Erika a közel egyhetes nyaralás alatt egy kicsit megelégelhette a Twitter-lázt és ma este ő is regisztrált, úgyhogy követhetők az ő csiripjei is, ha már a blogját felfüggesztette időzavarbeli és összeférhetetlenségi okok miatt. Nem tudni, az ő filosz beállítódásának mennyire jön be a 140 karakteres mikroposztokból álló mikroblogolás (tegnap este elég termékenynek bizonyult), mindenesetre itt lehet őt követni.
A szabadságnak gyakorlatilag vége, igyekeztük a rendelkezésünkre álló időt a legtartalmasabbá tenni, talán túlontúl is mozgalmas lett az elmúlt hat nap, de tovább ismétlem magam: az aktív pihenés sokkal hasznosabb a henyélésnél.
De reggel reszkess, Viharsarok, megyünk!
Északnyugatról északkeletre
Üdv a Palócföldről, Szécsényben egy városszéli házból jelentkezem. Többállomásos nyaralásunk második fele kezdődött meg ezzel, Sokorópátkáról egy huszáros akcióval Észak-Magyarországra érkeztünk.
Életemben először vagyok Szécsényben, annyit tudok róla, amit általános műveltségileg tudni lehet, no meg mindig Gusztos Péter jut eszembe, aki a híres szécsényi időközi választásról egyszer azt mondta egy társaságban valakinek: Szécsény az egy kőkatolikus város, egy SZDSZ-szavazó van csak, az is a nagyapám.
Az elmúlt két nap egyébként rendkívül sűrűn telt, volt benne vidámparkozás és fertőrákosi kirándulás, benne püspöki palota, városi nevezetességek, Fertő-tavi hajókirándulás. Eredetileg ez a keddi nap kerékpártúra lett volna, de az időjárás miatt ezt nem vállaltuk be.
Holnap és holnapután még nyitott a kérdés, elsősorban az általunk nem nagyon ismert Nógrád megye fontosabb helyeit járjuk be, nem maradhat ki természetesen a megyeszékhely, Salgótarján sem, amiről én nem túl jó emlékeket őrzök mozgópostás koromból, de hát egy várost megismerni a vasútállomás aspektusából nem is igazán lehet.
Különben is, Győzike városa alapvetően fontos hely, nehogymá a gyerek pár év múlva azt mondja, hogy erre jártunk és még Győzike városába se mentünk el...
Maga az utazás egyébként rövid volt, legalábbis rövidebb, mint amit a hazai útvonaltervezők ajánlgattak, ugyanis Komáromnál kiléptünk határon, autóztunk bő két órát, Drégelypalánkon beléptünk és vásárlással, tököléssel itt voltunk Szécsényben. A felvidéki út nem volt valami izgalmas, azon túl, hogy sima és zökkenőmentesnek bizonyult: nem találtunk az út mentén egy éttermet, ahol ebédelhettünk volna (igaz, be sem mentünk nagyobb városokba, mint Párkány vagy Zselíz, viszont tankoltunk nagyon olcsó LPG-t, mindössze 49 eurócentbe kerül egy liter, ami a hazai árakhoz képest elég komoly megtakarítást jelent.
Hajnal Sokorón
Hajnal a Sokoró Fogadó teraszán, sehol egy teremtett lélek, vagyis dehogynem, a recepciós odabent most csinálja a kávémat. Este sikerült korán bezuhannom az ágyba, most pedig nem akarom, hogy a család a motozásomra ébredjen, így kihasználom a viszonylag jó időt (bár az ég elég elborult), élvezem a csendet, és főleg azt, hogy a legfontosabb dolgom ennek a posztnak az összetákolása és ez is önkéntes...
Viszonylag simán utaztunk, az M5-ösön csíptünk meg egy félórás dugót, illetve az M0-n egy 10-15 perceset, érkezéskor pedig egy nagy lovasmuriba csöppentünk, amolyan Bogárzó Light volt a dolog, azaz az ottanihoz hasonló lovas arcok, csak minden kisebb és kevesebb, tekintve, hogy ahol a fogadónk van, egy lovasmajor Sokorópátka határában.
Tekintettel a velünk lévő lóbarát négyévesre felültünk egy túralovaskocsira, ami bevitt a faluba, ahol éppen a Sokoró fesztivál eseményei zajlottak, ez is teljesen aranyos program volt, a minitérség kisközségei mutatkozta be a kötelező színpadi programokkal fűszerezve, mi éppen a szomszédos általános iskola moderntánccsoportját csíptük meg, mindezt persze esőben, ami szerencsére nem volt túl nagy.
Most is borús az ég, úgyhogy borulni látszik a mai kerékpártúra, nagy valószínűséggel autóval megyünk át Ausztriába, ahol valami hiperszuper vidámpark a cél a Fertő-tó másik oldalán.
Észak, nyugat, észak
A Korbely család holnap reggel kezdi meg egyhetesre tervezett nyaralását. Szabadságon voltunk már az idén, de az többnyire munka volt, most először fordítjuk szabadidőnket tényleges (aktív) pihenésre. (Azért hétvégi kiruccanások már voltak az idén: Baja, Erdély, Harkány).
A tervek közt szerepel egy kis Fertő-tavi kerékpártúra, vidámpark-látogatás Ausztriában, autókázás Szlovákiában, végül Szécsény és Nógrád megye egy részének felfedezése.
Nem történt elírás, Győr-Sopron és Nógrád - valóban nem egy helyen lesz a bázis: három napig Sokorópátkán van a szállásunk, három napig pedig Szécsényben - ezt még évközben találtuk ki, ugyanis egy hetet egy helyen hamar meg tudunk únni, ezért egy kicsit megpöregetjük a rendelkezésünkre álló időt. Korábban már voltak ilyen többszállásos nyaralásaink és ezek elég jól sikerültek, igaz, kevesebb idő jutott a nyugágyban való döglésre, de valójában a nyaralás nem is erre való.
Gépírástanfolyam: eredményhirdetés
Nem tudom, kilenc játékos sok-e vagy kevés egy blogos játékban, melynek főnyereménye egy 30 napos gépírástanfolyam, nagy valószínűséggel nem sok, de maga a nyeremény sem egy olyan tárgy, amit hazaviszünk ha kell, ha nem és majd lesz vele valami. Megtanulni tíz ujjal gépelni majdnem olyan, mint nyelvet tanulni, legalábbis eljutni az alapvető társalgási szintig.
A kérdéseket teljesen ad hoc raktam össze, abból indultam ki, hogy mivel ezen a blogon főként zenei és egyéb kulturális, valamint zöld és közéleti témák szerepelnek, a kérdések is legyenek ezzel kapcsolatosak.
Egyik nagy kedvencem, a Doors billentyűsét mindenki kitalálta, valóban Ray Manzarek volt a banda egyik motorja, majd később az örökség gondozója. Generációk alapkönyve, a Száz év magány szerzője már nem mindenkinek ugrott be ilyen pontosan, sokan egy másik spanyolajkú művésszel, Coelhóval azonosították a regényt.
S a legnagyobb kavart a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkárának meghatározása okozta. Mitagadás, beugrató kérdés volt, magam is csak azért tudom, mert a nyáron dolgoztam a KVVM-mel, így úgy ahogy képben vagyok, de más tárcák államtitkáraival belpolitikai témákkal rendszeresen foglalkozó szerkesztőként sem vagyok tisztában. Szóval nem járt messze az igazságtól, aki Szabó Imrét írta be, de ez azért nem jó, mert ő a miniszter. Oláh Progresszív Lajos valóban volt államtitkár a zöldtárcánál, de már a közlekedési minisztériumban második ember. És végül a helyes válasz: Kling István.
A nyertes, aki minden válaszra helyesen válaszolt egy budapesti Kisvárosi blog-olvasó: Dragon Zoltán Zuglóból. Őt e-mailben értesítjük a nyeremény átvételének módjáról, sikeres gépelést kívánva neki tíz ujjal és természetesen másoknak is kettő, négy, hat és akárhány ujjal.
Újra itthon
Az ilyenkor szokásos visszaszoktatás a civilizációba: saját fürdőkád, vécékagyló, hamarosan ágyikó, Nefelejcs utcai csend, amit maximum gyerekzsivaj - egész pontosan három és fél éves hisztéria - ver fel.
Nem csak a kötelező happykommunikáció szerint, hanem valóságban is kiváló volt a jubiláló tizedik Hegyalja. Ezúttal is elsősorban a Zöld Sátorban dolgoztam olyan kiváló emberekkel, mint az E-misszió teljes legénysége, élén Tömöri Lacival, Priksz Gáborral, Kovács Erikkel és a többiekkel, valamint Fazekas Pamacs Sándorral és csapatával, Lévai Balázzsal, s olyan vendégeink voltak, mint a kortárs irodalom színe-java (Karafiáth Orsi, Cserna-Szabó András, Garaczi László, Grecsó Krisztián), Lovasi András, Kollár-Klemencz László (Kistehén), Bakáts Tibor Settenkedő. És persze a "kötelező" zöld közéleti személyek: Illés Zoltán, Orosz Sándor, két szimpatikus hölgy a zöldombudsmani hivatalból, Schiffer András és a Lehet Más a Politika több helyi vezetője és ott volt Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, aki átadta a Zöld Fesztivál díjat.
A zenei programokból sajnos nagyon keveset láttam, ugyanis napi 12-14 órát a saját helyszínemen töltöttem, ahol kvázi színpadmesterként működtem, ami olyasmi egy kicsit, mint a színházban az ügyelő, annyi különbséggel, hogy míg egy színdarabnak szabályai vannak és a színészek fegyelmezett népek, ezzel szemben a zenészek, dj.-k és politikusok kevésbé, így az időpontok betartása és betartatása sokszor gondot okozott. A kommunikációs részt az idén egy profi szervezet, a Próbakő legénysége látta el Dankó Bence irányításával, igaz a blog- és Twitter-projekt az enyém maradt, sajnos sok egyedit hozzátenni nem sikerült, nagy örömömre sikeres volt a csiriptudósítás, a #hegya hashtag-et nem csak fesztiválozók használták, hanem a média és a fellépő művészek egyike, a Mystery Gang is.
A hőséggel dacolni nagyon nehéz volt, szenvedtünk is rendesen, majd az elemek alaposan megtréfáltak, de egyben meg is kegyelmeztek, hiszen a tegnapi országos vihar gyakorlatilag elkerült bennünket. Igaz, a vonatkozó katasztrófavédelmi előírásoknak megfelelően volt egy kétórás programszünet, majd egy kisebb vihar, némi eső, de aztán beindult az élet, a nagyszínpadon Barabás Lőrincék még tudtak játszani, a Basemant Jaxx viszont beköltözött az A38-as színpadra, azaz az egykori Multcaféba és a szemtanők szerint fergeteges koncertet adtak, mint ahogy az utánuk következő NOHA és Adam Freeland is ezt tették. De nem csak az elektronikus ikonok remekeltek, hanem szinte mindenki, aki fellépett, az én szívemhez közelálló Transglobal Underground, az Ignite és a Machine Head is és persze a fix magyar fellépők is jók voltak, csak sajnos kevés produkciót tudtam megnézni.
A hazaút is izgalmas volt, ugyanis a fesztiválon összeakadtam Kukival, aki egy időben országos punklegenda volt. Most Birmingham közelében számítógépeket szerel és madáretetőket gyárt, amiket az E-Bay-n ad el. Mivel vonattal érkezett, hazahoztuk és vele idéztük fel a kilencvenes éveket Rakamaz és Orosháza között, a fiam egy volt osztálytársa, aki szintén utasunk volt, meglehetősen döbbenten hallotta, hogy egykor azért ebben a városban is zajlott az élet.
Irány Tokaj
Indulás előtt néhány perccel még néhány szó: irány Hegyalja, más tipusú kihívások, igaz, papíron szabadság, de pihenés helyett másféle feltöltődés, legalábbis kulturálisan.
Leginkább más platformokon leszek jelen: Hegyalja honlap, Hegyalja blog, Hegyalja Twitter és persze saját Twitter, illetve azt hiszem, a még csak alakulóban lévő Tumblr.com-os miniblogomra kerül több anyag, mint ide (majd erről később írok még, félő, nem ezen a héten.)
Na szóval: ellenőrizni, minden be van-e pakolva, tankolás, aztán bye-bye Orosháza, bye-bye Békés megye...
Hat év meg egy kicsi
Basszus, basszus, jól elméláztam itt az évfordulón, pedig emlékszem, hogy július eleje volt, ugyanígy készültem Hegyaljára, de a pontos napra nem emlékeztem. De mivel most gyanússá vált a dolog, utánanéztem az archívumban: tegnap éjjel tizenegykor volt pontban hat éves ez a blog.
Pezsgő helyett akkor most egy kávé energiaitallal, mert hosszú lesz még a nap...
mediterrániai üzenet
Baranya, Harkány, Pécs - hétvégi kiruccanás, egy kis családegyesítéssel összekötve, Erik ugyanis a nyáron itt szakácskodik és még május 28-án esedékes születésnapja alkalmából végre fel tudtuk köszönteni.
A program teljesen szokványos és kézenfekvő - lenne, ha Hédi szene-nem gyulladt volna be még péntek reggel, így astrandolás elmaradt, helyette pécsi állatkert, kisvasút, tv-torony, most egy kis szieszta, aztán városi séta, vacsora, nyugdíjas tempó. reggel pedig jó korán tűz vissza Békésbe, mert a munka az bőséggel vár, különösen Hegyala-ügyben szaladt össze teendő bőven, de hát ez mindig így van bő egy héttel az indulás előtt.
K. Gy. & K. Gy.
Ez az előző poszthoz kapcsolódó "csúcstalálkozó", két Korbely Gyuri látható a képen, ami tegnap készült a szerkesztőségben. Névrokonom ugyanis benn járt a lapnál, interjút adott a Liskaland projekttel kapcsolatban egy kolleginának, aki össze is hozott bennünket. Azt viszont nem tudom, hogy miért hunyorgok, de hát elnézhető ez, én inkább a kamera másik oldalán szoktam állni.
Nem, nem én vagyok
Sosem hittem volna, hogy a nevemmel gond lehet, elég ritka, ráadásul ha van még néhány Korbely György a világon, biztosan nem a média-pr-kommunikáció stb. iparágban működik majd.
Erre ma reggel hív egy kolléganő: te vagy a Liskaland pr-vezetője?
Öööö... milyen lend?
Aztán nagynehezen megértem, hogy egy Liska Tibor közgazdásszal kapcsolatos projektről van szó, ahol valóban így hívják a pr-csapat vezetőjét, aki ráadásul Békés megyei is. Gyors keresés és valóban, a Liskaland közgazdasági tábor szervezői közt szerepel egy bizonyos Korbely György, aki nem én vagyok, bár mitagadás, szívesen lennék én most egyetemista, még ha a közgazdaságtan nem is erősségem.
Csakhogy akkor bosszantana, hogy összekevernek a Beol.hu projektvezető-szerkesztőjével, a Hegyalja Fesztivál egyik sajtósával meg a Kisvárosi blog szerzőjével, illetve egy Korbely Kommunikációs és Tanácsadó bt. nevű mikrocég társtulajdonosával, melynek a tevekenységi körében szintén szerepelnek pr-szolgáltatások.
Most mi a francot csináljak, legénykedni nem állok oda, hogy változtass nevet, öcsém (aki lehet, hogy a rokonom is szegről-végről ), nem is keresem meg, viszont ha tényleg zavarni fogja, ha összekevernek, talán kitalál valami okos megkülönböztetést :)
(Höhö, mielőtt bárki elkezd ezirányban poénkodni: az én fiamat, aki egyébként hasonló korú lehet, Erik Györgynek hívják és biztosan nem foglalkozik Liska Tibor ökonómiai elméleteivel)
Ügyvédet akarok
Ha ügyvédek, akkor mindig eszembe jut kedvenc ezirányú poénom a Will és Grace című, korábban a Viasat 3-on futott sitcom sorozatból. Will, az ügyvéd szomszédságában élt egy selyemfiú, aki egy alkalommal elismerte, hogy egy jelentősebb egészségbiztosítási per révén meggazdagodott, így nem kell dolgoznia.
- Ez borzasztó. Maga abból él, hogy nincs lépe? - kérdezte döbbenten az ügyvéd.
- Mér', maga meg abból, hogy nincs szíve (röhögés)
Nos, ez a poén hetek óta eszembe jut, ma különösen, hiszen Erika reggel tette le az ügyvédjelölti (köznyelven: bojtári) esküt, a jövőben tehát két éve megszerzett egyetemi diplomáját ebben a szférában kezdi el kamatoztatni, Scheirich Gyula békéscsabai ügyvéd irodájában.
Persze Erikának van szíve, szerintem marad is, így nem kell attól félni, hogy a jól ismert jogász héjákhoz válik hasonlatossá, szerintem jó ügyvéd lesz belőle, persze ki mit ért e kifejezés alatt, én valami olyasmit, hogy szakszerű, igazságos és nem levevős, s aki évtizedek után is igazi értelmiségiként felelősséget érez majd mind ügyfelei, mind a közösség iránt, nem csak a zsét hajszolja elvtelenül ha kell, ha nem.
