Hullámsír
A cím persze rossz, inkább csak hangzatos szójáték: nem, a Google Wave nem halt, hal meg, de tény, hogy a Google-marketingesek által beharangozott áttörés elmaradni látszik.
Mint sok más mindent, kezdetben csak elméletben ismertem az e-mail forradalmának beharangozott alkalmazást, s mivel a Google korábban már valóban forradalmasította az e-mailezést (lásd: Gmail), elhittem, hogy itt az újabb nagy korszak kezdete. Hülyeségemre jellemző, hogy még álmodtam is vele, azt már nem tudom, hogy mit, de keményen dolgozott az adrenalin.
A kezdetek hasonlóak voltak, mint a Gmailnél: meghívós rendszer, először csak a szuper nagymenők rendelkeztek egyáltalán hozzáféréssel, majd meghívási lehetőséggel. Aztán jött az első csalódás: kevés az ismerős, nincs kivel igazán kommunikálni. Majd a második csalódás: az ismerősök száma átlépte ugyan a kritikus tömeget, de mihez is kezdhetünk ezzel a mindenre és semmire egyszerre használható izével?
Igen, a csoportmunka, ezt hozza fel mindenki példaként. Nos, a mi kis team-ünk kezdettől használja a Google-okosságokat csoportmunkára, talán nincs is olyan, amit nem: alapértelmezett levelezőnk a Gmail, Gtalkon váltunk gyorsüzenetet, szükség esetén konferenciázunk ugyanitt, Docs-ban osztjuk meg a dokumentumokat, Forms-szal szervezzük a nyereményjátékokat, Calendar-ral osztjuk be egymás idejét, Maps-linket szúrunk be, ha illusztrálni akarunk valami helyszínt, Youtube-ra töltünk videót és így tovább...
Ezt lenne hivatott kiváltani a Wave, s bár mindannyian fenn vagyunk már, igazán nem találtuk még meg a hatékony formát a tökéletes együttműködésre. Reménykedjünk, hogy csak azért, mert bénák vagyunk, vagy nem eléggé motiváltak, esetleg még annyira béta a rendszer, hogy később jönnek az igazi megodások.
Mindenesetre mások is így vannak ezzel, például nekem jelenleg hét meghívóm van és hiába twittereztem ki, nem kell a kutyának sem, de mások is így vannak ezzel. (Ha neked még nincs, nyugodtan dobj egy mailt: korbely_kukac_gmail.com)
Pedig szükség van valamire, ami segít kordában tartani a kommunikációs zűrzavart, talán a Firefox Raindropja ennél barátibb megoldást ad egyszer, bár erről álmodni már nemigen fogok.
Print, a katona
Egyre több blogbejegyzés kezdődik itt, az "anyablogon" úgy, hogy jaj, de régen írtam, hát most is ez van...
A magyarázat az időhiány, no meg az agyi és fizikai leterheltség. Print lapot szerkeszteni ugyanis nehéz, mi több szar. Főleg úgy, hogy nem hisz benne az ember, viszont még régivágású kötelességtudó arc, aki tudomásul veszi, hogy ez a feladat és végrehajtja. Más kérdés, hogy éppen az innovációra nem jut elegendő idő, könnyedség helyett pedig a stressz uralkodik el rajta, mert a netre kicsúszhat akár egy vagy több baromság is, az másodpercek alatt korrigálható, a nyomda nem nagyon ismeri a frissítés fogalmát. Ráadásul olyan több évtizedes tipográfiai dogmákra kell figyelni, amelyek tényleg meggyilkolják a kreativitást, arról már ne is beszéljünk, hogy milyen szárnyalás az, ahol karakterre be vannak lőve a szövegek és a címek...
No de vannak szépségek is, például az, hogy... öööö... mi is? Szóval az, hogy jól működik nálunk a csapatmunka, újratanult napilapos botladozásaimban sokat segít a csapat, vezetőtől újságírón át egyéb munkatársakig, én meg cserébe nem vagyok tahó szerkesztő, azaz mindent szépen kérek és nem is hisztizek semmiért, azaz demokratikus vezetői modell érvényesül, ami a Beolnál jól működik, de lehet, hogy csak azért mert kevés emberre szabottan alkalmazható csak a rendszer. Mostanában úgy látom, a szigor sokaknál tényleg növeli a kreativitást, én viszont nem nagyon vagyok túl alkalmas a szigorra és egy ekkora szervezet ki tudja, hogy elbírja-e a galamblelket.
Titkon azonban abban bízom, hogy hamarosan helyreáll a rend, mindenki azt fogja csinálni, amihez ért és amiben jó, én például az online szerkesztésben és kommunikációban talán sikeresebb vagyok...
Hold
Sikeres volt a Hold-projekt, Balogh Andrásnak köszönhetően már hallgatom a Hold zenekart, mint korábban említettem volt, megpróbálom összegyűjteni a nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje magyar darkwave-gót bandáinak munkásságát.
Most éppen a Maradj még című dalt hallgatom, hát mit ne mondjak, igen primitív, de bizony a zeneirodalomban nem ez az első ilyen alkotás: a zene nem egy világbajnok, no de a fíling... Igen, nagy adag nosztalgia van mellette, jó kis korszakom volt, amikor ezeket hallgattam (szerintem egy-két barátom még emlékszik is ezekre a dalokra, őket már akkor is idegesítette, pláne most, 17-18 évvel később, igaz, Zs. P, V. Zs.? :)))
Hallgass bele a Posterous-blogomon és ne ítélj, hallgatok én jobb zenéket is :)!
Békés volt, heves lett
Csapatépítő este volt a tegnapi az ügyintézős nap után: napközben egy csomó orosházi ügyet intéztem, úgymint lejárt jogosítvány meghosszabbítása, téligumicsere, bt-nk bankügyei, amihez személyes jelenlét szükséges, merthogy én vónék a cégvezető; este pedig Varga Ottót búcsúztattuk.
Volt főszerkesztőnk ugyanis október elsejétől a Heves Megyei Hírlap főszerkesztője, úgyhogy három és fél év után továbbküldték - egyébként pedig kaposvári, a Somogyi Hírlapnál dolgozott korábban, Békésre helyezése előtt ő volt a főszerkesztő-helyettes.
Szolid este volt, legalábbis számomra, logisztikai okokból: kénytelen voltam autóval menni kedvenc békéscsabai kocsmánkba, az Elefántba és nem szeretem kockáztatni még meg sem kapott megújított jogsimat, meg különben is, alapvetően normakövető vónék.
Beolos szempontból ideális vezető volt Varga Ottó (a többi részét nem látom át), ugyanis maximális szakmai szabadságot kaptunk, nem akart printes elefántként dübörögni az online porcelánboltban, elsősorban a végeredmény érdekelte, ami - és ez nem önfényezés - általában rendben volt mind a számok, mind a minőség szempontjából, úgyhogy a mi kis online szabadcsapatunk egyfajta veszteségként éli meg Ottó távozását, természetesen bízva a további szakmai autonómiában.
Meghalt Belovai István, levél Coloradóból
Kedves Barátaink és Ismerőseink.
Értesítelek Benetteket, hogy Édesapám, Belovai István 2009. November 6-án este 11.55-kor elhúnyt. Halála békés volt. Köszönöm szépen, hogy barátai voltatok az Édesapámnak, sokat jelentettek Neki.
Baráti Üdvözlettel és Szeretettel,
Belovai Tamás
Orosházi SZDSZ: a happy end elhalasztva
A történet vége, ennyi és kész... nagyjából akkoriban énekelte először a Tankcsapda ezt a dalt, amikor Orosházán megalakult az SZDSZ, Lukácsék élnek és virulnak, az orosházi SZDSZ pedig ma dobta be a törölközőt.
Világosan emlékszem azokra az időkre: először Bakti Tibiék lakásán gyülekeztek a liberálkezdemények, majd lett iroda a Pacsirta utcán és bár én másik csapatban fociztam, élvezet volt eljárni a radiszadikhoz, mert jó fejek voltak, mindig jókat röhögtünk, szóval helyi szinten is megvolt az a kultúrfölény, ami akkoriban vonzó volt a szabad demokratákban, szemben a népnemzetiek savanyú képével és a szocik sértődött ábrázatával. A kultúrfölény persze rossz szó, mert egyrészt nagyképűen hangzik, másrészt pedig az elmúlt évtizedekben megtanultam, hogy nem a műveltség teszi az embert, viszont ők voltak akkoriban az igazán nyugatosok Orosházán, még hogyha volt ott is egy-két fura ember.
Szét is széledt rendesen a kezdőcsapat, ki kisgazda lett, mert az antikommunizmust nem tudta összehangolni a liberálizmussal, mások pedig kiábrándultak a Tölgyessy-Pető affér idején, és persze a legtöbbeket az MSZP-vel való koalíció tántorított el a párttól 1994-ben.
Ezzel párhuzamosan jöttek viszont újak, rendes és kevésbé rendes emberek, karrieristák és szimpla szimpatizánsok, néha be-becsúszott egy-két ember a képviselő-testületbe is, de egy mezővárosban ne nagyon akarjon egy liberális párt túl nagy falatot a tortából (és ez sajnos a zöld LMP-re is igaz).
Szóval ma véget ért egy történet, a happy end elmaradt, vagy a fene tudja.
Erről jut eszembe, a következő orosházi antológiába éppen egy szubjektív visszaemlékezést írtam 25-26 éves koromból, a téma a helyi rendszerváltás, persze csak leegyszerűsítve, történetmesélősen, meg is osztom a Google doksit, ezzel talán nem rontom a könyv piaci esélyeit :)
Egyébként nem kizárt, hogy a közeljövőben lesz még egy párt, ami megszűnik lent és fent, hasonlatosan az SZDSZ-hez, egy másik rendszerváltó párt, az MDF - kíváncsi vagyok, ők meddig tartanak ki Orosházán.
Sáskarádió, mindig hallgatom...
Mivel a múlt héten meglehetősen sűrű napokat éltem printes szerkesztőként, csak címig és leadig fogyasztottam a híreket, nem volt időm a háttérre, azt azonban jól láttam, hogy a Sláger és a Danubius a két hívószó, no meg az ORTT. Utólag elmélyedve a sztoriban két dolog jött számomra: újabb demokratikus deficit, kulturális értelemben pedig mindenképpen pozitív változás.
A demokratikus deficit rész jól látható: megzsarolt külföldi tulajdonosok, szabálytalanságok, pártos mutyizás. Nem mondom, hogy napirendre kell térni felette, de a történet ezen szála agyon lett beszélve a magyar sajtóban és a magyar interneten (és talán nemzetközileg is).
Kulturálisan viszont tessék kővel hajigálni, de két olyan médium távozik, amely nagyon sokat ártott a magyar zenei kultúrának azzal, hogy nem tényleges életműveket, tényleg fontos dolgokat mutattak be egy-egy lemezről, hanem csakis azt, amit a plebs amúgy is ismert. Tudom, piacgazdaság, hallgatói igények, meg minden, azonban e tekintetben bizakodó vagyok, annál is inkább,mert az mr2 példája mutatja, hogy igényes zenével is lehet hallgatóságot toborozni, sőt. (Igaz, hétvégenként eléggé felhígul a kínálat, de persze nem lehet mindig underground, de azért az igényes könnyűzene kategóriájával már kiegyeznénk.)
Az új rádiók egyikének (rész)tulajdonosa az Econet, amely, mint tudjuk, érdekeltséggel rendelkezik a Sziget Fesztiválban is és persze a Rádió Caféban is, így nagyjából belőhető, milyen zenei világra számíthatunk. A másik nyertes, az Advenio neve nem mond semmit, állítólag Fidesz közeliek, akkor gondolom, majd tele lesz Kormoránnal meg Ákossal meg Rákay Filip-féle elkötelezett alákérdezőkkel.
És hogy mit szól majd ehhez a hajnali idiotizmushoz szoktatott jónép? Majd megszokja, mint ahogy mindent megszokott eddig is. Meg ne nagyon reklamálja vissza az a tömeg az ő kedvenc Demjén Rózsiját és Hooligans-ét, amelyik olyan politikai elitet ültetett a nyakunkra, amilyen most van.
