Észak, nyugat, észak

A Korbely család holnap reggel kezdi meg egyhetesre tervezett nyaralását. Szabadságon voltunk már az idén, de az többnyire munka volt, most először fordítjuk szabadidőnket tényleges (aktív) pihenésre. (Azért hétvégi kiruccanások már voltak az idén: Baja, Erdély, Harkány).

A tervek közt szerepel egy kis Fertő-tavi kerékpártúra, vidámpark-látogatás Ausztriában,  autókázás Szlovákiában, végül Szécsény és Nógrád megye egy részének felfedezése. 

Nem történt elírás, Győr-Sopron és Nógrád - valóban nem egy helyen lesz a bázis: három napig Sokorópátkán van a szállásunk, három napig pedig Szécsényben - ezt még évközben találtuk ki, ugyanis egy hetet egy helyen hamar meg tudunk únni, ezért egy kicsit megpöregetjük a rendelkezésünkre álló időt. Korábban már voltak ilyen többszállásos nyaralásaink és ezek elég jól sikerültek, igaz, kevesebb idő jutott a nyugágyban való döglésre, de valójában a nyaralás nem is erre való.

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

írta: korbely, 2009. augusztus 8. 23:44 - címkék: nyaralás és kategóriák: Privát szféra - még nincsenek kommentek
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

 
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz