Beszólásszabadság, avagy trollok, regisztráljatok!
Február elsejétől a Beol.hu életében az egyik legnagyobb változás lép életbe: ezentúl felszámoljuk a játszóteret, mostmár csak azok hintázhatnak, libikókázhatnak és szaladgálhatnak a favárban, akik a mi óvodánk kölykei.
Magyarán: kizárólag regisztrált felhasználók kommentelhetnek a cikkekhez. Eddig is korlátoztunk a beszólásszabadságot rizikós témák (romák, közbiztonság, olykor közlekedés, Gyurcsány, Bajnai stb.) esetében, de a jövőben ez alapértelmezetté válik.
Az okokról már megírtam a posztot, amit éjfélkor élesítünk, lényegében őszintén, tehát nem egy hivatalos mellébeszélésről van szó.
Összefoglalva ez a lényeg:
1. Kinőttük magunkat annyira, hogy nem vagyunk rászorulva arra a néhány száz (vagy tíz?) júzerre, akik növelik ugyan az oldalletöltéseket, de alapvetően több kárt okoznak, mint hasznot.
2. Nem nagyon győzzük a moderálást, aki ezzel foglalkozik, gyakorlatilag improduktív munkát végez.
3. Jobb helyeken már régen nem lehet vaktában bárkinek bármit a monitorra taknyolni.
4. Az is improduktív, hogy hetente két-károm feljelentéssel kell a központban dolgozó jogászainknak, rendszergazdáinknak foglalkoznia, nem beszélve róla, hogy egy csomó becsúszott dolog miatt egyre rosszabb megítélés alá esünk.
5. Nyakunkon a kampány, s láthatóan működésbe léptek a különböző online troll-hadosztályok, velük hadakozni senkinek nincs kedve és ereje.
Kollégáim egy részében munkál egy kis félelem, hogy visszaesik a látogatottság, nem is az egyedi látogatók száma, hanem a látogatások, illetve az oldalletöltések (PI) tekntetében, én azonban ezt a megengedhető százalékon belülinek érzem, azaz nem lesz több 3-4 százaléknál, viszont a hozadéka ennél jóval több lehet: még inkább erősödik az a fíling, amin hosszú évek óta dolgozunk: a Beol.hu mindent egybevetve igenis egy komoly és mértékadó információs és közösségi portál.
Tisztelt olvasóink! Február elsejétől változnak a Beol.hu hozzászólási szabályai: a jövőben kizárólag regisztrált felhasználóink írhatnak bejegyzéseket a cikkekhez.
A hosszú ideje érlelődő döntést több tényező is indokolja. Mindenek előtt az, hogy az elmúlt öt esztendőben a Beol.hu nagykorúvá érett, olvasóinak száma pedig már több éve átlépte a kritikus tömeget. Ez azt jelenti, hogy a megnövekedett forgalom - jelenleg napi 20-25 ezer látogatás, 17-18 ezer egyedi látogató, 250-300 ezer oldalletöltés - a kommentek számát is jelentősen megnövelte és tapasztalataink szerint a mennyiség a minőség rovására ment, moderálási alapelveink rendszeresen sérültek, továbbá a kommunikációs zaj élvezhetetlenné tette a tényleges olvasói tartalmakat.
A legtöbb nagy látogatottságú tartalomszolgáltató jóval szigorúbban bánik ezekkel a : az igazán nagyok nem is teszik lehetővé a hozzászólást, csak bizonyos rovatokban, ott is kizárólag a regisztrált felhasználók számára. Sőt, egy valamire való blog is feltételeket szab a kommenteléshez.
Frissítés: Hírbehozó a Webisztánon egy friss posztot szentelt a problémakörnek, érdemes elolvasni a kommenteket is.
Mádi esete az ingatlanadóval - hol vannak az ősfideszesek?
Mádi Lászlót nem ismerem személyesen, azaz egy-két alkalommal találkoztunk talán még a mozgalmi időkből. A szabolcsi képviselő ugyanis ősfideszes, 1990-től tagja az Országgyűlésnek és nagy valószínűséggel már régen útjában lehet valakinek, mert nagyon csúnyán elbántak vele.

Mádi László 20 éve
Történt ugyanis, hogy a héten egy fórumon azt találta mondani, egyébként gazdasági szakemberek előtt: hosszú távon a Fidesz sem tartja ördögtől valónak az ingatlanadót. Csakhogy ez nem illett bele a jelenlegi "lőjünk mindenre, ami mozog"-típusú Fidesz stratégiába, ezért nem hogy csak cáfolták az ingatlanadóra vonatkozó kijelentést, hanem közleményben jelezték: Mádi nem is kerülhet fel egyik választási listára sem.
... és most
Szóval rendnek kell lenni, ami lehet, hogy hatékony szervezetműködtetési forma, azonban mindenképpen riasztó, és nem csak azért, mert az ősfideszesekre egy ugyancsak akkori fideszes valamilyen szinten empátiával gondol. Egyébként ide kapcsolódik: vicces volt, amikor csütörtökön a szerkesztőségben jártak a kampányoló pártok képviselői a cég választási etikai kódexének ismertetésére (no és persze a hirdetési tarifákat is most nyújtottuk át :)), és gyakorlatilag két ősfideszes is volt a csapatban, persze nem a Fidesz képviseletében: Fülöp Zoli az SZDSZ-t (vagy demokratikus közepet, ki tudja?), míg Gál Pista az LMP-t képviselte - a megbeszélés után mosolyogtunk is egy jót ezen...
Lesz-e nekem iPad-em?
Amikor megláttam az első cikket róla még a bejelentés napján, gyorsan retwiteltem valaki miniposztját, hogy igen, nekem kell egy ilyen.

Az Apple új táblakütyüjéről van szó, amelyet fejben már elég jól ismerek, magyarán elolvastam szinte minden cikket, amit kedvenc tech-portáljaim írtak róla. Meg persze a blogokat is, sokan sokféleképpen közelítik, vannak elutasítók, távolságtartók és vannak persze rajongók, ők leginkább azok közül kerülnek ki, akik amúgy is lelkes használói Steve Jobs cége termékeinek.
Jómagam sajnos nem tartozom ezek közé, mi több, az iPhone-láz is elkerült, nem csak anyagi okok miatt, viszont egy ilyen 500 dolláros kis eszköz megfontolandó beruházás lehet.
Pontosabban nem elsősorban nekem, hiszen az én hálózati életemnek jelenleg megfelelő segítője a laptop (néha PC), illetve okostelefon, az utóbbi alkalmas arra, hogy folyamatosan figyeljem az információáramlatot (e-mail, twitter, web), adott esetben a kommunikáció kétoldalúvá is tud válni, azaz megválaszolom az emileket, twitterezek, rövid blogbejegyzéseket pötyögök, bár ezt mára kiváltja a mikroblogolás.
Viszont kevés szó esik a vállalati szféráról, esetünkben a médiáról, azaz nem biztos, hogy az iPad kizárólag, vagy főként a magánszórakoztatást szolgálja. Például el tudom képzelni, hogy közvélemény-kutatók pötyögik be a kérdezettek válaszait az utcán a vállalati rendszerbe, vagy éppen áruterítők ellenőrzik rajta az aktuális készleteket vagy éppen nagyarcú menedzserek előkapnak egy ilyet a borjúbőr tatyóból a kávéházban és ellenőrzik a vállalati levelezést, esetleg egy gyorsprezentációt mutatnak be a beszélgetőpartnernek.
És igen, itt vagyunk mi: az újságíró a hóna alá kap egy ilyet és bárhonnan online tudósítást tud küldeni, a fotósnak sem kell sokat tökölnie egy esemény helyszínén, vagy éppen végre az ügyeletes szerkesztőnek (háromhetente nekem) sem kell otthon rohadnia egész nap: bele a hátizsákba, bringára fel, aztán ha van valami, három perc alatt fel lehet lőni a webre aztán tekerés tovább a végtelenbe.
Egy év múlva meglátjuk, forradalomról vagy éppen múló szeszélyről van-e szó, az igazi áttörés az lehet, ha Android vagy más alapon is megjelennek hasonló kütyük a piacon és ezeket tényleg befogadja mind a privát, mind az üzleti szféra. Én mindenesetre úgy próbálom intézni, hogy beruházási döntéshozóink értesüljenek a felvázolt lehetőségről...
Hajrá Békés megye
Ragyogó ötlettel állt elő az Index, szerintem most először vált kézzelfoghatóvá, hogy a közösségi média nem csak egymás bejelölgetéséről, virtuális farmok létrehozásáról, működtetéséről, egymás étrendjének megismeréséről szól, hanem kiváló mozgósító erővel is bír.
Holnap reggel indul a Megyék harca projekt, a részletekbe nem mennék bele, az eddigi tudnivalók itt érhetők el, a többi a Facebookon, a Békés megyei rajongói oldalon.
Első látásra én szívesen nyomulok ebben a játékban privátban, de ha lesz rá mód, a Beolt is megpróbáljuk bevonni (hadd ne részletezzem ennek marketinges hasznát), ha másért nem, hát egy kis viharsarki öntudatápolásért, így is arról szól minden cikk, hogy itt a legalacsonyabb a dzsídípí, meg a bér is innen megy el a legtöbb fiatal. Hát most mindenki hozzáteszi, ami a szürkeállományából kifutja, akár itthon van, akár elvándorolt és megmutatjuk a többi megyének, hogy milyen az a viharsarki virtus...
Ezt a posztot tehát tekinthetjük felhívásnak is: aki tud, vegyen részt ebben a játékban, ami persze több ennél, hiszen vélhetően az elkövetkező időszak legnagyobb webkettes akciójáról van szó.
(Egy kis gonoszkodás: nem tudtam nem találni némi párhuzamot az egykori Amőba nevű MSZP-közeli ifjúsági játék és e között, de aztán elhessegettem a dolgot, Haász János egykori kollégám, aki most Index-munkatársként a Megyék harca Békés-felelőse erre bölcsen megjegyezte: ha benne lettünk volna, most Brazíliából küldenénk az sms-eket, vagy zuschlággal együtt élveznénk a kecskeméti mikroklímát)
A betárcsázós nettől a twitterezés pszichológiájáig
Nagyon jó kis ingyenes kézikönyv jelent meg (vagy hogy is kell mondani, szóval került ki a netre), a Terepnapló blogról tölthető le Nagy Tamás munkája, de akár itt is el lehet olvasni. Tanulságos nem csak szakmabelieknek és az online kommunikáció iránt érdeklődőknek, sőt nem elsősorban nekik szól, hanem azoknak a vezetőknek, akik érintettek különböző marketingügyekben és főleg döntéseket is hoznak ezekben.
Tehát ne habozz, olvasd és juttasd el a főnökeidnek - is - mielőbb, én is ezt teszem.
Én már elkezdtem, bár leragad a szemem, még "lapozgatom" egy kicsit, jól esik újra kóstolgatni régen nem hallott kifejezéseket, úgy mint: icq, Mindenkinet, Internetto, Kiwi, Freestart, betárcsázós net...
Ha huszas vagyok...
Szolgálati közlemény következik: újra élnek a pannonos mobilszámaink, esetemben a 20/96-47-036.
Ősszel úgy gondoltuk, elég volt fejenként a három, illetve kettő telefonból, ugyanis hatalmas káosszal, logisztikai zűrzavarral járt ezek áttekintése, ezért profiltisztítást hajtottunk végre, azaz csak a fő telefonokat hagytuk meg. De aztán néhány félreértés miatt és a privát szféra megmentése érdekében úgy döntöttünk, visszaállítjuk az eredeti, több mint tíz éve élő és vélhetően nagyon sok helyre lementett számainkat.
YouTube-csatornám
Molnár Józsi
... már ha fogalmazhatok így, belterjesen, de a csabacsűdi helyhatósági választást megnyert független (fideszes támogatással, ha jól látom mellette Domokos mestert) polgármester gyermekkori haverom, pontosabban gyerekkorunkban haverok voltunk, ő egy évvel járt felettem az általánosban, aztán persze jól elkeveredtünk.
Szem elől nem tévesztettem persze, mert apámmal az elmúlt évtizedekben munkakapcsolatan volt így néha-néha szóba került, egyébként az önkormányzatnál dolgozott, meg képviselő is volt.
Azt, hogy nyerni fog, látható volt, például apám is rá szavazott, mint ahogy reggel elárulta, amikor meglátogattuk. (Mondjuk az ellenfelek nem is nagyon veszélyeztették ezt a győzelmet, az egyik induló például ilyen kezdetű szórólapot küldött karácsonyra, idézem: Tisztelt csabacsűdiek, szeretettel köszöntöm Önt...)
Józsi egyébként egy rendes fickó, becsületes, egyenes gondolkodású, úgyhogy reméljük, a politika nem fogja rossz útra téríteni, de az a jó ezekben a kis falukban, hogy ennyire mikroszinten a pártok keze nem avatkozik be a hétköznapokba.
Ezt a kis videót most találtam, még a kampányidőszakban készült, szóval Csabacsűd új polgármesterének ez lenne a programja:
Egymás szemében, aktuális
Közel háromszáz iWiW-ismerősöm nagyra értékeli tájékozottságomat és kreativitásomat, de jó ízlésemet és szépségemet még mindig nem veszik észre :)

Keresőszavak, 2009 december
Akkor egy mindig népszerű poszt: decemberben mely keresőszavakra jött a legtöbb találat a blogra? Még mindig a Trabant vezet, ami kétféleképpen is szerepel, egyrészt, mint kultikus (nekem az első) autó, másrészt a még kultikusabb magyar underground zenekar...

Új fejléc, ellentétek vonzásában
Talán az elmúlt évek bűntudata miatt - mivelhogy nem túl sokat foglalkoztam az "alapbloggal" - ma egy kicsit belementem a forráskódokba és átalakítottam ezt-azt.
Mindenek előtt a fejléc, ami szembetűnő, kerestem valami jót az alap freeblogos helyett, de csak erre futotta - egyelőre. Alapvetően nem biztos, hogy helyes a nem túl bizalomgerjesztő fejemet ott is megmutatni, viszont archív képek közt tallózva a Picasán ez valahogy megtetszett, ugyanis kontrasztja mind a címnek, mind a tartalomnak is egy kicsit.
Kisváros - természet
Alföld - hegyek
Liberalizmus, kozmopolitizmus - Erdély, azaz magyarság
Rock, underground - tiszta forrás, népzene
És még biztos van néhány ilyen variáció, szóval egy kicsit olyan konklúziót akartam kihozni, mint a chocito-reklám kratívjai: ne ítélj elsőre...
Rockhajó - amikor még fontos volt a zene és a média
Nagy bűn lett volna kihagyni a Rockhajó című filmet, ma délután néztem meg itthon. 2009-es film a hatvanas évek igazi atmoszférájával, de mondhatjuk úgyis, hogy kinek-kinek a maga lázadásának időszakát hozza elő, nekem szerencsére két tinikorom volt: egy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, egy pedig tíz évvel később.
Zenéről szól és médiáról, amikor még mindkettő fontos volt külön-külön és együtt. Jó lenne most is élni-halni a jó zenéért és még jobb lenne, ha lenne egy olyan hiteles médiumunk, mint a Rock Rádió, akár belülről, de én már azzal is megelégednék, ha fogyasztóként lenne ilyenem.
Ajánlom mindenkinek, egyszuszra lehet röhögni és elérzékenyülni és persze magunkra és másokra ismerni. Kell ennél több?
(erő)szakszervezeti ügy a postán
Alaposan felháborított egykori munkaadóm, a Magyar Posta keménynek szánt, de inkább szánalmas akciója, jelesül 27 postás kirúgása. A dolog személyesen is érint annyiban, hogy a négy orosházi kézbesítő közül kettőt jól ismerek, mi több, volt kollégák és bizonyos fokig a barátaim is, Szombati Feriről (balról első) és Érdi Laciról (balról a harmadik) van szó, de a másik két srác is ismerős látásból.
A mai napig nem tudom, miért jártam postaforgalmi szakközépbe, talán mert akkoriban (hetvenes évek vége), az volt a trend, hogy a gyerek szerezzen érettségit és tanuljon mellé egy szakmát is. Nem szülői nyomás volt, anyámék jobban örültek volna, ha a szarvasi gimibe járok, talán egy hirtelen jött szabadságvágy miatt lettem koleszos jó messze a falunktól.
Érdekes világba csöppentem, mitagadás, nem is túl sokáig voltam a gépezet részese: 1982-tól 85-ig mozgóposta (benne másfél év katonaság), majd egy kis kézbesítés Budapesten, rovatolás, újságkihordás, kézbesítés Orosházán, majd 22 éve búcsút intettem a cégnek, igaz, 2002 és 2006 között dolgoztam A postás újságnak és most örülök, hogy már nem így van, mert nehéz lenne jópofa dolgokat írnom egy ilyen cég üzemi lapjába.
Alapvetően nem vagyok szakszervezetpárti, talán sosem voltam tagja ilyen típusú szervezetnek, azonban alapvető jogokat tiszteletben tartani nem árt. És az érdekvédelemhez való jog ilyen. S bár első fokon a bíróság elmarasztalta a szakszervezetet, a döntés nem jogerős. Továbbá nagyon rossz üzenet, hogy ennek hatására leszámolás kezdődik egy szervezetben, hogy abból okuljon a többi munkavállaló, ne adj Isten a többi szakszervezet.
Menjünk tovább: a Magyar Posta példátlan példát statuált azzal, hogy helyi szinten is tisztogatásba fogott és mezei résztvevőket rúgott ki. Ráadásul jó szakembereket, becsületes dolgozókat, ami végképp érthetetlen. Bár ez utóbbi nem lehetett különösebb megfontolás tárgya, hiszen a döntés nem helyben született, hanem része a központi leszámolásnak, hiába handabandázik a cikkben a hivatalvezető munkamorálról és egyebekről.
Nem tudom, a munkaerőpiacon mekkora a kereslet a meghurcolt, kirúgott postások iránt, sajnos a dolgok jelen állása szerint nem lehet túl nagy, remélem, a négy kézbesítő mielőbb talál valamilyen állást, hogy mielőbb elfeledhessék azt, ami történt velük.
Roma kinézetű...
Én már a demokráciában lettem újságíró, nem emlékszem igazán az ántivilágbeli gyakorlatra, sem a rendőrségire, sem a sajtóbelire, viszont szerintem ma egyedülálló dolog történt: a szarvasi kapitányság egy korábbi gyomaendrődi ékszerbolti rablás ügyében egyértelműen jelezte: "roma kinézetű" rablókat keres.
Néhány óra múlva rájöhettek, hogy talán egy kicsit merész volt a kiadott anyag, ezért a sajtós kollegina arra kérte ügyeletes szerkesztő kollégámat, hogy legalább a címben ne erőltessük ezt a fordulatot. Természetesen nem erőltettük, viszont az infó gyorsan bejárta a sajtót, például a címben jelzett kifejezésre a következő Google-találatok születtek.
Kérdés, hogy balfaszság történt-e, vagy a zsaruk egy kicsit szembemennek a jelenleg kialakult olykor szemérmes gyakorlattal. Nem kívánok én most belemenni olyan témába, ami részben műbalhé, másrészt pedig rosszul értelmezett liberalizmussal ártanak a valódi liberális és humanista értékeknek, mindenesetre röhej, hogy a "különös ismertetőjel" eme formáját kikerülik például egy körözésnél. (Én ugatok, aki barna hajú - volt őszülés előtt :) - és egy kicsit kreol, és látszhatnék akár romának is, de természetesen nem erről van szó).
Ha valami balfaszság, akkor éppen ez a megfogalmazás: roma kinézetű, ezt sok minden mással kiválthatták volna.
Egyébként aki a kommentekben nácizni, jobbikosozni, rasszistázni szeretne, kérem, tallózzon bele a blog archívumába, senkitől nem állnak távolabb ezek a dolgok. Viszont úgy gondolom, hazug az a társadalom, mely nem nevezi nevén azt, ami; sok bajunk okozója - no nem a romák, hanem éppen az, hogy nagyon sok mindent álságosan kikerülünk, szőnyeg alá söprünk és nem nevezünk a nevén...
Nexus One
Nem vagyok telefonbuzi, bár azzal tisztában vagyok, hogy hatékony online életforma elképzelhetetlen megfelelő okostelefon nélkül. Ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a top készülékkel kell mindig rendelkezni, hiszen számos okos alkalmazással kiváltható az, amit a gyártók nem építettek bele, például az Opera Mini nevű böngésző csoda, vagy éppen a Snaptu, melyek bármely java-alapú, tehát gyakorlatilag minden forgalomban lévő mobilon elindulnak.
Az igazi forradalom azonban mégiscsak az okostelefonok piacán indult el néhány éve és most egy újabb fordulat történt azáltal, hogy megjelent a Google készüléke, a Nexus One. Az első áttörést az Apple követte el az iPhone-nal, mely kultikus készülékké vált az eltelt időszakban, nem csak az érintőképernyő miatt, mely mára már a PC-ipar innovációjának is része.
Az iPhone lendületet adott a többi gyártónak is, jobbnál jobb okostelefonok jelennek meg a piacon, sőt a válság erősítette ezt a frontot, például olyan márkák váltak meghatározóvá, mint a BlackBarry, de a Nokia, a Samsung és a Sony Ericsson sem akar lemaradni.
A Google Android nevű oprendszeréről már hosszú ideje lehet olvasni, hallani, s vannak, akik használják is, ám az igazi áttörés 2010-ben várható, vagyis részben már meg is történt a bejelentéssel. És nem is igazán a harver meg a szoftver az igazán figyelemre méltó, ennyiben talán nem übereli az iPhone-t vagy a Nokiát, hanem a konstrukció, ez ugyanis azzal van összhangban, amiért általában szeretjük a Google-t: nem a megszokott módon mohó és gátlástalan szolgáltatókon keresztül értékesít, hanem közvetlenül, kártyafüggetlenül, így a júzer maga választja ki a legszimpatikusabb lokális szolgáltatót, akár többet is egyszerre.
Az ár sem hangzik rosszul, legalábbis ebben a kategóriában, 530 dollár, azaz kb. százezer forint, bár sok kommentelő szerint mire az ideér, lesz a kétszáz is (ezt erősíteni látszik, hogy az iDealer 150 ezerért szállítja).
Szóval nem tudom, vágyom-e egy ilyen készülékre és hogy mennyivel jobb, mint a most használt Nokia N97-esem, de azért titkon remélem, hogy majd egyszer egy következő telcsim egy ilyen androidos Nexus One (Two, Three?) lesz.
Sztornó
Ahhoz képest, hogy délután ki akartam pihenni a múlt hetet, megnéztem egy nyomasztó filmet, az egyiket a Nagy Lemaradások közül: Sztornó, KVB, a főszerepben Lovasi András... Nézd meg te is!
Boldog húsztizet
Elérkezett 2010, vagyis twenty-ten, ahogy ezt trendiül mondani lesz szokás, mi pedig langyosan adtuk elő, akárcsak az időjárás.
A gyerek a nagyszülőknél, így gyakorlatilag otthonunkban élveztük egy kisebbfajta wellness hétvége élményeit, úgy mint: csend, nyugodt evés, kis ivás, nagyobb figyelem egymásra. Igaz, kirándulni nem mentünk, de valószínűleg máshol sem mentünk volna az időjárás miatt, este kilenc körül viszont úgy döntöttünk, teszünk egy városi sétát. Az első állomás a Republic-koncertje volt, a 44-es mellett, a gyulai úti körforgalom közelében felállított sátornak egyszerre volt fesztivál és lakodolom fílingje, amire Cipőék rá is játszottak, dalaikba simán beépítettek mulatós elemeket. Bár nem vagyok fan, sőt, én intelligensnek éreztem A szegedi csikós című műdal beemelését a Rázd meg című dalba. A helyszínen egyébként nyöszörgős beléptetés (pedig nem voltunk túl sokan), minimal ellátás (Heineken vagy Tiszai sör - húúú, én ittam egyet, ne tudd meg...)
Maga a koncert jobb volt, mint amit várni lehetett, például örültem, hogy volt katonatársamat, Boros Csaba basszusgitárost énekelni láttam, illetve tetszettek a rögtönzések. Akkor léptünk le, amikor jöttek a Slágerrádiós nagy slágerek: 67-es út, Szállj el kismadár meg ilyenek. (Egy kicsit "forgattam" is a helyszínen a telcsimmel, íme az eredmény)
A városi utcabálon sem sokan lézengtek, legalábbis 11 óra után, úgyhogy mi nem a közösségi, hanem a privát szférában mondtuk egymásnak, boldog húsztizet.


